82

A Corvina könyvtár budai műhelye

Kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban

matyas-corvina

A Corvina könyvtár budai műhelye címmel november 5-én tárlat nyílt az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK), amely új szempontból mutatja be Mátyás király legendás könyvgyűjteményét, és a Budán készült kódexek történetét járja körül.

A kiállítás azt a korszakot idézi meg Magyarország történetéből, amikor a tudomány és a művészet szerencsés csillagzat alatt együtt állt Mátyás uralkodása alatt – emlékeztetett a tárlat megnyitóján az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós kiemelte: a középkori magyar nagyhatalom élére ismét nemzeti uralkodó került, aki egyesítette magában a zseniális államférfit, a kiváló hadvezért és új jelenségként a nagyszerű tudomány- és művészetpártolót. „Szinte mindenki hallott Mátyás hatalmas könyvtáráról, kevésbé közismert azonban, hogy a gyűjteménybe Budán is készültek kötetek” – mondta el Kásler Miklós.

Tüske László, az OSZK főigazgatója felidézte, hogy a Bibliotheca Corviniana már Mátyás idejében elnyerte a kortársak elismerését, szétszóródása óta pedig a világ legnevesebb könyvtárai is legféltettebb kincseik között tartják számon. Az OSZK 35 corvinát őriz, és az ezekkel kapcsolatos kutatási eredményeket folyamatosan közzéteszi – jegyezte meg a főigazgató. Mint hozzátette, a kiállítás a királyi könyvtár történetén belül egy régóta kutatott, de bonyolult volta miatt magában soha nem tárgyalt kérdést vizsgál. Az utóbbi két évtized kutatási eredményei koherens képpé kezdtek összeállni, ez tett indokolttá egy új Corvina-kiállítást – közölte Tüske László.

matyas-corvina

Zsupán Edina kurátor hangsúlyozta, hogy nem általános Corvina-kiállításban gondolkodtak: a tárlat Mátyás könyvtárának Budán készült darabjaira koncentrált számos jelentős hazai és külföldi gyűjteményből kölcsönözve corvinákat. A budai kódexműhely valószínűleg Beatrix királynő érkezésekor indult, és tizenhat éven át működhetett. Mesterei nem egységes stílusban alkottak, hanem Itáliától távol megvalósíthatták saját, új elképzeléseiket is. Egy idő után azonban törekedtek az egységes megjelenésre, ami többek között az újszerű, egységes stílusú kötésekben is megmutatkozott – mondta el Zsupán Edina.

Sudár Annamária szerkesztő az OSZK megújult virtuális Corvina könyvtárát mutatta be, kiemelve, hogy az összes, máig azonosított corvina részletes adatlapja megtalálható a corvina.oszk.hu címen elérhető honlapon.

A számos interaktív elemmel dúsított kiállítás 2019. február 9-ig lesz látható, a tárlathoz kapcsolódva az OSZK számos kísérőprogrammal is várja a látogatókat.

MTI Fotó: Mohai Balázs
Forrás: MTI

2018.11.08