Érdemjel a közigazgatás fejlesztéséért

Kitüntetés dr. Verebélyi Imrének

Pintér Sándor belügyminiszter Szemere Bertalan Érdemjel kitüntetést adományozott dr. Verebélyi Imrének, a győri Széchenyi István Egyetem professor emeritusának. Szemere Bertalan az 1848. március 23-án alakult első felelős, Batthyány-kormány belügyminisztere volt.

Az oklevélen szereplő indoklás szerint „Magyarország 1989-et követően szabadon választott első felelős kormány Belügyminisztériumának közigazgatási államtitkáraként végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége, valamint a magyar közigazgatás fejlesztését szolgáló tudományos életútja elismeréseként” vehette át a győri egyetemi oktató az elismerést. „Nagy megtiszteltetésnek tartom a közigazgatási és a tudományos életutamat együttesen elismerő díjat” – mondta kérdésünkre a professzor.

Dr. Verebélyi Imre szakterülete a helyi és központi igazgatás, különösen annak szervezéstani és közigazgatási jogi kérdései. Egyetemi oktatóként, tudományos kutatóként, kormányzati szintű közigazgatási vezetőként, a közigazgatást egykor irányító belügyminisztériumi államtitkárként nemzetközileg is elismert tevékenységet végzett. 2008-tól 2014-ig a győri Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola alapító vezetője volt, napjainkban a Széchenyi István Egyetem professor emeritusaként a jogász doktoranduszok oktatója.

Winkler Csaba

2015.01.20