Jézus Krisztus Szupersztár a Győri Nemzeti Színházban
A Győri Nemzeti Színház Forgács Péter rendezésében 2014. december 20-tól játssza Andrew Lloyd Webber és Time Rice Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperáját Miklós Tibor fordításában, Silló István és Köteles Géza vezényletével a nagyszínpadon, a főbb szerepekben kettős szereposztással, két részben.
Andrew Lloyd Webber a Time Rice-szal közösen írt Jézus Krisztus Szupersztárral robbant be a zenei világba 1970-ben. Az 1971-es színházi ősbemutatót követő, 1973-ban készült filmes adaptáció segítségével generációk ismerkedtek meg a rockopera műfajával, és váltak mindörökké rajongókká. Magyarországon először 1972-ben hangzott el a Jézus Krisztus szupersztár, még koncertszerűen. Az 1986-os hazai színpadi ősbemutató óta számos budapesti és vidéki színház műsorára tűzte, és játszotta el nagy sikerrel a remekművet, azonban a győri közönség most először láthatja ezt a zseniális rockoperát.
A Jézus Krisztus Szupersztár zenéje már az első percektől elragad, bekúszik a bőrünk alá, és nem ereszt el egészen az utolsó hangig. Egymást követik a fülbemászó dallamok, melyeket általában azok is ismernek, akik nem musical-rajongók. A két szerző nagyot alkotott! Van valami meglepő abban, hogy Jézus életének utolsó napjait modern zenei környezetben ismerhetjük meg, a történet lényege azonban annyira időtálló, hogy mégsem érezzük idegennek ezt a zenei megoldást. A nem statikus, szinte állandó mozgásban levő színpadon egyszerű díszlet szolgál a cselekmény hátteréül, amit a csúcsjelenetekben a világítás tesz hangsúlyozottabbá. A díszlet és a jelmezek tökéletes egységben állnak egymással, se nem sok, se nem kevés. A lepelszerű öltözékek utalnak a korai történelmi korszakra, mégis inkább modernek és látványosak. A díszlet Bátonyi György, a jelmezek Tordai Hajnal elképzelései alapján valósultak meg.
Összességében elmondható, hogy az énekesek remekül oldják meg feladatukat. A főszereplő Másik Lehel egyik legszebb jelenete a halálra készülő, kételyekkel, félelemmel teli Jézus „imája” a Getsemáné kertben. Fontos szerepe van Júdásnak, akinek belső vívódását Mohácsi Attila egészen érzékletesen jeleníti meg. A két pap, Kajafás (Rácz István) és Annás (Hanczár György) különleges hangszíne kiegészíti egymást. Kiemelném még Baranyai Annamáriát, aki Mária Magdolnaként nagyszerű énekesi képességeiről tesz bizonyságot, és sokunk kedvencét, Fejszés Attilát, aki Pilátusként kiváló alakítást nyújt. A darab rendezője, Forgács Péter Heródesként is megjelenik egy rendkívül látványos jelenetben. Minden együtt van, a tánckar és az énekkar is egységes, a színpadtechnika és a világítás is mind-mind hozzátesz az előadáshoz. A mű elsősorban Jézus emberi oldalát mutatja be. Átadhatjuk magunkat csupán a zenének, de ennél jóval többet kapunk…
A győri előadásban a legfőbb szerepeket kettős szereposztásban hallhatjuk-láthatjuk: Szomor György és Másik Lehel (Jézus), Sándor Péter és Mohácsi Attila (Júdás), Baranyai Annamária és Mózes Anita (Mária Magdolna), Nagy Balázs és Fejszés Attila (Pilátus), Forgács Péter (Heródes), Rácz István és Szabó Balázs (Kajafás), Klinga Péter és Hanczár György (Annás), Mohácsi Attila és Vincze Gábor Péter (Péter), Molnár Erik és Klinga Péter (Simon) éneklik. További szerepekben színpadra lépnek: Szikra József (András), Jáger András (Tamás), Venczel-Kovács Zoltán (Máté), Bodrogi Attila (Jakab), Vincze Gábor Péter és Forró Attila (János), Fehér Ákos (Fülöp), Fejszés Attila és Szűcs Péter Pál (Bertalan), Török Tamás (Tádé), Pintér László (Idősebb Jakab), Cselepák Balázs (1. pap), Bródy Norbert (2. pap), Pörneczi Attila (3. pap), Kiss Tünde, Lázin Beatrix, Réthy Zsazsa (Angyalok). Közreműködik a Győri Nemzeti Színház zenekara, énekkara és tánckara, koreográfus Kováts Gergely Csanád, karigazgató Balogh Eszter.
A Jézus Krisztus szupersztár, ahogy a mű fordítója, Miklós Tibor írja Musical című könyvében: „Igazi zenés, tökéletes ívű, mesterien megkonstruált dráma, melyre, mint csontra az izmok, úgy tapadnak Webber ragyogó és elementáris erejű melódiái. Ez a sokszínű, érzelemmel, szenvedéllyel és – ahol kell – humorral telített zene önmagában is hordozza a drámaiságot. A rockzenekari és a hagyományos nagyzenekari hangszerelés tökéletes összhangban erősíti egymást”.
Galambos Krisztina – Ősze Mária
Fotók: Molnár György, a Győri Fotóklub Egyesület tagja