59

Bocs a zavarásért!

Sorry to Bother You – filmkritika

sorry-to-bother-you

A Sundance Filmfesztiválon nagyon szerette a közönség ezt az elborult, szatirikus, könnyeden társadalalomkritikus vígjátékot, ami egy fekete hapsiról szól, aki nem nagyon jut előre a call-centeres melójában egészen addig, amíg el nem kezdi használni a „fehér” hangját.

Nem egy hibátlan alkotásról van szó, a magyar mozikba valószínűleg nem is fog eljutni ez a komédia, amelynek nem áll szándékában túlzottan moralizálni, inkább csak fesztelenül savaz és mutat be aktuális problémákat, de teszi mindezt nagyon kreatívan. A rendező, Boots Riley abszolút elsőfilmes, és inkább a zenei életből ismert, hiszen ő az amerikai The Coup frontembere. A szintén zenész és színész Donald Glovert szerette volna a film főszereplőjének, de Childish Gambino épp nem ért rá, ezért beajánlotta az Atlanta sorozatban szereplő társát, Lakeith Stanfieldet, aki a Tűnj el!-ben is játszott. Flegma és jó választás volt, mert pazarul hozza az egyszerű srácot, aki csajával együtt egy garázsban él, és némi pénz reményében elkezd call-centeresként dolgozni. Ennél persze többet szeretne az élettől, de ahhoz meg ugye pénz kell. A meló nyilván szar és unalmas, de egyik nap kap egy jó tanácsot a mellette ülő öreg veterántól (Danny Glover a Halálos fegyver-filmekből), hogy használja a fehér hangját, mert nincs is annál flegmább és nemtörődöm hangszín a világon. Ez az akció meg is hozza a gyümölcsét, és főszereplőnk hamarosan az emeleti irodában találja magát, ahol rommá dizájnoltak a bútorok, kényelmesek a bőrfotelek, fél perc hosszú egy csík kokain, és ahol elég magasan dolgoznak ahhoz, hogy bárkit könnyen lenézhessenek. Luxust, sikert és pénzt tehát hoznak az eljövendő napok, a férfinak azonban fel kell adnia itt-ott az elveit, és közben a barátnője is elkezd kiábrándulni belőle. A csaja amúgy egy tipikus művész, aki csinál ezt-azt, szobrokat, plusz előad totál underground stílusban és mozgáskultúrával, meg fülbevalókkal kritizálja a társadalmat, de ez pont annyira megfoghatatlan, mint amilyennek hangzik. A Sorry To Bother You viszont pont ettől működik, hogy ez a történet direkt klisésen van felvázolva, hogy kifigurázza ezeket az ezerszer látott sémákat, amiket olykor más készítők túl komolyan vesznek.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a téma ne lenne hangsúlyos és fontos, hanem csupán még azt is kritizálja, akik ezt kritizálják. Ettől függetlenül persze ügyesen belenget egy csomó valid fekete-problémát, a diszkriminációt, a rabszolgaság kérdését és a szisztematikus elnyomást, viszont ügyesen kikerüli azt, hogy vádolja a nézőt vagy konkrétan a rendszert. Egy pont után azonban már elszabadul a káosz, és túlságosan is átcsap egy szürreális sci-fibe a történet, ami inkább azt a hatást kelti, mintha a film felénél már túlságosan be lettek volna tépve a készítők. Itt aztán már látszik, hogy nem annyira koherens a film, mint amennyire szeretne, és ettől elég sokszor elkalandozik a néző, valamint a film is veszít a meggyőző erejéből.

A Sorry To Bother You címe onnan jön, hogy a call centerben pontosan ezzel a szöveggel szólítják meg a vonal túlsó végén az embereket, és ezután kezdenek bele az értékesítők a monológba, hacsak rájuk nem csapják addig a telefont. Az életben meg az olyan komoly problémák, mint a faji megkülönböztetés, valahogy pont hasonlóan vannak felvezetve, mintha az emberek már úgy éreznék, hogy szinte nekik kell bocsánatot kérniük, amiért ezekre a gondokra felhívják a figyelmet. Az egész filmre nagyon jellemző ez a jófajta kreativitás, amitől egy nagyon vicces és őrült agymenés képes lenni. Vizuálisan is szétesik néha a sztori, de az biztos, hogy itt is egy csomó jó megoldás van, például amikor a fickó telefonál az ügyfeleknek, akkor hirtelen beesik a lakásukba, és olyan, mintha személyesen lenne ott. Mindegy, hogy éppen szarás, szex vagy kávézás közben kapják fel neki a telefont, ő akkor is ott ül hirtelen velük szemben, és kezd bele borzasztó kellemetlenül, de kötelességtudóan a mondandójába.

A 28 napos forgatás és az alacsony költségvetés egy tipikus független-filmes hangulatot áraszt, amelyben azért sikerült olyan színészeket felmutatni, mint Steven Yeaun A The Walking Deadből vagy Armie Hammer a Szólíts a neveden-ből. Nem hibátlan a Sorry To Bother You, elsőfilmes rendezés, de ahhoz képest nagyon ötletes, szórakoztató és kicsit úgy őrült, hogy szarik rá, mennyire tűnik annak.

Sz. Ági
Forrás: langologitarok.blog.hu

2018.11.06