1115

„Szőkén, szelíden, mint a szél...”

Váci Mihály 1924-1970

Váci Mihály 1924. december 25-én született Nyíregyházán. Szülei föld nélküli szegényparasztok voltak, édesapja MÁV-pályamunkás, megrokkanása után sorompóőr. Szülővárosában végezte el a tanítóképző iskolát. Amikor a németek megszállták az országot, munkaszolgálatra hívták be, de Pozsonyban megszökött, és a nyilasok elől bujkálva Nyíregyházára gyalogolt.

19 éves korától – rövid szünetekkel – hat éven át súlyos tüdőbetegség gyötörte, amely kórházba kényszerítette. Felgyógyulása után, 1949 tavaszától kollégiumi vezető és megyei tanácsi előadó lett szülővárosában. 1950 és 1954 között Budapesten az Oktatásügyi Minisztériumban dolgozott. 1954 őszén elküldte verseit Illyés Gyulának, melyek támogatásával jelentek meg az Új Hang című folyóiratban (1955 márciusa). Még ebben az évben kiadták Ereszalja című verseskötetét.

Az Oktatásügyi Minisztériumból 1954 végén a Tankönyvkiadóhoz került, ahol 1960-ig népművelési kérdésekkel foglalkozott, több irodalmi tankönyvet szerkesztett. Nevét Mindenütt otthon c. kötete (1961) tette ismertté. 1960-tól az Élet és Irodalom című folyóirat munkatársa, 1961-től az Új Írás szerkesztő bizottsági tagja, 1964-től haláláig szerkesztője volt. 1963-ban Szabolcs-Szatmár megye országgyűlési képviselőjévé választották. A hatvanas évek elején irodalmi törekvései, közéleti elkötelezettsége miatt támadások érték. E támadásokról nyilatkozott az Élet és Irodalomban (1965. máj. 29.).

Prózai írásait, tanulmányait, esszéit, irodalompolitikai cikkeit, vitairatait A zsezsemadár (Bp., 1964) című kötetbe gyűjtötte össze. Íródelegációk tagjaként járt a Szovjetunióban, Olaszországban, Franciaországban, Csehszlovákiában és Kubában. Életében megjelent utolsó kötetének (Eső a homokra, Bp., 1968) sok költeményét utazási élményei ihlették. 1970 áprilisában kormányküldöttséggel Vietnámba utazott. Ott született meg az Azóta című verse. Könnyelműség volt tőle, hogy elfogadta a meghívást Vietnámba: a trópusi hőség nem volt veszélytelen az ő reménytelen vérnyomásának. De a mindent látni, mindent ismerni és érteni akaró vágy mindig is erősebb volt benne, mint az óvatosság. Ott is érte a minden percben várható váratlan halál, Hanoiban, a forró égöv alatt. Magyarországon temették el. Köteteit felesége, Juhász Mária irodalomtörténész gondozza.

Váci Mihály verseskötet- és verscímei kifejezőek: Ereszalja, Bodza, Szegények hatalma, Kelet felől, Akác a forgószélben, Eső a homokra, A sokaság fia, Az én szőke városom és a nyírségi tájat és embereit megidéző alkotásaival írta rá szülőföldjét a magyar líra térképére. A Százhúszat verő szív című, 1971-ben megjelent poszthumusz kötete elé Illyés írt előszót. Váci „A sokaság fia”, amint József Attila „az ucca és föld fia”. A „Kések között” ismerte meg a szenvedés, a „mysterium passionis” fájdalmas csodáját, a megértés és belátás fokozatait. Az életöröm, a szelíd szépségek, a hitvesi szerelem költője volt: Mondd, Kedvesem, milyen a tenger? Egész mentalitására, szellemi-lelki habitusára jellemző: „Emlékeimben irgalom van, / mint értő gyóntató atyákban.” (Kilenc év) Hűséges maradt a tanyabokros nyírségi tájhoz, a sorkosztos pedagógus- és diáksorshoz, a hazához, a magyarsághoz. Az egypártrendszerű ateizmus és materializmus korában a hitről le merte írni: „Annyit ütik, szúrják, verik, / - daccá, gőggé keményedik / a szív fölé, pajzsul, a hit; / - szelíd szolgálat volt pedig.”

Váci Mihály halála után, 1971-ben jelent meg összegyűjtött verseinek első kiadása, a Százhúszat verő szív, 1972-ben pedig prózai műveinek gyűjteményes kiadása, a Toldi feltámadása. Utóéletének, az emlékező és tisztelgő kultusznak a csúcspontja az 1974 decemberének végén, Nyíregyházán tartott szimpózium volt. 1979-ben jelent meg összegyűjtött műveinek terjedelmes kiadása, de már a 70-es évek második felében hanyatlás, visszaesés következett be a Váci-kultuszban.

Váci Mihály értékelésének, megítélésének ellentmondásai már a költő életében jelentkeztek: az óriási népszerűséget fanyalgások, elmarasztaló megjegyzések kísérték. Majd a feledés csöndje következett. Ladányi András a mély hallgatás csöndjét törte meg 2000-ben, a Váci Mihály, Élj tiszta tüzeidben című irodalmi szociográfiájával. 2004-ben jelent meg dr. Tasnádi Gábor Lobogó jegenyék című könyve, a költő 1956-os, eddig ismeretlen naplójával, verseivel és vallomásaival. Ezzel szemben küzd Baranyi Ferenc, aki a Valami nincs sehol (Papirusz Book kiadó, 2003.) című versválogatást szerkesztette.

A nyíregyházi Váci Mihály Emlékbizottság a költő budapesti lakásán, a Villányi út 28/C épület falán márvány emléktáblát helyezett el. Megalakult a Váci Mihály Baráti Kör. Tar János könyve (Mi igaz és mi nem?) Váci körüli életrajzi tényeket tisztáz. Toldi Éva Váci Mihály biblikus költészete – A szegénység, a szelídség és szolgálat költője című könyvvel tiszteleg a költő emléke előtt.

Nagy Mária


A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2014.12.25
21