Ennio Morricone 90 éves

Nagy Mária írása

ennio-morricone

November 10-én ünnepli 90. születésnapját a western zene királya, az Oscar-díjas olasz zeneszerző Ennio Morricone. Rómában született 1928-ban. Zene iránti szeretetét édesapjától örökölhette, aki éjszakai bárokban trombitált, kottát írni is tőle tanult meg. Édesanyja, Libera Ridolfi pedig egy rövidáruboltot üzemeltetett, a házaspárnak összesen öt gyermeke született. Gyerekként néha a kis Ennio lépett fel édesapja helyett, hatéves korában pedig már komponálni kezdett.

A Santa Cecilia Nemzeti Akadémián – amely nemcsak Olaszország, hanem az egész világ egyik legfontosabb zenei oktatási intézménye – végezte zenei tanulmányait. A konzervatóriumba 12 évesen vették fel, a négyévesre tervezett összhangzattan-programot fél év alatt teljesítette. A nappali tanulás és az éjszakai zenélés mellett Ennio Morriconét könnyűzenei hangszereléshez is felkérték, ezt azonban eleinte titkolta szülei előtt. Azonban mikor számos sláger került ki a kezei alól, kiderült a dolog, és így egy ideig híresebb hangszerelő volt, mint zeneszerző.

Goffredo Petrassi vezetésével 1946-ban befejezte a trombitaképzést, 1952-ben hangszerelőként végzett, 1954-ben pedig zeneszerzőként is befejezte tanulmányait. 1956-ban feleségül vette Maria Traviát, akitől négy gyermeke született. 1958-ban munkákat kapott Olaszország legnagyobb televíziószolgálatánál, a RAI-nál. A Morricone név először 1959-ben bukkant fel filmes közegben, Mario Nascimbene mellett hangszerelőként és karmesterként jegyezték az Egy barát halála stáblistáján és lemezén.

Filmzenei karrierje az 1961-es Il Federale (A szövetségi) filmmel kezdődött, de az igazi ismertséget egykori osztálytársával, a Sergio Leonéval való közös munka hozta meg számára. Felhívták a filmrendez figyelmét, hogy készülő westernjéhez, az Egy maréknyi dollárért című filmhez zeneszerzőként vegye számításba a tehetséges Ennio Morriconét is. Előbb a zene született meg, majd ehhez forgatták a jeleneteket. 1964-től dolgoztak együtt. Bár Morricone 400 filmjéből körülbelül csak 25-30 tartozik a westernek körébe, mégis ez a műfaj határozta meg karrierjét – cserébe viszont ő is újradefiniálta a vadnyugati kalandok aláfestését. A jelenlétében soha nem szabadott őket spagettiwesterneknek hívni. A másik leghíresebb Sergio Leone-film számára komponált zenéje a Volt egyszer egy vadnyugat (1968) soundtrackje volt.

Morricone sajátos zenei módszereket alkalmaz. Munka közben nem használ zongorát, rögtön partitúrát ír. A hatvanas és a hetvenes évek során Olaszországban nemigen készült film nélküle. Akik vele dolgoztak, azt állítják, precizitása már szinte matematikai pontosságú, öntudatos, lelkiismeretes művész, és a keverőszobában ugyanúgy otthon van, mint a karmesteri porondon. Számos addig mellőzött hangszert használt fel a filmzenékhez, például a szájharmonikát, a harangot vagy az elektromos gitárt, ezek főleg a hangulat fokozására szolgáltak, de dramaturgiai szerepük is volt.

1980 után számos filmes felkérést elutasított. A western műfaján kívül filmdrámákhoz, történelmi filmekhez, kalandfilmekhez, sorozatokhoz, hollywoodi szuperfilmekhez is írt zenét. Többek között ő szerezte A profi, a Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében, a Sacco és Vanzetti, a Volt egyszer egy Amerika, a Zaklatás, a Célkeresztben című filmek, A polip című tévésorozat, a Teoréma, a Dekameron, a Canterbury mesék, a Salo, avagy Sodoma 120 napja című filmek zenéjét. Koltai Lajos magyar operatőrrel háromszor dolgozott együtt: a Malena, Az óceánjáró zongorista legendája és a Sorstalanság című filmek kapcsán.

Öt alkalommal jelölték Oscar-díjra – 1978-ban a Mennyei napok, 1986-ban A misszió, 1987-ben az Aki legyőzte Al Caponét, 1991-ben a Bugsy, 2000-ben a Malena zenéjéért. 2007-ben Oscar-életműdíjat kapott. 2016-ban, negyven év elteltével visszatért a western műfajához, és az Aljas nyolcas című Tarantino-filmhez komponált zenéjével 87 évesen elnyerte a legjobb eredeti filmzenéért járó Oscar-díjat. Ez volt az egyetlen, amit pályafutása alatt konkrét kompozícióért kapott az Akadémiától. Számos további díj és kitüntetés birtokosa: kétszeres Golden Globe-díj, BAFTA-díj, César-díj, Európai Filmdíj, Ezüst Szalag-díj, David di Donatello-díj, Grammy-díj.

Meghatározó filmes karrierje mellett számtalan országban vezényel és irányít időnként zenekarokat nagy siker mellett. Így dolgozott már spanyol, brazil, német, angol, bolgár és magyar zenekarokkal is. Magyar vonatkozásban jelentős továbbá, hogy több kontinenst érintő turnéjára a Győri Filharmonikus Zenekart kérte fel kísérőnek. 2017-ben A Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, mert kiemelkedően sokat tett a magyar zeneművészet népszerűsítéséért.

Ennio Morricone rendkívül egyszerű, puritán ember, nagyon családcentrikus, a mai napig Olaszországban él. Feleségét minden fellépésre magával viszi. Fia, Andrea Morricone apját követve szintén zeneszerző lett, amit eleinte Morricone ellenzett.

2017 szeptemberében bejelentette, felhagy a komponálással, s utolsó kísérőzenéjét Giuseppe Tornatore filmrendezőnek írja, a karmesteri pálcát viszont még nem teszi le. A Metallica nevű heavy metal együttes Morricone A Jó, a Rossz és a Csúf című filmhez írt Ecstasy of Gold című kompozícióját használja bevezetőként koncertjein 1984 óta. Bár egyszer már ígéretet tett, hogy többé nem turnézik, 2019. január 23-án azonban 90. exkluzív jubileumi koncertje lesz a Papp László Budapest Sportarénában.

Ennio Morricone John Williams és Hans Zimmer mellett alighanem a 20. század egyik legnagyobb hatású és legismertebb filmzeneszerzője, több mint 560 filmhez írt kísérőzenét.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, ujszo.com, origo.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2018.11.10