Simon Márton: Rókák esküvője
(SzaSzi írása)

November 16-án kora délután a Könyvszalon keretében dr. Horváth Sándor Domonkos könyvtárigazgató Simon Mártont, a fiatal költőt, műfordítót faggatta legújabb kötete kapcsán motivációiról, alkotói szokásairól, céljairól, sikerének titkáról.

Simon Marci harmadik verseskötetével érkezett, melynek címe, a Rókák esküvője önmagában is meghökkentő. Már a Polaroidok is az volt. Nem is titkolja, célja a szokatlan nézőpontba helyezés, az érzelmi sokszínűség, a képek, mondatok, stílusok olyan bizarr kombinációja, melyek sokkoló hatásúak. Példaképként Petri Györgyöt és Kemény Istvánt nevezte meg, s arról is mesélt, hogyan vált költővé, hogyan készülnek művei. A közönség választása alapján felolvasta néhány versét. Arra a kérdésre, hogy mi várható a közeljövőben, a slam poetry rajongók felujjonghatnak, mert Marci is „ott lesz a szeren”, korábbi társával, Boros Leventével készülnek közös produkcióra.

Nagy Zsuka: Pigment
(tmoni írása)

A nyíregyházi Nagy Zsuka harmadik verseskötetével érkezett az idei Könyvszalonra, mely az érdekes és igen kifejező Pigment címet viseli. Beszélgetőtársa az Orpheusz Kiadó vezetője, a Magyar Írószövetség titkára, Erős Kinga volt, aki – természetesen – rá is kérdezett a címadás körülményeire. A költő elmondta, sokáig abban a tévhitben volt, hogy a pigment a szín hiánya, a színtelenség, s amikor kiderült számára, hogy éppen ellenkezőleg (a festékek színét adó oldhatatlan, szilárd alkotórész), rögtön tudta, hogy ez lesz az új verseskönyv címe, mert úgy érzi, költeményei fekete pigmentek. Valóban – értett egyet a moderátor –, Zsuka írásaihoz a legjobban a fekete szín társítható, hiszen szocioversekről van szó. A kiadóvezető azt is elmondta az érdeklődő hallgatóságnak, akik péntek délutánjukat a Győri Nemzeti Színház pódiumszínpadán töltötték, hogy Nagy Zsuka született költő, verssorai roppant érzékenyen reagálnak a környezetre, valamint kiemelte szociográfiai érzékét, szemlélődő lelki alkatát, melyek mind hozzájárulnak egyediségéhez.

Mindebből ízelítőt is kaptunk: a szerző előadásában meghallgattunk néhány „fekete pigmentet”. A feketeség oka, hogy veszteségből építkező költészet az övé, mely csak bizonyos rétegeknek szól. Úgy gondolja, a szocioversek feladata az érzékenyítés, hogy meglássuk és kimondjuk a problémákat, mert ez az első lépés a megoldásuk felé vezető úton. Verseskötetről beszélünk, de akadnak benne olyan darabok is, melyek műfaji besorolása már nem ennyire egyértelmű, mert a líra és a próza határait feszegetik. A szerző prózaverseknek nevezte őket, és sajátosságuk, hogy az egész kötetre jellemző lendület és erős érzelmek mellett valamiféle cselekmény is megjelenik bennük. De egy percig se gondolja senki, hogy a kötet verssorai szerzőjük szentimentális világfájdalmát, a szörnyű sorsok, az emberekre váró csapdák és feneketlen gödrök láttán érzett szenvelgéseit ábrázolják; sokkal inkább jellemző a részvét és a harag, mely a sok értelmetlen szenvedés, betegség, fájdalom és halál láttán halmozódik fel benne, s időről időre kiutat talál ezekben az írásokban.

