82

Nicholas Eames: A Wadon királyai

Könyvkritika

nicholas-eames-a-wadon-kiralyai

Aki gyakran olvas fantasy regényeket, az tudja, hogy a zsáneren belül már sok minden el lett mondva, igazán új ötlettel és történettel előhozakodni pedig nem egyszerű dolog. Egy új szerzőnek soha nincs könnyű dolga. A piacot olyan óriások uralják, mint Tolkien, Martin, Rowling, Sanderson és még sorolhatnánk, így előbb-utóbb saját regényét is a fentebb említett írók műveihez fogják hasonlítani.

Nicholas Eames is tisztában lehetett ezzel, hisz első könyvén saját bevallása szerint tíz évig dolgozott, miközben pincérkedésből tartotta fenn magát. Ez a könyv végül nem jelent meg, és az író egyik redditen adott válaszából az derül ki, hogy nincs is ezzel semmi gond, az a könyv nem volt „méltó” arra, hogy az olvasók elé kerüljön. Két évvel később viszont rámosolygott a szerencse, és megjelent A Wadon királyai című könyve, amelyet nem sokkal később 2017 legjobb fantasy debütálásának tituláltak, idén pedig elnyerte a Gemmell- és a Morningstar-díjat is. A kötet A banda című sorozat első része.

A történet szerint az ex-zsoldos Clay Coopert egy nap felkeresi régi bandájuk vezére, aki arra kéri egykori társát, hogy segítsen neki újra összeszedni a csapatot, a híres Sagát, hogy megmenthessék a világ másik végén, egy ostromlott városban ragadt lányát. Bár a múltat felejteni próbáló, mára családos férfivá előlépő Clay először vonakodik segíteni és hátrahagyni nyugodt életét, végül mégis beadja a derekát, és együtt útra kelnek, hogy a rémálomszerű Belwadonon átvágva megpróbálkozzanak a lehetetlennel.

Eames regénye tele van a régi mesékből megismert, legyőzhetetlen hősökkel. Csak éppen ezek a hősök húsz évvel idősebbek, kövérek, alkoholisták és jobban aggasztja őket a mindennapi hátfájás, mint a távoli földek orkjai, trolljai és megannyi más szörnyetege. Ezek a karakterek azonban mégis ismerősek lehetnek az olvasó számára: a vitéz, halálukig hűséges bajtársak, a filozófusokat megszégyenítő szónoklatokat tartó vezérek és hóbortos varázslók valamilyen formájával mindannyian találkoztunk már az általunk olvasott könyvekben. Sőt, néha úgy tűnhet, hogy a zord, keveset beszélő harcos vagy a saját köpenyében megbotló mágus egy gyerekkorunkban játszott fantasy játék szereplői, akik életük egy adott pontján úgy döntöttek, hogy szakmát váltanak, és regényhősnek állnak.

A szerző igyekezett szerethető karaktereket alkotni, akik néha ugyan esetlenek és segítségre szorulnak, történetük mégsem annyira egyoldalú, mint ahogy az elsőre tűnhet. Egyikük élete sem egyszerű, legyen szó a múltban történt tragédiákról vagy éppen a jelenben is tartó megaláztatásokról. Az egyes szereplők háttér-történetével apránként ismerkedünk meg, a cselekmény előrehaladtával pedig egyre jobban megkedveljük őket.

Az író által teremtett, a középkort idéző világ szintén figyelemreméltó, még ha nem is teljesen újszerű. Földjeit királyságok határai szabdalják és megannyi szörny tapossa, keleten pedig, mint minden szörnyek leghatalmasabbika, ott terpeszkedik az ezernyi veszélyt tartogató ősi erdő, a Belwadon. A könyvet olvasva olykor jól jönne egy, a kontinenst ábrázoló térkép vagy a mitológiával foglalkozó rövid ismertető, azonban a regény ezek nélkül is teljesen érthető és szórakoztató tud maradni, a további kötetekben pedig valószínűleg az Eames által alkotott világról többet is megtudunk majd.

A szöveg könnyen olvasható, jól szerkesztett és humoros, így kellemes kikapcsolódást nyújthat úgy a veterán, mint a kezdő fantasy olvasóknak. A kötésre és borítóra szintén nem lehet panasz, ahogyan eddig mindig, úgy a Fumax Kiadó most is egy igényes munkát adott ki a kezéből. Ha pedig mindez nem lenne elég, a regényhez készült egy lejátszási lista is, amit maga az író állított össze többek között olyan bandák számaiból válogatva, mint a The Rolling Stones, Led Zeppelin vagy AC/DC. A teljes lista elérhető a szerző saját weboldalán.

Varga Gábor
Forrás: olvasoterem.com

2018.11.08