404

Töltött káposzta és protokoll

Interjú Görög Ibolyával

gorog-ibolya

Örömteli módon a 18. Győri Könyvszalon vendégei között üdvözölhetjük Görög Ibolya írónőt, protokoll szakértőt, akivel november 16-án találkozhatnak az érdeklődők. Görög Ibolya 1987-től 1999-ig a Parlamentben működő Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott, hét miniszterelnök protokollfőnöke volt. Oktatott a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen és az egri Eszterházy Károly Egyetemen is. Számtalan szakkönyv szerzője. Érdemeiért 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.

Amikor az interjút megbeszéltük, jeleztem, hogy szeretnék érdeklődni szakmai pályafutásáról, hiszen nem mindennapi karriert futott be. Nem túlzok, ha a protokoll szakterület legismertebb személyének tartom. Néhány kérdés rögtön adja magát: Mikor kezdett el érdeklődni e téma iránt? Miért köteleződött el a protokoll mellett? Volt-e olyan képzési forma Magyarországon, ahol az alapokat el tudta sajátítani? E szokványos kérdések mellett van azonban egy, ami újra és újra felmerül bennem. Ha felteszem, biztosan felrúgok minden protokoll szabályt, de megteszem: volt-e gyerekszobája a kis Görög Ibolyának? Sok mindent hozott „aus Haus”?

Erika, nagyon tetszik ez a „gyerekszoba” kérdés! Szerintem az én korosztályomnak ha akarta, ha nem, volt – hiszen a gyerekek nevelése akkor kézenfekvő volt. Hogy ülsz, kislányom; köszönj, ha belépsz, kislányom… Ma fontosabb lett a „teljesedjen ki a gyerek egyénisége”-hozzáállás. Pedig ha az együttélésünk kulturált szabályait csendben, folyamatosan átadják a gyereknek, attól még az egyénisége nem sérül meg, de mikor bekerül az Életbe, befogadják, és ezáltal sikeres is lesz. De visszatérve a kérdésére, mondhatni, véletlenül pottyantam bele a protokoll munkába, és azonnal delegációk mellett kellett dolgoznom. A munka végzésével párhuzamosan tanultam meg a szakmát. Amiről egyébként azelőtt azt sem tudtam, hogy létezik. Akkor még nem volt ilyen képzés. Ma már a Közszolgálati Egyetemen folyik protokollos képzés.

Mi szükséges ahhoz, hogy valaki jó protokollos lehessen? A tanulmányok, a tapasztalat? Esetleg a személyes adottságok: a talpraesettség, az empátia, a tolerancia, a humorérzék? Talán valami más?

Erre van egy példám: vacsoravendégeket vár valaki 7-re. Háromnegyed hét, teríték rendben, bekészítve minden, kötényt leveti, igazít a frizuráján, kiveszi a mikróból a töltött káposztát, és puff – leejti. Aki ilyenkor sírva fakad, eszébe ne jusson ezt a szakmát választani! Aki gyorsan rádob egy felmosóruhát, átugorja, és rendel egy pizzát – az esetleg elgondolkodhat rajta. De ha ezek után a vendégeknek úgy nyit ajtót, hogy „gyerekek, isteni pizzás nyílt a sarkon, direkt azt rendeltem” – na az lehet protokollos. Vagyis elsődlegesen fontos a problémamegoldó készség, a jó kedély, az empátia, és hogy konkrétumokat is mondjak, pár nyelv ismerete sem árt. Fontos az általános műveltség, hiszen a vendégekkel váratlan helyzetekben, pl. egy hosszabb vidéki utazás vagy nem várt várakoztatás esetén illik elbeszélgetni.

gorog-ibolyaÖn nem csupán szakértője a protokollnak, hanem számtalan szakkönyvet is írt a témáról. Ezekben a viselkedéskultúráról, protokollról, etikettről és az illemről is szót ejt. Miben hasonlítanak ezek a fogalmak és mennyiben térnek el egymástól?

A viselkedéskultúra a napi kommunikációnk szerves része, reggel, délben, este mindig van. Ezt minden kultúra, minden népcsoport saját magának kialakítja, sokszor egy-egy faluban is másképp kell köszönni. Az általános kultúránk, az európaiságunk azt mondja ki, hogy a befogadó kultúrát kell tisztelnünk. Aki a viselkedési szabályokat nem tartja be, kirekeszti magát. Az etikett – magyar nyelven – a ceremoniális viselkedést takarja. Tehát egy esküvői ceremóniának etikettje van, a lakodalomnak meg viselkedéskultúrája – hát egy darabig… A protokoll viszont más, az valamilyen területen elfogadott rend: üzleti protokoll, egyházi protokoll, diplomáciai protokoll. A protokoll az egész világon egyforma, tehát egyformán zajlik két dokumentum aláírása két cég között és két államfő között. A protokoll azért nagyon izgalmas, mert annak be nem tartása vagy az ott elvártaktól eltérő viselkedés is jelent valamit. Például ha két ország nagykövete nem fog egymással kezet, a két ország háborús állapotban van.

