94

Régészeti park épül Brigetio bemutatására


brigetio-terkepe

Komárom szőnyi városrészében régészeti park épül az 1600 éves római katonaváros, Brigetio örökségének bemutatására 270 millió forint pályázati támogatásból – közölte a polgármester az MTI-vel.

Molnár Attila tájékoztatása szerint a nyolchektáros parkban múzeumi kiállítótér, római kori játszótér, látogatóközpont és régészeti leleteket bemutató csarnok kap helyet. Az újonnan emelt épületeknek köszönhetően a park szinte egész évben látogatható lesz. A fejlesztés célja a Római Birodalom dunai határvonala, a limes világörökségi várományos helyszíneinek turisztikai fejlesztése. Az önkormányzat a pályázatot a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft., Limes Világörökség Gondnokság által vezetett konzorcium tagjaként nyújtotta be. A projektben a Dunaújváros-Kölked-Nyergesújfalu-Komárom vonalon számos attrakció jön létre – ismertette a polgármester. A beruházás „A Dunai Limes magyarországi szakaszának turisztikai fejlesztése” elnevezésű, konzorciumban megvalósuló projekt része, amely 1,5 milliárd forintos támogatásban részesült a Széchenyi 2020 programból.

A régészeti park területén 2017-ben egy 600 négyzetméteres, félköríves épületrésszel ellátott létesítményt tártak fel, mely alatt a korábban ott állt kaszárnyák maradványait találták. A bélyeges téglák Terentius és Frigeridus katonai elöljárók neveit örökítik meg, így a létesítményt a 370-es évek elején emelhették. A 2018-as ásatásokon egy 30 méter hosszú csatorna került elő rendkívül jó állapotban, hasonlót a feltárások 1992-es megindítása óta még nem fedeztek fel az egykori Brigetióban. A római határ, a limes mentén fekvő Brigetio Komárom keleti városrésze, Szőny alatt található. A Kr. u. 100 körül felépített állandó kőtáborban állomásozott a Római Birodalom határait védő 30 légió egyike, a Legio I. Adiutrix. Az erődítmény vonzáskörzetében először katonaváros alakult ki, majd ettől 2-3 kilométerre a polgárváros létesült. A régészek szerint Brigetio felépítését, szerkezetét, történetét Magyarországon Aquincuméval lehet összehasonlítani. Brigetio a Severusok alatt élte virágkorát a 2. század végén, a 3. század elején municípiumi rangot kapott, később már coloniaként említik.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2018.10.02