Világ, világom… Alkotói portré: Buda Ferenc költő, műfordító
(SzaSzi írása)

A 18. Győri Könyvszalon Alkotói Díjasával november 16-án délután találkozhatott a közönség. A Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében Jánosi Zoltán irodalomtörténész, szerkesztő beszélgetett pályájáról, melynek részeként számos versét megidézték, énekszóval tolmácsolták. Közreműködött a költő fia, Buda Ádám énekmondó és a Tabulatúra régizene-együttes két tagja Bencze Balázs és Rossa Levente, valamint különleges hangszereik, amelyek egyéni hangzást adtak az előadott műveknek. A Kossuth- és József Attila-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett költő életútján a történelem és az egyéni élet sikerei, kudarcai mély nyomot hagytak, de mindvégig volt benne egy konokság, ami a költészetében is lecsapódott. „Higgyétek el, nem vagyok akárki. / Pincelépcsőn tanultam meg járni. / Csetledeztem, botladoztam félve, / s négykézláb, de fölmásztam a fényre.” – írja Pincelépcső című versében.

Milyen volt az indulás? Mit jelentett „Debreceny”? Milyen volt az „orcátlan kamasz”? Hová vezették Karl May és Cooper regényei? Mit jelentett az „indiánosdi”? Humoros, szép pillanatai voltak ezek egy fiatal művész elindulásának. Aztán következtek az 1950-es évek, három verséért börtönre ítélték, ahogy ő fogalmaz, „három versem miatt gyakorlatilag megtagadott a hazám”. Nem lapult meg, nyíltan vállalta, amit rá mért a sors. A sötét napok után egyetem, tanítás következett, szívközelből tapasztalhatta meg a tanyasi emberek életét. Ezt is elfogadta, igyekezett mindenből tanulni, s verseiben visszaadni. A 60-as években alakuló Hetek költői közössége termékeny közeget jelentett. A rendszerváltásról elmélkedve keserűen állapította meg, hogy sajnos nem változott alapjaiban semmi. Szóba került a család, Nagy László hatása és különleges műfordítói tevékenysége, melynek során a közép-ázsiai kis népek irodalmi hagyományaiból merített. A műsor végén szereplő dalban nemcsak énekeltek a tumbra nevű hangszerről, hanem meg is szólaltatták azt. A 82 éves költő jelenleg is aktívan dolgozik, fordít.

Loschitz Ferenc: Az elmozdítás tilalma
(tmoni írása)

Loschitz Ferenc első kötetes költő, de ez nem jelenti azt, hogy előtte nem publikált. Verseit közölte a Spanyolnátha, a Holmi, az Élet és Irodalom, a Jelenkor, a Mozgó Világ, a Parnasszus, az Új Forrás, a Magyar Napló, a Napút és az Árgus. 2007 óta Győrben él, a szentiváni Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ vezetője. Az elmozdítás tilalma című verseskönyvével érkezett a Győri Nemzeti Színház pódiumszínpadára szombat délben, a Könyvszalon második napján. Beszélgetőtársa Mezey Katalin, Kossuth- és József Attila-díjas prózaíró, költő, műfordító volt, a Széphalom Könyvműhely kiadó alapítója és vezetője, aki rögtön azzal kezdte, hogy – ráhangolódásként – hallgassunk meg néhány verset Lázár Balázs színművész előadásában. Ezután úgy jellemezte Loschitz Ferencet, mint olyan költőt, akinek életéből kimaradtak, valahol elsorvadtak a zsengék, hiszen már első kötetében kész, kikezdhetetlen versek vannak. Ez annak köszönhető, hogy évekig csak az asztalfióknak írt, mire összeszedte a bátorságát, hogy megmutassa egy hozzáértőnek, aki aztán rendszeresen visszajelzett neki a fejlődéséről.

Megtudtuk, hogy nem tartozik a termékeny alkotók közé, nem napi szinten ír, hanem hullámokban, ezért lassan gyűlnek a versek. Ebbe az első kötetbe csak olyan írások kerültek be, amelyek már megjelentek valahol. Mezey Katalin elmondta, hogy Loschitz Ferenc nem tartozik a kísérletezgető kortárs szerzők közé, műveiben a hagyományos, szigorú szabályok közé szorított alkotási mód uralkodik, és érződik a nyugatos költészet hatása. Inspirálói Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Juhász Gyula, példaképe Orbán Ottó. Úgy érzi, hogy költői világa letisztult, és nem nagyon fog változni a jövőben sem. Más műfajokban sem gondolkodik, mivel mind a prózához, mind a drámához több idő, több energia és több előkészület szükségeltetik, amivel pillanatnyilag nem rendelkezik, és nem hiszi, hogy képes lenne évekig egyetlen művel foglalkozni. A líra az, amely neki való, ezen belül is a gondolati költészet. Elhangzott még néhány vers Lázár Balázs interpretációjában, majd zárszóként a kiadó vezetője kijelentette, hogy további köteteket várnak tőle.

