A 20. század eleji Győrben vetődött fel a városi lakótelep-építési igénye: a fejlődő ipar, a szaporodó gyárak munkaerőinek lakhatását ugyanis biztosítani kellett. Nagymértékű lakásínség jellemezte a kort, mint általában az országét. Először Gyárvárosban épült lakótelep, az ágyúgyár üzembe helyezésétől nem elválaszthatatlanul, de ide sorolandó az újvárosi is. Természetesen ezek nem a mai léptékű épületek voltak, de a kor színvonalának megfeleltek: homlokzati kiképzésük, díszítőelemekkel való ellátottságuk igényes munkára vall, azonban a belső lakberendezés sok kívánnivalót hagyott maga után, szerény életvitelt tükrözött.

Hartmann Gergely külföldi példákkal mutatott rá arra, hogy nyugaton a lakótelepek építése terén jelentős modernizálás volt megfigyelhető, Berlinben és Bécsben törtek új utat. A német fővárosban a hitleri hatalomváltásig működött a Bauhaus-iskola, mely konstruktív vonalat követett. Mind a Weimari Köztársaságban, mind pedig Bécsben jelentős szerepet játszottak a szociáldemokraták (a kormányban, illetve utóbbiban a városvezetésben). A bécsi önkormányzat erőteljesen szociális érzületű volt, a munkásjólétre különös gondot fordított, ez a magyarázata a modern lakótelepeknek.

Győrött 1929-ig törekedett az önkormányzat az épületállomány bővítésére, azonban a világválság keresztbe tett ezen szándékoknak. A második világháború hatalmas anyagi károkat okozott mind a lakó-, mind pedig a középületekben. Az építő, tervező tevékenység terén markáns változások következtek be: államosítás, tervezőirodák kialakulása. A kor színvonalának megfelelő építkezések érintették a Belvárost is (mai Szent István út). Felmerült a vasútállomás áthelyezése és a vasút sávjának felhasználása, erre azonban nem került sor. A tervbe vett hármas tagozódású városközpont sem valósult meg.

1950 és 1953 között szocreál stílusú épületek születtek, a győri központi vasúti pályaudvar vagy a 400-as Ipari Tanuló Intézet (akkor még MTH 400. sz. Wilhelm Pieck Iparitanuló Intézete) a példák erre. Az 1961-ben elfogadott terv célkitűzése országos szinten egymillió lakást felépítése lett. A betonelemes megoldásokra 1968-tól nyílt lehetőség, akkor épült meg a Győri Házgyár. Azonban már előtte erőteljes lakásépítés indult Nádorvárosban: Corvin u., Bacsó Béla út, Álmos utca, később a Bartók Béla, majd a Mester u. beépítése következett. Az 1962-63-as tanévben az oktatásba bekapcsolódott az újonnan felépült iskola mellette az óvoda is. Kiemelendő még a Mester utca elején a hétemeletes megépítése.

A hatvanas évek második fele és a hetvenes évek új lakótelepek születését hozták, létrejött Adyváros – javarészt tízemeletes háztömbökkel. A romániai lakótelepektől eltérően itt a városrész tartozékai a jóléti objektumok (élelmiszer, posta, fodrász, orvosi rendelő, patika, nevelési-oktatási intézmények), valamint zöldterületek is létrejöttek. A nyolcvanas évek Marcalváros (korábban Kun Béla) lakótelepe születésének ideje. Az Adyvároshoz hasonló, fejlett közjóléti infrastruktúra jött létre, elmaradtak viszont a tervezett toronyházak, helyettük szintén tízemeletes háztömbök nőttek ki a földből. Létezett olyan elképzelés, hogy víztározóval ellátott toronyházat húznak fel, viszont lett helyette víztorony.

Ha két fényképet, az ötvenes évek és a kilencvenes évek Győrét összevetjük, gyökeresen eltérő városkép tárul elénk. A nyolcvanas évek végén megváltoztak a körülmények, a rendszerváltás előestéjén már a magánerős építkezéseket szorgalmazták (megszűnt a Házgyár). Természetesen a modern építészeti törekvések nem csupán a lakókörnyezetben, de a szakrális térben is hatottak, gondoljunk például a Marcalváros szélén felépült, modern Szentlélek templomra.

Az előadásban feltett kérdésre válaszolva mondhatjuk, hogy az olcsóságra való törekvés nem járt egyértelmű sikerrel, bár a tervezői méretelképzeléseket a hatóságok megkurtították.

Csiszár Antal
Fotó: Pozsgai Krisztina