Hüvelyk Matyi a győri börtönben


Hüvelyk Matyi látogatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe december 11-én. A veszprémi Kabóca Bábszínház előadását az Öt Templom Fesztiválra hívták meg Győrbe, ám Pál Kálmán, a rendezvény egyik főszervezője továbbgondolkodott, és felajánlotta a programot Mihály Attila börtönparancsnoknak, aki örömmel fogadta az ötletet, hogy a bábelőadást a börtönben is megtartsák.

Már évek óta szerveznek értékes előadásokat, kiállításokat és koncerteket a fogvatartottak számára. Mihály Attila bv. ezredes meggyőződése, melyet tapasztalatai is alátámasztanak, hogy ezek a programok hatékonyabbá teszik a börtönben folyó munkát, melynek célja, hogy a szabadulás után segítse a visszailleszkedést a társadalomba.

A színház pedig különösen alkalmas arra, hogy segítsen feldolgozni valamit a múltból, hogy élettapasztalatokat közvetítsen, tanítson az emberi kapcsolatokról. Mindezt úgy, hogy közben szórakoztat is, és egy-két órára kiemel a hétköznapokból.

Az első előadást a Bárka Színház hozta: Mrozek Mulatság című darabját adták elő 2009 szeptemberében. Már akkor elindult az a kezdeményezés, hogy a produkciókat követően beszélgetés alakulhasson ki a művészek és a fogvatartottak között. Ez tovább mélyítheti az átélt élményt, és visszajelzés a színészek, rendezők számára.

Bábszínház most először járt a győri börtönben. A fiatal, Színművészeti Egyetemet frissen végzett Fige Attila rendező a Grimm testvérek klasszikus meséjét modern környezetbe helyezte. Hüvelyk Matyi a veszélyekkel teli városba megy, hogy eladósodott szülein megpróbáljon segíteni. Hamarosan egy gengszter csapdájába sétál. Mivel az előadás alapvetően gyerekeknek készült, a gonosz maffiózó végül nevetségessé válik, és győz a jó. De valahogy a börtönben más súlyt kaptak a jelenetek, a szorongató helyzetek és a szerető szülők aggodalma Matyi iránt. Hogy hányan élhettek át hasonlót a jelenlévők közül, azt nem lehet tudni, de az érintettség benne volt a levegőben. Az előadás utáni beszélgetés legelső kérdése az volt a fogvatartottak részéről a bábszínészek felé, hogy mikor jönnek legközelebb. A beszélgetés során felmerült a börtönszínház igénye is.

Ezek a reakciók egyértelművé teszik, hogy mennyire fontosak ezek az alkalmak. Hogy egy önkéntes programmal nagyon sokat lehet adni azoknak, akik valami miatt elcsúsztak, de szeretnének visszatérni a normális életbe. A zárkában van idő elgondolkodni, és visszatérni az alapokhoz, hogy legközelebb jobb döntéseket sikerüljön meghozni.
A Kabóca Bábszínház színészei számára különleges élményt jelentett a börtönben játszani, és szívesen jönnének újra, ha lehetőségük nyílik rá.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben zajló programokról bővebben itt olvashatnak.

Szabados Éva


2014.12.18