Voltam Ibojka – Presser Gábor színpadi estet írt Oláh Ibolyának


presser-gabor

Presser Gábor Voltam Ibojka címmel színpadi estet írt Oláh Ibolyának. A zeneszerző, előadó műve egy CD melléklettel ellátott verseskönyvben jelenik meg, amely először Presser októberi dupla Aréna-koncertjén lesz kapható.

A kötet 28 verset és dalt tartalmaz. Az október 7-8-i Aréna-koncerteken a főszereplő egyik vendége lesz Oláh Ibolya, akivel közösen előadják a címadó, Voltam Ibojka című szerzeményt is – közölte a kötetet gondozó Helikon Kiadó az MTI-vel.

A kommüniké kiemelte: Presser Gábor 45 éves színházi múltja során korábban nem írt egyetlen énekesre szabott színpadi estet sem. Az anyag megírására Oláh Ibolya különleges, egyszerre kemény és érzékeny karaktere, hányattatott sorsa és tehetsége inspirálta. A történetben Presser saját szövegei mellett helyet kaptak Erdős Virág, Kántor Péter, Parti Nagy Lajos, Varró Dániel, Závada Péter, Borbély Szilárd, Szép Ernő és Fejes Endre versei, Sztevanovity Dusán dalszövegei is.

A könyvben a dalszöveg-versek mellett a kortárs szerzők, illetve a dalok felvételénél közreműködő vendégművészek gondolatai, Oláh Ibolyának szóló üzenetei is helyet kaptak. „Írtam néhány dalt, ahogy Ibolykát láttam. Bíró Kriszta kölcsönadta féltett Szép Ernő-kötetét, onnan lett a De szégyen élni. Elővettük Dusán Francia dalát, az Amiótát a Kern-filmből, Fejes Endrétől a Jó estét nyárt. Úgy képzeltem ezt az anyagot, hogy Ibolyka mindenféle szövegeket énekel, mond, és előhozza mindenféle nők mindenféle dolgait” – idézte Presser Gábort a közlemény.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2018.10.04