Talán ezen a helyen kellene megkérnem, hogy írja körül az „európaiság” fogalmát is, hiszen egyik kötetének alcímében is szerepel ez a kifejezés! Az Ön megközelítésében mit jelent ez a szó?

Az európaiság a mániám. Ugyanis az európai normákat hordozzuk magunkkal pár száz éve, az is tudja, aki nem tartja be. Mikor a gyerek nem adja át a helyét a buszon, kifelé néz, esetleg el is pirul. (Mivel elpirul, van remény az Európai Unióra.) Az amerikaiság nagyon terjed, divat lett a „laza” viselkedés („Laza, mint a Riga-lánc!”). Az amerikai mintákat csőstül vesszük át, de nagyon kényelmetlen. Mert ugye mi úgy tudjuk, hogy aki beszél, nem eszik – tele szájjal ne beszélj, gyerekem –, és akkor ott a rágógumi! Vagy például nagyon sok céghez azért hívnak meg, mert az egész társaság, akár 200 ember, egy légtérben dolgozik, és fogalmuk sincs, hogy kell ezt kulturáltan csinálni. Kinek köszönjek, kire nézzek, hogy zárjam a privát szférámat, zavar a másik hangos beszéde, esetleg testszaga, stb. Hiszen az európaiságunkban azt szoktuk meg, hogy van a „mi szobánk”, még ha szorongunk is, alig férünk el, de az a mi szobánk.

Könyvei között fedeztem fel egy vékonyka, Viselkedéskultúra (és egy kis protokoll) című kiadványt, amelynek címoldalán ez áll: Jegyzet fiataloknak. Bizonyára nem véletlenül írt külön ennek a korosztálynak. Milyennek tartja az ifjabb generáció tájékozottságát e téren?

Köszönöm, hogy ezt kérdi! Most ősszel, számomra is váratlanul, nagyon sok középiskolába hívtak meg előadást tartani. Mert érezhető, hogy valamit nem tudnak a gyerekek. Hiszen már otthonról sem tudják sokan hozni, mert a szüleiket sem tanították meg. Egyszer azt kérdezte meg telefonon egy nő, hogy hány éves korban kell elkezdeni nevelni a gyereket. Mondtam, „már késő”. Azt figyeltem meg a középiskolákban, hogy nagyon érződik, milyenek a pedagógusok, elvárják-e a fegyelmet, és azt milyen eszközökkel érik el. Ha megtanítják a gyerekeket arra, hogyan kell figyelni órán, figyelni a másikra, ott nyert ügyem van. Van, ahol úgy érzem, falra hánytam a borsót, de szerencsére kevés rossz tapasztalatom akad.

2004-ben elkészült „trilógiájának” (Protokoll – az életem; Mindennapi maceráink; A nyilvánosság kelepcéi) harmadik kötetével, amelynek végén kedvesen elköszönt olvasóitól. Ott azt jelezte, hogy lerakja a tollat, de zárójelben megjegyezte, lehet, hogy egyszer talán ír még valami mást is. Szerencsére 2018-ban Summa summarum címmel kézbe vehettük egy újabb könyvét, amit a Könyvszalonon be is mutatunk az olvasóknak. Mi motiválta arra, hogy ismét „tollat ragadjon”? Miben különbözik ez a kötet az eddigiektől?

Valóban nem akartam már többet írni, hiszen az előző köteteim nagyjából az élet minden területére utaltak ezzel-azzal. Az előadásaim után viszont sokan kérdezték, hogy az előadás anyaga, amit elmondtam, le van-e írva valahol. És nem volt. Így aztán leültem, és – mintha előadnék – kiírtam magamból. Sokszor szó szerint.

Végezetül, ha kérdezhetek ilyet: ha protokollosként egy, a hétköznapokban hasznos jó tanácsot adhatna olvasóinknak, mi lenne az?

Talán a legfontosabb, hogy ne felejtsék el, együtt élünk a Földön. Tegyük ezt normálisan, békében! Nem az a lényeg, hogy eltiporjam a másikat, hanem hogy nekem jó napom legyen. És ha az ember ad – tiszteletet, megbecsülést, odafigyelést, bármit –, gazdagszik.


Görög Ibolya Summa summarum című könyvének bemutatójára a 18. Győri Könyvszalonon november 16-án (péntek) 17 órakor kerül sor a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében. A beszélgetőtárs Kárpát Zsolt lesz.

Berente Erika
Címlapfotó: Bach Máté

2018.11.05