146

Sikeres magyar részvétel a Frankfurti Könyvvásáron


frankfurti-konyvvasar-2018

Danyi Zoltán A dögeltakarító, Kiss Noémi Sovány angyalok és Márton László Két obeliszk című regényeit is bemutatták a 70. Frankfurti Könyvvásáron a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Publishing Hungary Programjának támogatásával és a Stuttgarti Magyar Intézet szervezésében – közölte a KKM Kulturális Diplomáciáért Felelős Helyettes Államtitkársága.

Az idei Frankfurti Könyvvásár október 10-től öt napon át várta a világ könyves szakembereit és a látogatókat. A magyar stand ünnepélyes megnyitóján beszédet mondott Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára és Szegner Balázs düsseldorfi főkonzul. A nagyszabású könyves mustrán 110 országból mintegy 7500 kiállító vett részt. A szervezők a tavalyihoz hasonlóan nagyjából 300 ezer vendégre számítottak, akik számára több ezer felolvasást, konferenciát, író-olvasó találkozót hirdettek.

A magyar kiállítók a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által üzemeltetett standon vonultatták fel legújabb könyvtermésüket. Danyi Zoltán a délszláv háborúról és annak személyes feldolgozásáról szóló regényét, valamint Márton László Christian Thanhäuser fametszeteivel illusztrált kötetét a nemzetközi pódiumon mutatták be a szerzők a német irodalmi élet elismert kritikusainak közreműködésével. Kiss Noémi női tematikájú könyvét a Leseinsel színpad közönsége fogadta nagy érdeklődéssel. Az irodalmi beszélgetések és felolvasások mellett József Attila Szabad ötletek jegyzéke című művéből Mándli Vazul zenei közreműködésével Kalász Orsolya és Cristian Filips olvasott fel a frankfurti BookFest rendezvénysorozat keretében, a Hotel Steigenbergert épületében.

A magyar standon az a Publishing Hungary Program jóvoltából a könyvvásárra elkészült német és angol nyelvű antológia is helyet kapott, amely idegen nyelven még meg nem jelent szerzők, például Kerékgyártó István, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Ugron Zsolna, Bencsik Orsolya vagy Temesi Ferenc műveiből közöl részleteket, és ajánlja írásaikat a külföldi kiadók, műfordítók figyelmébe.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2018.10.22