Jenei Gyula: Mindig más
(tmoni írása)

A szolnoki költő, szerkesztő, újságíró, tanár Jenei Gyula, az Eső irodalmi lap alapító főszerkesztője Mindig más című kötetét mutatta be az idei Könyvszalon második napján, szombat délután a Győri Nemzeti Színház pódiumszínpadán. Beszélgetőtársa kiadójának vezetője, Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas prózaíró, költő, műfordító volt, aki ez alkalommal is felolvasással hangolta rá a közönséget a költő stílusára. Jenei maga olvasott fel néhány írást nyolcadik verseskötetéből. A szerző a nyolcvanas évektől publikál lírai írásokat, gyakorlott író, és ebben a könyvben a líra és próza határán egyensúlyoz. Ő verseknek érzi őket, de rengeteg epikai elemet is tartalmaznak. A mű másik érdekessége a rendhagyó időkezelés: a múltban játszódó történeteket mesél el a jövőben. Az idő játékot ad a kötetnek, kihasználva az emlékezés azon sajátosságát, hogy hamisíthat is. A dolgokra ugyanis mindenki másként emlékezik, ráadásul saját emlékeink is átíródhatnak, változhatnak.

Gyerekkori érzések, történetmorzsák, szilánkok villannak fel ily módon a Mindig másban, a jövő idő pedig tágítja a múltat, s esetlegessé teszi a gyerekkorában történteket. Elárulja, hogy sokat szenvedett attól, hogy úgy érezte, neki nincsenek történetei, valójában pedig tele van kis, hétköznapi sztorikkal, és ezek is érdekesek lehetnek az olvasó számára, mert a saját történeteikre ismernek rá bennük. Személyes versek ezek, az alkotó benne van a történetekben – már csak ezért is nem nevezhető prózának. Olyan versciklusról van szó, melyben az alkotórészek alapvetően emberi kapcsolatokról szólnak történeti formában elmesélve, a múltat a jövőbe helyezve. Szerintem az epikus líra nem hagyományos (nem kötött szabályú és formájú) esetéről van szó, de valóban felfogható egy nagyobb versciklusnak is. Több részlet is elhangzott a műből, így a jelenlévők eldönthették, hogy melyik műfaji besorolást érzik magukhoz közelebb.

Szkárosi Endre: Véletlenül nem jártam itt
(Csiszár Antal írása)

A Könyvszalon szombati napján ismerkedhetett meg az érdeklődő közönség Szkárosi Endrével a Véletlenül nem jártam itt című könyv bemutatója kapcsán. A vendéggel Szalai Zsolt beszélgetett. A szerző nagyfokú sokoldalúságáról tett tanúbizonyságot. Gondolkodását az avantgárd hatja át, egyetemi oktatóként az elmúlt száz év művészetét tanulmányozta, szemináriumot hirdetett meg, kötete is egyedi. Beszélt sajátos szövegszerkesztéséről, mutatott példát, hogyan lehetett kinetikailag (mozgással) demonstrálni egyes alkotások felépítését. Érdekes volt nézni-hallgatni, mikor szájába helyezett tárgyak közepette beszélt. Pozsonyból érkezett egy nemzetközi fesztiválról, s arról is beszámolt, hogy nyelvi megértéstől függetlenül meg lehet ítélni az egyes alkotások üzenetét.

Szkárosi Endre költészete a költői nyelv kiterjesztésének olyan gyakorlatát valósítja meg, amely a vizualitást, a performatív gesztusokat a nyelv természetéből és kifejezőerejéből következő szerves lehetőségként, létező struktúraként fogja fel. Új, válogatott kötete a költő lineáris sorverseit mutatja be.

