Édesapja ügyvéd volt, de egy szobalány törvénytelen gyerekeként anyakönyvezték. Szülei aztán később mégis összeházasodtak. Iskolai tanulmányait Nyíregyházán, Szatmárnémetiben és Podolinben végezte. Korán elhatározta, hogy író szeretne lenni, tizenöt éves korában meg is jelent első novellája, majd diáktársaival megalapította a Nyíregyházi Sajtóirodát, hogy hírekkel lássa el a fővárosi lapokat. 17 éves volt, amikor a tuzséri hipnózistragédiáról szóló tudósítását átvette a kor európai sajtója (1894-ben Tuzséron egy amatőr hipnotizőr médiuma hipnotizálás közben összeesett és meghalt).

Az érettségi előtt Debrecenbe szökött hírlapírónak, de egy tanára hazavitte. A vizsga után egy ideig a nagyváradi Szabadság munkatársa volt. 1896-ban a millenniumi ünnepségekre Pestre utazott, és végleg a fővárosban maradt. Budapest teljesen magával ragadta, imádta az ottani nyüzsgő életet. 1897-ben jelent meg első novelláskötete Üres a fészek címmel, majd szinte évente jelentkezett 2-3 kötettel, valamint naponta jelentek meg írásai különböző lapokban. Még ebben az esztendőben megismerkedett Spiegler Bellával, aki idősebb volt nála, 1899-ben végül összeházasodtak.

Fáradhatatlanul dolgozott, írás közben csak rövid cigarettaszüneteket tartott. Bár népszerű író lett, az igazi ismertséget egy párbaj hozta meg számára – ennek oka az volt, hogy 1911-ben egy borozóban vagdalkozó huszártiszttől könnyedén elvette a kardját, s lovagias gesztussal átadta egy hölgynek. Ettől kezdve testi erejéről, soha nem nyugvó szerelmi étvágyáról, a szakácsművészet, a finom italok iránt érzett vonzalmáról, féktelen mulatozásairól legendák keringtek a városban. Mikor már a legtöbben kocsin utaztak, ő lóháton közlekedett; képes volt az ebéd vagy a vacsora egyes fogásait különböző helyeken elkölteni; gáláns, nagyvonalú udvarló volt, szerette a szerencsejátékokat, rengeteget utazott, de szinte csak Magyarországon belül. Elbeszéléseinek, regényeinek ezek mind fő motívumai: evés, ivás, szerelem, utazás – mindezek vonzó és kellemes részei voltak életének.

1911-ben a Szindbád ifjúsága és utazásai című kötetben teremtette meg Szindbád alakját, és egyben saját költői alteregóját is. A főhős alakját az Ezeregyéjszaka meséiből, gyermekkorának kedvenc olvasmányából vette. A Szindbád-történetek középpontjában az utazás, az eltűnt idő utáni vágyakozás, a jelen sivársága elől való menekülés áll. A mitikus hajós alakja tűnik fel a Francia kastély, a Szindbád: A feltámadás, a Szindbád megtérése és a Purgatórium lapjain is. Ezekből a történetekből Huszárik Zoltán filmet készített, amelynek ősbemutatója 1971. október 20-án volt Krúdy szülővárosában, Nyíregyházán. A Szindbád országos premierjére bő egy hónappal később került sor. A film mind Magyarországon, mind külföldön jelentős szakmai sikert aratott, számos díjban részesült. Kiemelt jelentősége van a magyar filmtörténetben, 2000-ben például az úgynevezett „Új budapesti 12” közé választották, amely ranglistán a 3. helyet foglalja el. 2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé.

Krúdy Gyulának az első világháborúba nem kellett bevonulnia. Ez idő alatt írta több jelentős regényét is: Aranykéz utcai szép napok; Őszi utazások a vörös postakocsin; Palotai álmok. Ezekben a műveiben csodás illatok, ízek idéződnek fel, a jellegzetes krúdys hangulatok. Első igazi közönségsikerét A vörös postakocsi című regényének köszönhette, amelyben a századforduló Pestjének világát idézte fel.

1918-ban a Margitsziget lett a lakóhelye. Első házassága válással végződött, majd 1919-ben feleségül vette Várady Zsuzsát. Az őszirózsás forradalom idején aktív szerepet vállalt, riportot írt a kápolnai földosztásról. A tanácsköztársaság idején Kárpátaljáról írt riportkönyvet. A forradalmakkal való rokonszenvezése miatt a húszas évek elején sajtókampányt indítottak ellene, kénytelen volt egyszer-egyszer a bécsi emigrációban élő Hatvany Lajoshoz „menekülni”, és az író-kritikus kölcsöneiből élni.

A húszas években népszerűsége csökkent, anyagi gondokkal küszködött. Nem tartozott egyetlen irodalmi csoportosulás tagjai közé sem. A sok munka, az önpusztító élet kikezdte Krúdy szervezetét, egészsége megrendült. Ekkor írta talán egyik legismertebb művét, az Álmoskönyvet. Apai nagyanyja, Radics Mária óriási hatással volt Krúdyra. Jártas volt a misztikus dolgokban, jósolni is tudott, az Álmoskönyv jórészt az ő magyarázatain alapul.

1927-ben kórházban ápolták, az orvos eltiltotta eddigi életformájától. 1928-ban, ötvenedik születésnapján Krúdy-est hangzott el a rádióban. 1930-ban megkapta a Baumgarten-díjat, de a jelentős pénzösszeggel járó elismerés alig enyhített anyagi gondjain. Margitszigeti lakását fel kellett adnia, egy szegényes óbudai kis házba költözött, súlyos adósságai voltak. Utolsó éveiben – bár rendületlenül tovább dolgozott – nyomorgott, még a villanyt is kikapcsolták nála. 1933. május 12-én halt meg Budapesten, koporsóját körülvették a műveit ihlető alakok, a nyírségi urak, a zsokék, a pincérek, örömlányok.

Krúdy Gyula alkotásait csak a negyvenes években fedezték fel újra. A magyar irodalom legtermékenyebb alkotója volt: többet írt, mint Jókai vagy Mikszáth, hatalmas életművének jelentős része máig vidéki újságok oldalain lappang. Több mint 60 regényt, 3000 elbeszélést, ezernél több cikket hagyott maga után, nevét számos utca, közintézmény, étterem őrzi. Nincs még egy író, aki ennyit és ilyen részletesen írt volna evésről-ivásról.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia.hu; mult-kor.hu; Czére Béla: Krúdy Gyula. Budapest: Gondolat, 1987

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.