A gyerekek mindenféle „ügyében” – ovi, tesó, doki, rossz evés, rossz alvás – jártas vagy, ezt számos gyerekkönyv bizonyítja. Milyen problémamegoldónak tartod magad? A humor, a játékosság, amivel gyakran találkozunk az írásaidban, jó megoldás?

Problémától függ, hogyan tudom megoldani, és mennyire vagyok képes megőrizni a humorérzékemet mindeközben. Ráadásul még a nevetés sem garancia a sikerre, de gyógyító hatása sok krízishelyzeten átvezethet. Muszáj néha nevetnünk magunkon, mert ha túl komolyan vesszük az életet, belemerevedünk, és azon kapjuk magunkat, hogy köszvényes lett a gondolkodásunk.

Szereted feszegetni a tabutémákat. Miért?

Manapság, amikor a társadalmi kommunikációban gyakran disztópikus fantazmagóriák mosódnak össze a valódi tényekkel, egyre nehezebb megkülönböztetni az igazi tabut a hamis tabuktól. Hiszek abban, hogy az igazi tabutémákról igenis beszélni kell, és az érzékenyítés az egyik legfontosabb feladata a művészeknek ebben a mind érzéketlenebbé váló világban.

Szándékosan akarsz oktatni a meséiddel?

Eleinte ösztönösen írtam olyan szövegeket, melyek tanítottak is, később már némi tudatosság vegyült bele. Ennek ellenére vallom, hogy a didaxis a mese halála, a mesék ennél jóval élőbb organizmusok: sejtszinten hatnak. Ezért hagyni kell őket a maguk ritmusában, szabadságában is fejlődni, működni.

Számodra melyek a legfontosabb értékek? Mi az, amit a mostani gyerekeknek feltétlenül meg kell tanítani?

Két dolgot mindenképpen megtanítanék a mai gyerekeknek: merjenek kételkedni, kérdezni. Ehhez persze szükség van olyan szülői és pedagógusi háttérre, mely megmutatja, hogyan lehet valódi információkhoz jutni. A másik pedig a minőségi idő beiktatása az életünkbe, amikor osztatlan figyelemmel tudunk valaki felé fordulni, és lebontani magunk elől okos telefonok barikádját.

Mennyire tudatos alkotó vagy? Hogyan választasz témát? Hogyan szeretsz írni, dolgozni? Hogyan őrizted meg a gyermeki látásmódodat?

Úgy gondolom, hogy egy témát nem lehet erőszakosan behívni a tudatba. Nyilván képes vagyok én is felkérésre dolgozni, hiszen évekig alkottam reklámszövegíróként, de jobban szeretem, ha egy adott téma először csak kerülget, mint a forró kását, majd hirtelen belém harap. Erre néha lehet, hogy várni kell, de megéri türelmesnek lenni, mert amikor megvan, az olyan egymásra találás, mint a szerelem.
Írni emberek között szeretek, kávéházban, ahol beleleshetek gesztusaikba, megfigyelhetem, katalogizálhatom reakcióikat, mosolyukat, bánatukat, vagy otthon a kertet nézve, megfigyelve, ahogy kunkorodnak benne páfrányok, és habosítják virágaikat a hortenziák.
A gyermeki látásmódom hogyan maradt meg? Véletlen: általában mindig rossz életfázisban vagyok: gyereknek koravén voltam, felnőttnek gyermekded.

Saját gyerekeid mennyire vannak befolyással az írásaidra, meséidre? Ők a „tesztalanyaid” egy-egy új mese, történet kapcsán?

Természetesen ők a tesztalanyaim. De egyben múzsáim, megrendelőim, hajcsáraim, tapsolóembereim, véresszájú kritikusaim is, sőt a szakszervezetisek, akik rám szólnak, ha túl sokat dolgozom, hogy óvják alkotói integritásomat. Zsigeri befogadók, akik zsigeri reakciókkal tisztelnek meg: a felnőttektől efféle elemi őszinteséget már nem kaphatok, véleményüket többnyire bevonja az érdek máza.

