Paul Klee-t érdekelte a geológia és a biológia, de korán jelentkezett a rajz iránti vágya is. Először hegedülni tanult, 10 éves korában már a berni tartományi zenekar tagja volt. Nem rendelkeztek sok pénzzel, ennek köszönhető, hogy többnyire akvarellel dolgozott egy műteremnek kialakított konyhában. Egy vonósnégyes tagjaként már kicsit jobban keresett. Sokszor foglalkozott a zene és a képzőművészet kapcsolatával: ritmikai képleteket alakított át vizuális jelekké.

Zenei tehetsége megmutatkozott a kompozíció biztonságában, műveinek karcsú és játékos vonalvezetésében, a matematikai gondolkodásmódban, hol pedig sziporkázó humorában, amely a kamarazenei művek váltakozó tételeire emlékeztet. A zenei művek elvont és testetlen szerkezete megtanította őt arra, hogy később a képzőművészeti formákat is ilyen matematikai tisztasággal szemlélje.

Humán gimnáziumba járt, amit ki nem állhatott. 18 éves korában Münchenbe ment, ekkoriban ott két fő irányzat hódított: egy természeten alapuló lírai festészet és a szecesszió művészete. 1898-ban Klee egy müncheni mester, Knirr szabadiskolájának növendéke lett, majd két év múlva Franz Stuck akadémiai osztályába ment, itt tanult ekkor Kandinszkij is. Egyik alapítója volt a Der Blauer Reiter csoportnak, 1922 és 1931 között Weimarban és a Bauhausban tanított, majd Dessauban illetve Düsseldorfban, míg a nácik el nem bocsátották. 1933-tól Svájcban élt.

Kezdetben grafikusként működött. Irodalmias természetű, gyakran bölcselkedő képeket készített. Később mind érzékenyebb és átszellemültebb, technikájában pedig felszabadultabb lett. Sokat segített ebben számára Kandinszkij barátsága. A színeket csak 1914 után hódította meg igazán, Tuniszba utazott Macke-val. Ekkor alakult ki egy jellegzetes vonása: se nem ábrázoló, se nem absztrakt, fedi egymást a kettő. Motívumai a formák ősformái, alapvetően geometrikus jellegben jelentek meg. Fő kérdése: hogyan lehet egy költői tartalmat vizuálisra lefordítani.

Klee szerette a vízfestéket, ez az anyag metamorfózisát jobban szolgálta: egyfajta életelemként is felfoghatjuk a vizet, mint „keresztelő medence”. Fontos volt számára a színes alapozás. Az ornamentális képeken megjelenik egy kis jel: ez a tárgyi dolog, a kapaszkodó. A leggyakoribb ilyen kapaszkodó a kitekintő szem, ez a magasabb szellemet jelképezi. A valóság nála elgondolt világ. Rengeteg asszociációs folyamatot hozott be műveibe, ahol az összes motívum metaforikusan értelmezhető.

Ekkor talált rá saját színvilágára. Akvarelleket, olajképeket, temperákat és pasztellképeket is készített, ugyanakkor nem hagyott fel a grafikával sem. A látható valóságon túli különleges érzékenységű világot alkotott, illetve fedezett fel gazdag, rejtélyes asszociációs térrel. Teoretikusnak is kiváló volt. Tudta, hogy mit csinál, és azt szavakban is meg tudta fogalmazni. Rendkívüli hatással volt a modern képzőművészetre és az iparművészetre is.

Klee művészetétől távol állt az avantgárd ricsaja. Nem sorolható be semmilyen stílusirányzatba, annak ellenére, hogy szintézist csinált több stílusból. Emberi alkata szerény és a művészet fejlődését is a háttérből segítette. Ő inkább egy intellektuális alkat volt. Stílusát leginkább a gyerekrajz és az ábrázoló geometria egysége jellemzi.

A termékeny és nyugodt 20-as éveknek a világválság és az európai politika egén gyülekező viharfelhők vetettek véget. 1928-ban Grupius és Moholy-Nagy elhagyták a Bauhaust, az új igazgatók Hans Meyer és Mies van der Rohe más szellemben vezették tovább az intézményt, úgyhogy Klee sem kívánt tovább ott maradni. 1931-ben elfogadta a Düsseldorfi Akadémia meghívását, ahol 1933-ig tanított. Az események azonban tovább torlódtak, és a következő esztendőkben a nemzetiszocializmus hatalomra jutott.

Klee 1933 karácsonya előtt, ingóságainak egy részével megérkezett szülőföldjére, Bernbe. Tudta, hogy Németországban a modern művészet sorsa egyelőre megpecsételődött. 1937-ben, a nemzetiszocialisták által elrettentésként rendezett „Entartete Kunst” (Elfajzott művészet) kiállításon Klee-nek is szerepelt 17 műve, 120-at pedig, mely addig nyilvános gyűjteményekben volt, hatóságilag lefoglaltak.

1939 és 1940 között a disszonáns hangok fájdalmassá alakultak festészetében. Szimbólumépülete szétrobbant a háború miatt. Súlyos körvonalak jelentek meg a vékony helyett. A halálfélelem erősödött benne. (Picasso szürrealizmusa). A második világháború közeledése és kitörése egybeesett egészségének rohamos romlásával. Egyre több lény szerepelt a képein, melyek átvezettek a túlvilágra. Végül 1940. június 29-én halt meg Muraltoban.

Nagy Mária

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.