93

Magyar királynék és nagyasszonyok 3.

Falvai Róbert: Az Anjou-királynék, Falvai Róbert: Habsburg-feleségek – Csiszár Antal könyvismertetői

magyar-kiralynek-es-nagyasszonyok3

Közismert, hogy a korábbi patriarchális alapú (állam)berendezkedés a nőket másodrangú szereplőkké degradálta a társadalomban: nő ne ártsa bele magát a politikába, mert a komoly dolgok intézése a ház urának a kiváltsága. Természetesen minden korban akadtak üdítő kivételek – nem egyszer az erősebb nem támogatásával. Berzsenyi írta Dukai Takács Juditnak: Vajon helyes dolog-e, hogy a szebbik nemet orsó mögé kényszerítik: csak fonjon?

Az uralkodó nejének helyzete persze különleges. Ahogy a férjét, őt is megkoronázzák: a Szent Koronát vállához érintik, kifejezve azt az akaratot, hogy férjével osztozzon a kormányzás terhében. És voltak olyan hölgyeink is, akik saját jogon irányíthatták az országot – nem királynék, hanem királynők. Persze a királynék között is voltak, akik személyiségüknél fogva, képességeik alapján beleírták magukat a magyar történelembe. A tisztelt olvasó, aki nyilván tud olyan uralkodói feleségről, aki királynőként uralkodott, meglepődve fogja tapasztalni, hogy akadt olyan királyi hitves, akire az általános és középiskolai tankönyvek szerzői szinte figyelmet sem fordítanak, pedig meghatározó reformokat valósított meg. És persze olyanok is akadtak, akik a főúri pártok bábjaként a politikai sakktáblán ide-oda mozgatható figurák voltak – s nem ők adták a mattot.

Amennyiben azt vizsgáljuk, mennyire voltak – királynéi vagy királynői szerepükön túl – anyák és feleségek, olyan dolgokkal szembesülhetünk, amelyekkel minden mai lány és asszony: szerettek és szerették őket, megcsaltak és megcsalattak, érdekből házasodtak vagy szerelemből, édesanyák voltak vagy a gyermekáldástól megfosztottak. A tudomány és a művészetek terén is képesek voltak nagyot, örök érvényűt alkotni.

A kötetek olvasása sok érdekes dolog ismeretének birtokába juttatja mindazokat, akik időt és energiát áldoznak eme sorozattal közelebbi ismeretséget kötni: számtalan színes egyéniséget ismerhetnek meg.


Falvai Róbert: Az Anjou-királynék

Falvai Róbert, aki sokat foglalkozott a magyar királynőkkel és királynékkal, I. (Anjou) Máriának külön kötet szentelt, róla majd egy későbbi írásomban olvashatnak. Most két Erzsébetről lesz szó: Piast és Kotromanics Erzsébetről.

Łokietek Erzsébet vagy Lengyelországi Erzsébet, a Piast-házból származó lengyel királyi hercegnő Magyarország királynéja volt 1320 és 1342 között Károly Róbert harmadik (egyesek szerint negyedik) feleségeként (az előzők korán elhaltak). Két gyermekéről írnak a történelem közoktatási tankönyvek: az egyik András, más néven Endre, calabriai herceg, I. Johanna nápolyi királynő férje, aki Nápolyban ért tragikus véget, a másik, I. Lajos mind Magyarország, mind pedig Lengyelország királya lett.

A királynét erős akaratú, domináns személynek mutatják be a források, aki férjéért és gyermekeiért mindent megtett. Hűséges asszonynak ismerték, az irodalmi toposz, hogy Zách Felíciánnak a királyi család ellen elkövetett merényletének ő lett volna az okozója, mert testvére, Kázmér herceg (a későbbi Nagy Kázmér lengyel király) kezére adta Felícián lányát, s a herceg megbecstelenítette. Ez egyáltalán nem bizonyított (a témában számtalan nézet létezik még).

András herceg nápolyi királlyá koronázásáért minden követ megmozgatott, a helyi elitet, sőt a pápát is lefizette. Az sem lehet véletlen, hogy Lajos királyként is kikérte tanácsát – a kortárs meggyőződés az volt, hogy kettős uralomról van szó. Lajost ő képviselte Lengyelországban, de annak ellenére, hogy honfitársakról volt szó, az ottani urakkal nem nagyon találta meg a hangot, így a király kénytelen volt visszahívni. Erzsébet élete utolsó éveiben aztán már nem foglalkozott politikával.

