4602

Zenei évfordulók 2015

5 születés, 4 halál, 1 ősbemutató

A 2015-ös évben – mint minden esztendőben – több neves zeneművész, zeneszerző kerek tízes évfordulóját ünnepeljük, melyek remek alkalmak arra, hogy megemlékezzünk róluk. Goldmark Károly, Szörényi Levente, Szkrjabin, Mascagni, Glazunov, Mosonyi Mihály, Bartók Béla, Sibelius, Schwarzkopf valamint Kálmán Imre Csárdáskirálynője egyetemes zenei kultúránk építői, továbbhagyományozói, sőt mi több, bizonyos szempontból kimondottan a mérföldkövei is.

 
Január 2-án történt 100 éve, hogy a zsidó származású, német anyanyelvű, magyar-osztrák zeneszerző, hegedűművész és zenepedagógus Goldmark Károly (1830. május 18. – 1915. január 2.) elhalálozott. Goldmark nem írt túl sok zenedarabot, de életműve szinte valamennyi zenei műfajra kiterjedt. Zenéje stílus és forma tekintetében szerencsés és egyéni ötvözete mindannak, amit a romantikus zene előtte és működése idején megteremtett. A pátosz és a forró lírai hangvétel, valamint a konvenciókhoz való kötődés és a kísérletező kedv kontrasztja jellemzi (a kor meghatározó bécsi zenekritikusa, Eduard Hanslick kritikájában „disszonanciakirálynak” nevezte). Műveiben érződik kitűnő zenei humora, hangszínező fantáziája és gazdag dallaminvenciója. Kései műveit erősen nosztalgikus hangvétel hatja át. (Goldmark Károly: a-moll hegedűverseny, 3. tétel)
 
 
Idén tölti be 70. életévét az 1945. április 26-án – talán kevesen tudják – az ausztriai Gmundenben született Szörényi Levente. A Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes, szövegíró mindezek mellett borász, régész, és nem utolsósorban író. Szörényi a Mediterrán, a Balassa, a Bajtala, az Illés, a KITT-egylet és a Fonográf zenekarok egykori tagjaként több tucat sikeralbum és színpadi darab szerzője, előadója. Jelentős részt vállalt a magyar beatzene megteremtésében, Illés Lajossal és a Tolcsvay fivérek zenekarával együtt, nevéhez fűződik a Kárpát-medence népzenéjének és a modern beat/rockzenének a házasítása. Ezáltal sokat köszönhet a munkásságának a népzene népszerűsítésének ügye. Számtalan sikeres rockopera és színpadi mű szerzője, közülük is a legsikeresebb, az István, a király, melyet 1983-ban mutattak be a városligeti Királydombon. Több tucat élvonalbeli előadó és zenekar lemezein működött közre zenei rendezőként, hangmérnökként, illetve hangszeres előadóként is (pl.: Bojtorján együttes, Kormorán, Muzsikás együttes). Több nagy magyar költő verséhez szerzett zenét, valamint olyan szólistákkal készített felvételeket, mint Koncz Zsuzsa, Halász Judit, Kovács Kati, Sebestyén Márta vagy Rost Andrea. Számos film zeneszerzője is. (Illés együttes: Az utcán, 1996.)

Április 27-én lesz Alekszandr Nyikolajevics Szkrjabin (1872. január 6. – 1915. április 27.) halálának 100. évfordulója. Az orosz zeneszerző, zongorista sajátos életszemlélete, a misztikus tanok iránti érdeklődése, majd azok hirdetése egyre jobban kihatottak zeneszerzői tevékenységére, egyre bonyolultabbá tették darabjait. Hozzájárult még ehhez, hogy Szkrjabinnak szinesztéziája volt, amelynek következményeként a hangokhoz színek és fények társultak számára: minden hangnak megfelelt egy konkrét szín, vagy színárnyalat. Ezeket a megfelelőségeket színkörökben és a zongorabillentyűk színezésével szokás ábrázolni. A Muszorgszkij utáni orosz zene egyik legkiemelkedőbb tehetsége pályája során egyfajta művészeti univerzalizmusra törekedett, ám 43 évesen bekövetkező korai halála miatt mindezt nem tudta megvalósítani. (Alekszandr Nyikolajevics Szkrjabin: 12 Etudes Op.8 No.12)