Fellegi Melinda: Tangó
(Bári Edit írása)

Egy első kötetes szerző művének bemutatására került sor november 17-én 18 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében. Egy olyan költővel találkozhattunk, aki tulajdonképpen „furcsa játéknak” tekintette a rímfaragást, később azonban léleképítő terápiává vált számára. Verseit a Facebook közösségi hálón jelentette meg, majd több művész biztatására most összegyűjtve, kötet formájában került kiadásra.

Fellegi Melinda zongoraművésszel, a kötet szerzőjével Gülch Csaba beszélgetett. Zene és költészet, talán a művészvilág legszebb találkozása, hiszen mindegyik a lélekhez vezető út, nem csoda hát, ha ezek a versek őszinték, ahol a szerző egész egyszerűen „kiírja magát”. Fellegi Melinda verseire már zenét komponáltak, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművészek pedig az idei Fesztiválakadémia „udvari költőjévé” választották.

A kötet borítóját közös ötletelés után Finszter Eszter, a szerző tanítványa rajzolta, a verseket Mohácsi Nóra csodaszép előadásában hallhattuk. A magánkiadásban megjelentetett kötethez nem tudok szebb ajánlást adni, mint Gülch Csaba szavait idézni: „Ezekben a versekben nem igazság, hanem a valóság van”.

Csombor Rita: Smink nélkül
(Csiszár Antal írása)

Szombaton késő délután két fiatal szerző bemutatásával ért véget a Kisfaludy Károly Könyvtárban a Könyvszalon aznapi programja. Közülük Csombor Rita Smink nélkül című verseskötete képviselte a lírát Csillag Lajos kisregénye mellett. A könyvek alkotóit Horváth Veronika beszéltette nézeteikről, a művekben kifejtett gondolatokról.

A középpontban mindkettejüknél az interperszonális kapcsolatok megjelenítése áll, az egymást követő generációk nézőpontja. A szerzőktől személyes optimizmusukról, illetve pesszimizmusukról érdeklődött a beszélgetőtárs. Olyan kérdés is felmerült, létezik-e közös vonás a generációs lánc egymást követő nemzedékében.

Csombor Rita az odafigyelés költője, aki a legváratlanabb vagy legegyszerűbb köznapi helyzetekben, villanásokban, foszlányokban is meglátja a verset. A légzés, a szívverés vagy az emlékezés ritmusát leképező zenei periódusokat szerkeszt, amelyek ebben a kötetében is tisztán tettenérhetők.

Gülch Csaba: Csendlépcső
(Csiszár Antal írása)

A Könyvszalon vasárnap délelőttjén Gülch Csaba Csendlépcső című kötetével gazdagíthattuk ismereteinket a színház Kisfaludy Termében. A kiadványt Fellegi Melinda konzervatóriumi tanár mutatta be, akinek az előző napon éppen Gülch Csaba volt a beszélgetőpartnere Tangó című könyve bemutatásakor. A Csendlépcsőből Gáti Oszkár színművész olvasott fel a közönségnek.

Megismertük a költő kötődését szülőföldjéhez (Enese), a család itteni tartózkodása mintegy háromszázhetvenöt évre nyúlik vissza. Gülch Csaba csend iránti vágya, annak miértje, a természettel való szinte eggyé forrottsága is kiderült. Vallott az Istenhez való viszonyáról, szó esett élet és halál kérdéséről, a kettő összetartozásáról, az elmúlás méltó elfogadásáról és az arra való felkészülésről. Nagyanyja példájával élt: véleménye szerint semmi sem történik meg „csak úgy”, mindennek valamilyen oka és rendeltetése van, erre személyes élménnyel is szolgált. Fellegi Melinda zongorajátéka, melyet fúvós hangszeres kíséret is támogatott, különös ízt adott a nagyon hangulatos és mélyre ható beszélgetésnek, amit humoros adok-kapok is fűszerezett.

SzaSzi, tmoni, Csiszár Antal, Bári Edit
Fotók: Hatvaniné Ragány Klára, Szabó Béla, Terman Tímea