Truman Streckfus Persons a 17 éves Lillie Mae Faulk és Archulus Persons ügyvéd gyermekeként látta meg a napvilágot. Négyéves volt, amikor szülei elváltak, ezt követően anyjával élt bérelt lakásokban és motelszobákban, majd néhány évig anyja rokonai nevelték az Alabama állambeli Monroeville-ben, egy konzervatív és szegény közösségben. A rokonai közül többen is visszaköszönnek későbbi írásaiban, különösképpen egyik unokanővére, Sook Faulk. Gyerekkorát beárnyékolta a szülők hiánya. Magányos gyermek volt, már az iskola kezdése előtt megtanult írni, olvasni. A gyerekkori évek alatt ismerte meg Harper Lee amerikai regényírónőt, akivel életre szóló barátságot kötött.

1933-ban anyjához költözött New Yorkba, aki második férjével, Joseph Capote kubai származású textilkereskedővel élt. Ekkor vette fel a Truman Garcia Capote nevet. Iskoláit a Trinity Schoolban, illetve a St. Joseph katonai iskolában végezte, ahová anyja azért íratta be, mert nem tartotta elég férfiasnak. Mivel iskolai eredményei katasztrofálisak voltak, szüleinek azt javasolták, hogy vizsgáltassák meg fiuk elmeállapotát. A pszichiátriai vizsgálaton meglepően magas eredményeket ért el, zseninek titulálták. 1939-ben a Connecticut állambeli Greenwich-be költöztek, Capote pedig a helyi gimnáziumban folytatta tanulmányait. 1942-ben visszaköltöztek New Yorkba, a középiskolát a Dwight Schoolban fejezte be.

Már nyolcéves korától írt – első novellája Old Mrs. Busybody címmel tízéves korában jelent meg –, de az írással csak 11 éves korában kezdett komolyabban foglalkozni. A gimnáziumi évek alatt több írása megjelent a The Green Witch című iskolai újságban. Tizenhét évesen otthagyta az iskolát, és a The New Yorker magazinnál helyezkedett el. 1943-tól rendszeresen jelentek meg írásai különböző amerikai folyóiratokban, mint a The Atlantic Monthly, Harper’s Bazaar, Harper’s Magazine vagy a The New Yorker. Ebben az évben kezdett neki első regényének, a Nyári átkelésnek is, amelyet azonban túl gyengének tartott. A regényt sokáig elveszettnek hitték, azonban 2004-ben előkerült az író hagyatékából, és 2005-ben a Random House kiadta, Capote erre vonatkozó rendelkezései ellenére.

A sikert a Mademoiselle című folyóiratban megjelent Miriam című novellája hozta meg számára, amelyért elnyerte a legjobb első novellának járó O. Henry Emlékdíjat. Ekkor huszonegy éves volt. A sikert követően a Random House szerződést ajánlott egy regényre, amelyért 1500 dollár előleget kapott. A regény, az önéletrajzi ihletettségű Más hangok, más szobák 1948-ban látott napvilágot. Nagy siker övezte – kilenc hétig állt a sikerlisták élén, amit nem utolsósorban a borítón található, sokak által a jó ízlés elleni támadásnak értékelt fényképnek köszönhetett. A fénykép nagy hatást gyakorolt a fiatal képzőművész és filmrendező Andy Warholra, aki rajongói levelekkel bombázta Capotét és megismerkedett vele.

Az elkövetkező években megjelent néhány kötete, 1949-ben Az éjszaka fája és más történetek című, majd a Local Color 1950-ben, A fűhárfa című nagy sikerű kisregénye 1952-ben és a The Muses Are Heard 1956-ban. Ezek voltak a teljes szabadság évei életében, ekkor kezdett jól keresni írásainak köszönhetően, számos íróval ismerkedett meg világszerte, és sokat utazott, elsősorban Európában.

Az 1950-es években rendszeresen kezdett dolgozni Hollywoodban forgatókönyvíróként, ahol számos színésszel ismerkedett meg, többek között Marilyn Monroe-val. Első nagyobb munkája a John Huston által rendezett Afrika kincse (Beat the Devil) című film forgatókönyve volt, amelyben Humphrey Bogart, Jennifer Jones és Gina Lollobrigida játszották a főszerepeket. Ebben az időszakban nagyon népszerű volt nemcsak Hollywoodban, hanem New York-i társasági körökben is. Nyíltan vállalta homoszexualitását, viszont emiatt állandó teljesítési kényszerrel küzdött. Ehhez feltehetően az is hozzájárult, hogy nem volt különösebben jóképű, és mindössze 1,62 m magas volt. Első hosszabb kapcsolata Newton Arvin íróval volt, akit Nemzeti Könyvdíjjal (National Book Award) tüntettek ki a szintén homoszexuális Herman Melville-ről írt életrajzáért.