Pietro Mascagni (1863. december 7. – 1945. augusztus 2.) halálának 70. évfordulójára emlékezünk augusztus 2-án. Az 1863-ban Livornóban született olasz zeneszerző, karmester zenetanulmányait szülővárosában kezdte, majd a milánói konzervatóriumba iratkozott be, de az előírt tanéveket nem járta végig, hanem vándortársulatokhoz szegődött mint karmester. Később Cerignolában telepedett le, ahol zongoratanító és a városi zenekar dirigense volt. Itt írta meg a Parasztbecsület című operáját, amellyel nemcsak a Sonzogno kiadóvállalat pályadíját nyerte el, hanem egy csapásra világhírnevet is szerzett. 1891-ben következő operája, a Fritz barátunk is kedvező fogadtatásban részesült. 1895–1902 között a pesarói Liceo Musicale Rossini, 1903-tól a római Scuola Nazionale di Musica vezetője volt. 1933-ban egy rövid időre elfogadta a római operaház főzeneigazgatói állását. Élete utolsó éveit Rómában élte le az újonnan alapított Olasz Akadémia tagjaként. Magyarországon először 1892-ben járt, hosszabb tanulmányutat tett, a cigányzenét is tanulmányozta. 1935 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon vezényelte a Parasztbecsület három előadását. Hírnevét megalapozó operái mellett operetteket is írt, de szerzett egyházzenei alkotásokat, szimfonikus és kamarazenei műveket, kantátákat, kórusműveket, valamint dalokat is. Parasztbecsület című operájával a verizmus úttörőjének számított. (Pietro Mascagni: Parasztbecsület, Intermezzo)

Augusztus 10-én ünnepeljük a 150 éve született Alekszandr Konsztantyinovics Glazunov (1865. augusztus 10. – 1936. február 21.) késő romantikus orosz zeneszerző, karmester és tanárt. 1907 és 1928 között a Szentpétervári konzervatórium (később Leningrádi Konzervatórium) igazgatója volt, legjelentősebb művei szimfóniák és nagyzenekari művek, ezért is hívják szülőhazájában „az orosz Brucknernek”. Glazunov 1936-ban halt meg, jelentősége abban áll, hogy az európai romantika stílusát mérsékelten oroszos tartalommal töltötte meg, s ettől nem volt hajlandó eltávolodni egész életén át. Legtermékenyebb korszaka 1881 és 1906 között volt. Akik zenéje személyes mélységére nem fogékonyak, már életében anakronizmusnak tartották, pályája elején túlhaladottnak érezték (pl. Igor Stravinsky). Minden jelentős 20. századi orosz zeneszerző a lehető legrosszabb véleménnyel volt róla – filantrópiája elismerése mellett. Felrótták, hogy sosem nélkülözött, ezért nem tudott „nagy” zeneszerzővé válni. Rimszkij-Korszakov családja viszont eltántoríthatatlanul kitartott amellett, hogy a mester legjobb tanítványa volt. (Alekszandr Konsztantyinovics Glazunov: a-moll hegedűverseny)