Mennyi szerepet kap a család életében a mese, a történet? Mikor és mi mindent olvastok?

A nagyobbik lányom már magának olvas, a kisebbiknek még néha felolvasok. A szüleik kezében is mindig könyvet látnak, tudják, hogy itthon és külföldön is hobbim könyvesboltba járni. Azokat a történeteket, amiket családunk tagjai olvasnak, kitárgyalunk: stílust, dramaturgiát, névadást, vagy akár könyv kinézetét. A történetek velünk élnek: ott csoszognak a lakásban, matatnak a lelkünkben.

Mennyire tartod fontosnak a gyerekkönyvekben az illusztrációt? Van-e a saját könyveid között kedvenced éppen az illusztráció miatt?

A vizualitás korában élünk, amikor a képek egyszerre nagyon jelentősek, mégis mintha alulértékelnénk őket. Az igazán jó mesekönyvillusztrációk a tudat felső és alsó rétege között építenek hidat. Teljesen más módon hatnak, mint a szavak: a szívkamrákba direkt módon áramoltatják a vért, az agykérget pedig úgy stimulálják, mint semmi más.
Rengeteg kötetemnél érzem, hogy képei olyan különleges képzőművészeti alkotások, melyek a külföldi picture book-ok stílusában mesélnek. Néhányat megemlítek a teljesség igénye nélkül: Szegedi Katalin – A fűszerkatona, A darvak tánca, Rofusz Kinga – A szívmadár és Szulyovszky Sarolta – Egy marék buborék, Folyékony tekintet.

2018-ban egy felnőtteknek szóló könyvvel jelentkeztél (Akkor is), ez azt jelenti, hogy „felnőttél”?

Nem teljesen. 2006-ban egy felnőtt verses kötettel kezdtem a pályám. 2012-ben megjelent az első felnőtt regényem, a Madárasszony, majd 2013-ban egy újabb felnőtt verses kötet, a Folyékony tekintet. Az Akkor is tehát már a negyedik felnőtteknek szóló könyvem. De jól érzed, mostanában jobban izgatnak a felnőtt szövegek, annak ellenére, hogy biztosan lesz még gyerekkönyvem.

Olvasod-e a könyveddel kapcsolatos véleményeket? Hatással vannak-e rád?

Olvasom, természetesen, és ami megfontolandó belőlük, azt meg is fontolom. De igazán csak egy-két hozzám közelálló ember szakmai véleményére adok, a készülő művek írásakor az ő szavuk számít.

Választottam hármat az új könyveddel kapcsolatos vélemények közül, arra kérlek, hogy röviden reagálj rájuk!

Szókimondó – Muszáj kimondani a szavakat, különben csak maszatolást csinálunk, és elkenjük a témát. Fejlődésregény – Nagy utat kell bejárni lelki és szellemi értelemben a főhősnek, tehát igen, az Akkor is fejlődésregény. Ezenkívül pedig talpra állító regény. Érzelmi dekonstruáló és rekonstruáló regény. Legellenszenvesebb a főhős – Ha Salamon Sára egyből mindent tudna, és rokonszenvesen, magabiztosan viselkedne, hogyan tudna fejlődni? Kénytelen voltam megmutatni rajta keresztül az ember tehetetlenségét. Hogy aztán kiderülhessen a tehetsége.

Finy Petra Akkor is című könyvének bemutatójára a 18. Győri Könyvszalonon november 17-én (szombat) délelőtt 10 órakor kerül sor a Győri Nemzeti Színház csillárszintjén felállított Pódiumszínpadon. A beszélgetőtárs Werner Krisztina lesz.

Szabó Szilvia
Fotók: Éles Balázs (1. és 3. kép), Erdélyi Gábor (2. kép)