Kotromanics Erzsébet (Boszniai vagy Bosnyák Erzsébet) hercegnő Nagy Lajossal kötött házassága révén magyar, horvát és lengyel királyné volt, majd férje halálát követően a Magyar Királyság régense egészen a meggyilkolásáig.

Nehezen esett teherbe, már a kolostorba vonulás ötlete is felmerült benne. Létfontosságú volt a trónöröklés szempontjából, hogy fiút szüljön (a korabeli gyakorlat elképzelhetetlennek tartotta a női királyságot). Végül három lánygyermeket hozott világra: Katalint, aki hamar meghalt, Hedviget, a későbbi Szent Hedvig lengyel királynőt, akit Jagelló Ulászlóval házasítottak össze a Lengyel-Litván Perszonálunió érdekében, és a már említett Anjou Máriát, aki a szükséghelyzetnek köszönhetően saját jogon magyar királynő lett, de a hatalmat anyja gyakorolta.

Olvashatunk házassági tervekről és megvalósulásukról, polgárháborúról, a királyi nők fogságba eséséről és Erzsébet meggyilkolásáról. Végül a helyzet Luxemburgi Zsigmond fellépésével rendeződött egy időre: a Máriával kötött házassággal.


Falvai Róbert: Habsburg-feleségek

A tizenhatodik századtól – az első két és fél évtizedet leszámítva – a Habsburg-család tagjai ülnek a magyar trónon. Az addig uralkodó magyar koronás fők külföldi udvarokból szerezték be asszonyaikat, így el lehet mondani, hogy sokszoros nemzetközi dinasztikus vérkeveredés jött létre. Ugyanakkor a Habsburg-ház félve óvta a dinasztia „tisztaságát”, ezért saját, távolabbi családjából „merített” fiúgyermekeinek arákat. Lányaikat viszont – fiaikkal ellentétben – előszeretettel adták a „dinasztikus külföldnek”. Pragmatikus oka volt ennek: a mind szélesebb körű családi-nemzetközi összefonódásra trón- és területi igényeket lehet alapozni. A „Boldog Ausztria, házasodj!” értelmében jártak el.

A könyvben olvashatunk az egyes házasságok realizálódásáról, a bő gyermekáldásról, avagy meddőségről, melyeknek mind-mind történelemformáló jelentősége volt. II. Rudolf élesen elüt minden Habsburg uralkodótól: ő soha nem nősült meg (megjegyzem, nem csak ebben számít különcnek).

Tapasztalhatunk éles vallási ellentétet a házastársak között, találkozunk olyan buzgón vallásos királynéval, aki önmagát rendszeresen korbácsolta (a korbács múzeumi tárgy lett), de olyanra is akad példa, amikor – praktikus dinasztikus érdekeken kívül – a férjjelölt féktelen szexuális aktivitásának visszafogásaként kellett feleséget keríteni.

Ritkaságnak számított, ha egy feleség volt az adott uralkodó asszonya, nemegyszer megesett, hogy akár hárman is elfoglalták férjük mellett a királynéi helyet. Éppen ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy sok-sok királynéról és királynőről olvashatunk a kötetben. A cím egy kicsit félrevezető abban az értelemben, hogy nem kimondottan csak a Habsburg uralkodóink feleségeiről ír a könyvben Falvai Róbert, hanem a Habsburg-házból származó királynékról is, hiszen az onnan eredő asszonyok már jóval korábban felbukkantak a magyar trónon. II. Lajos felesége már Habsburg Mária volt. Szó esik Izabella lengyel hercegnőről, aki Szapolyai János, az utolsó magyar király felesége volt, és öt osztrák császár és magyar király – köztük három Ferdinánd, Miksa és Mátyás – feleségeiről is, valamint I. Lipót három párjáról, I. József és III. Károly (Mária Terézia apja) életének sorsdöntő asszonyairól.

Csiszár Antal

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Falvai Róbert: A Hunyadiak asszonyai
2. rész: Falvai Róbert: Az Árpád-ház asszonyai I-II., Falvai Róbert: Nő a magyar trónon

2018.10.30