Kerek évfordulója lesz Mosonyi Mihály (1815. szeptember 2. – 1870. október 31.) magyar zeneszerző, zenepedagógus és zenei újságíró, kritikusnak, szeptember 2-án lesz 200 éve, hogy megszületett. Nagyrészt autodidakta módon képezte magát, volt sekrestyés, majd 1833-tól a pozsonyi tanítóképzőben tanult, közben alkalmi munkából tartotta el magát. Két évvel később Keglevich Károly gróf vette pártfogásába, aki beajánlotta Pejachevics Péter grófhoz zenemesternek, hét évet töltött itt, később beválogatták a Szózat megzenésítésére kiírt pályázat bíráló bizottságába is. Az 1850-es évek elején Liszt Ferenc felkérte, hogy komponáljon meg két tételt Esztergomi miséjéhez. 1860-ban megalapította a Zenészeti Lapokat, az első magyar nyelvű zenei folyóiratot. Elképzelései szerint a népdalokat és a primitív táncokat kell tervszerű művészetté alakítani. 1861-ben, a Bánk bán hatására, megkomponálta Szép Ilonka című operáját. Következő művének, az Álmos című operának korabeli bemutatója nem valósult meg. Zeneszerzőként hamar Liszt és Wagner irányának híve és lelkes propagálója lett, tehetségét céltudatosan állította a magyar műzene fejlesztésének szolgálatába. Elsősorban dalai, zongoradarabjai és kórusművei képviselték a magyaros hangot művészetében, de kísérletet tett a tisztán magyar zenei elemekből építkező opera megalkotására is. Zeneműveit határozott művészi elveket követve komponálta, műveit változatos, gazdag invenció jellemzi. Munkáiból életében és napjainkban is kevés látott napvilágot nyomtatott kiadásban. (Mosonyi Mihály: Libera)

70 éve hunyt el Bartók Béla (1881. március 25. – 1945. szeptember 26.) magyar zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára; a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője. A Nagyszentmiklóson született Bartók művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű. Stílusának kialakulásában meghatározó szerepe volt a német klasszicizmusnak és romantikának, különösképpen Brahms művészetének. Kodály Zoltán támogatásával behatóan foglalkozott a magyar népzenével, illetve összehasonlító kutatások miatt a szomszéd népek népzenéjét is górcső alá vette. A parasztzene megismerésének hatására kompozíciós stílusa is átalakult, mely immár a népzene stílusjegyeire támaszkodott. Ennek kiteljesedése a Balázs Béla misztériumjátékára komponált operája A kékszakállú herceg vára. 1940-ben a háború borzalmai elől hosszabb időre az Egyesült Államokba utazott, és a Harvard Egyetemen tartott előadásokat a magyar zene kérdéseiről. Szándéka ellenére már nem térhetett haza, 1945. szeptember 26-án halt meg leukémia következtében New York-ban. Posztumusz Kossuth-díjjal jutalmazták 1948-ban. Életrajzát fia, ifj. Bartók Béla mérnök, geodéta és unitárius egyházi főgondnok írta meg. (Bartók Béla: Allegro barbaro)

November 17-én lesz pontosan 100 éve, hogy a bécsi Johann Strauss-színházban sor került Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjének ősbemutatójára. Az egyik legnépszerűbb magyar darab története 1914 tavaszáig datálódik vissza: Leo Stein és Béla Jenbach ekkor keresték fel azzal az ötlettel a zeneszerző-karmestert, hogy írni kellene egy történetet egy pesti orfeumi énekesnőről, akibe beleszeret egy trónörökös. A szövegkönyv három hét alatt elkészült ugyan, ám a világháború miatt Kálmán szüneteltette a projektet, és csak egy évvel később, Lehár Ferenc tanácsára folytatta a munkát. A bécsi bemutatóra 1915. november 13-án került volna sor, az időpont azonban eltolódott, mert Jozef König, az egyik főszereplő berekedt, így a premiert eltolták november 17-re. (A november 13. egyébként péntekre esett, és a babonás Kálmán kérte az igazgatót, Millert, hogy ne aznap mutassák be a darabot, de tekintettel arra, hogy addigra már minden jegy elkelt, az igazgató nem engedett.) Időközben az eredeti cím is megváltozott, az Es Lebe die Liebe-ből (Éljen a szerelem) Csárdásfürstin (Csárdáskirálynő) lett. Az ősbemutató színészei között volt Mizzi Günther (a Csárdáskirálynő szerepében) és Nyárai Antal (Kerekes Ferkó szerepében) – utóbbit a színház másfél év után sem akarta elengedni, ezért a hazai bemutatón Latabár Árpád játszotta a szerepét. (Csárdáskirálynő: Szilvia belépője)