Capote számára a következő nagy sikert és a szakmai beteljesülést az Álom luxuskivitelben című kisregényének megjelenése jelentette 1958-ban, amely jelentős eladási bevételeket produkált, illetve elnyerte a közönség és a kritika elismerését. A könyvből film is készült Audrey Hepburn és George Peppard főszereplésével, amely a legjobb filmzenéért Oscar-díjat nyert, emellett további három kategóriában jelölték, illetve két kategóriában a Golden Globe-díjra is. A boldogság azonban nem volt felhőtlen Capote számára, ugyanis ebben az időszakban anyja öngyilkos lett. A drámát sikerei, utazásai, tervei segítségével küzdötte le.

Az 1960-as években egyre gyakrabban szenvedett depresszióban, ezt alkohollal és drogokkal próbálta áthidalni, ami viszont számos kórházi kezelést eredményezett számára. A kezeléseket többnyire önszántából szakította meg, és a munkában keresett menedéket. Egy 1959-ben olvasott újsághír ihlette meg leghíresebb regényének, a Hidegvérrel címűnek a megírásában: a hírben a Kansas államban található Holcombban két fiatal kirabolt és meggyilkolt egy farmert, és annak családját. Capote, eleinte tényfeltáró cikkre készülve, gyerekkori barátjával, Harper Lee-vel utazott a helyszínre. Ott – a kisváros lakóinak távolságtartása ellenére – belebonyolódott a részletekbe, évekig tanulmányozta az esetet és a nyomozati anyagot, azt is elérve, hogy a gyilkosokkal a börtönben interjút készíthessen. A regény előbb 1965-ben jelent meg folytatásokban a The New Yorkerben, majd 1966-ban kiadta a Random House. Az olvasók és a kritikusok körében is hatalmas sikert aratott, az eladásokból több mint kétmillió dollár bevétele származott. Többen is – egyébként tévesen – a világirodalom első tényfeltáró regényeként (documentary fiction) tartják számon, a Randon House kiadónál pedig az évtized könyvének választották. A regényből 1967-ben Richard Brooks rendezésében film is készült, amelyet négy Oscar-díjra és egy Golden Globe-díjra jelöltek.

A munka és annak morális vetületei – évekig várt a bírósági ítéletre, hogy gyakorlatilag meglegyen a befejezése a regényének – nagyon kimerítették, és gyökeresen megváltoztatták életét. A regény sikere után Palm Springsbe költözött, ahol egyre többet ivott. Megromlott a viszonya élettársával, Jack Dunphy-val is, akivel 1949 óta élt együtt. Ezt követően többször is felbukkant New York-i szaunákban, ahol fiatal munkásfiúkkal alakított ki alkalmi kapcsolatot. Itt ismerkedett meg 1973-ban a családos John O’Shea-vel, későbbi menedzserével. Viszonyuk – amely nem volt mentes a féltékenységtől és veszekedésektől – egészen a hetvenes évek végéig tartott, mely időszakban O’Shea megpróbálta kisajátítani Capote irodalmi és üzleti ügyeit.

Capote a belső vívódásai miatt egyre mélyebbre süllyedt az alkoholizmusba, az általa oly szeretett és gyakran látogatott celeb-világ egyre inkább elveszítette varázsát számára, és sokkal inkább annak gyengeségeit, illúzióit és bukásait kezdte meglátni és kidomborítani. Megfigyelt, hallgatott, benyomásokat és anekdotákat gyűjtött és írt az amerikai hírességek könnyelmű, léha és kizárólagos világáról, készülve egy viharos összecsapásra vele. A regényből, amely a Meghallgatott imák (Answered Prayer) címet viselte, az Esquire magazinban 1975-ben jelent meg két részlet, ezek pedig kiverték a biztosítékot a színészek, rendezők, a divatvilág nagyjai, sztárok, írók, művészek, bankárok és tévéproducerek alkotta hírességek világában, hiszen a regény szereplői között sokan magukra ismertek. Capotét kiközösítették, barátai közül többen is elhagyták, egyfajta szimbolikus öngyilkosságnak nevezve tettét. Az író előbb magyarázkodott, majd felhagyott ezzel, hiszen úgy vélte, az igazat mondta el egy cinikus és mesterséges világról, amely majdnem bekebelezte őt. A befejezetlen regény egyébként 1987-ben, halála után jelent meg.

Truman Capote életének utolsó éveit írással próbálta tölteni, 1980-ban jelent meg Mozart és a kaméleonok című kötete. Egyik barátnőjének, a színésznő Joanne Carsonnak a Los Angeles-i lakásába költözött. Itt halt meg 1984. augusztus 25-én, 59 éves korában, májrákban, amelyet visszérbetegsége és többszörös drogmérgezése súlyosbított. Hamvait a Westwood Village Memorial Park Cemetery-ben helyezték el, majd 1994-ben, Jack Dumphy halálát követően, mindkettejük hamvait egy tóba szórták, nem messze attól a helytől, ahol korábban éltek.

Márton János
Forrás: olvasoterem.com