Szeptember 20-án ünnepeljük Jean Sibelius (1865. december 8. – 1957. szeptember 20.) svéd nemzetiségű finn zeneszerző születésének 150. évfordulóját. A Tawastehusban született művész 9 évesen zongorázni tanult, később áttért a hegedűre. 1885-ben a helsinki egyetemen jogot tanult, de egy év múlva véglegesen a zenei pályát választotta. Mesterei között találjuk Busoni-t, Berlinben A. Becker-t, Bécsben Goldmark-t és Robert Fuchs-t. Európai tanulmányútjáról 1891-ben tért vissza hazájába, ahol egy ideig a helsinki konzervatóriumban tanított, majd 1897-ben visszavonult, és a finn nemzeti zene nagy értékű alkotásait hozta létre. Korai periódusában Brahms hatása alatt állt, a 90-es években azonban a finn nemzeti zeneművészet megteremtésének lelkesítő célja jegyében újult meg művészete. A későromantika elhasznált idiómáit a finn népzene új ízeivel frissítette fel. Sok más műve mellett a finn legendákat földolgozó zenekari művek sorát alkotta meg: En Saga (Monda), Karélia-szvit, Lemminkäinen-szvitek, és 1899-ben a Finlandia. Ez utóbbi lett Finnország második himnusza, azóta is a legismertebb Sibelius mű. (Jean Sibelius: Valse Triste)

December 9-én újabb kerek és ünneplésre méltó születési évforduló alkalmával emlékezhetünk: Elisabeth Schwarzkopf (1915. december 9. – 2006. augusztus 3.) német (osztrák) opera-énekesnő (szoprán) 100 éve látta meg a napvilágot. Már fiatal korában kitűnt zenei tehetségével, egy megdeburgi diákelőadáson lépett először színpadra Eurydice szerepében Gluck operájában. Zenei tanulmányait a Berlini Zeneakadémián végezte, tanárai a magyar származású Maria Ivogün és Karl Schmitt-Walter voltak. Igazi debütálása 1938. április 15-én történt Berlinben az Állami Operában, Wagner Parsifaljában. 1942-ben a bécsi Operába szerződött, főbb szerepei: Violetta (Verdi: Traviata), Tábornagyné (Strauss: A rózsalovag), Konstanze (Mozart: Szöktetés a szerájból), Mimi (Puccini: Bohémélet). Ugyanazt a szerepet töltötte be az operaszínpad és a daléneklés területén, mint Dietrich Fischer-Dieskau, ő is minden esetben a szövegből, a cselekményből, az ábrázolandó színpadi alak karakteréből indult ki, s ehhez alakította hozzá hangi és játékbeli eszközeit. Hangi árnyalatainak palettája szinte végtelen volt: a leheletfinom, könnyed pianissimóktól a legsúlyosabb drámai akcentusokig. Operaénekesi búcsúja a brüsszeli La Monnaie Színházban volt 1971 szilveszterén, legemblematikusabb szerepében, Tábornagynéként. (Elisabeth Schwarzkopf: operarészletek)

Juhászné Lukács Mária, Márné Tóth Krisztina, Ősze Mária


Forrás: wikipedia.hu, fidelio.hu

A címlapkép az everystockphoto.com szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

A cikkben szereplő képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép, 2. kép 3. kép, 4. kép, 5. kép, 6. kép, 7. kép, 8. kép, 9. kép, 10. kép.

2015.01.30