New Alabamában látta meg a napvilágot Murry Cuthbert Falkner és Maud Butler első gyermekeként. Családi nevét később Faulknerre változtatta, hogy miért, arra a kutatók a mai napig nem találtak egyértelmű választ. Négyéves korában a család Oxford városába költözött, az író itt lakott élete végéig, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Családja – főképp anyja és anyai nagyanyja, Leila Butler – fontos szerepet játszott művészi fantáziája fejlődésében: mindketten imádtak olvasni, továbbá hobbiszinten festettek és fotóztak, így bevezethették az ifjú Williamet a vizuális nyelv rejtelmeibe.

Kamaszkorában Faulkner érdeklődése csaknem kizárólag a költészet felé irányult, és ez így is maradt 28 éves koráig, amikor első regénye, a Soldiers’ Pay megjelent. Ebben az időszakban már angol és francia irodalmat tanított a Mississippi állambeli Oxford egyetemen. 1929 júniusában feleségül vette kamaszkori szerelmét, Estelle Oldhamet, akivel egy ideig rokonoknál laktak Oxfordban, majd 1930-ban házat vettek Rowan Oakban. A házat 1968-ban nemzeti kinccsé nyilvánították, és megőrizték eredeti állapotában: az asztalon ott áll Faulkner írógépe, és jegyzetei is megvannak a szobája falán, ahova felvázolta a Példabeszéd (A Fable) című regényének körvonalát.

Az 1920-as évektől kezdve – egészen a második világháború kitöréséig, amikor Faulkner Hollywoodba ment – 13 regényt és számos novellát publikált. Ezek voltak az alapjai életművének, amit aztán a Nobel-díj tetőzött be 52 éves korában. Ez a bőséges teljesítmény (mely főképpen azért jött létre, mert ismeretlen íróként szüksége volt a pénzre) magába foglalja legtöbb híressé vált regényét: A hang és a téboly (1929), Míg fekszem kiterítve (1930), Megszületik augusztusban (1932) és a Fiam, Absolon! (1936) címűeket. Faulkner termékeny volt a novellaírás terén is. Első gyűjteményében (These 13, 1932) benne van legtöbb kritikailag elismert novellája, mint például A Rose for Emily, Red Leaves, That Evening Sun és Dry September.

„Nem vagyok irodalmár – felelte egyszer valamelyik újságírónak –, csak író. Nekem nem szerez örömet a szakmai fecsegés.” És valóban, amint az írásban igaz hivatására lelt, pályakezdő évei után Faulkner visszavonult a Mississippi állambeli Oxford városába, és haláláig, sikertelen filmkísérleteit és ritkaságszámba menő esszéit leszámítva, regényeket és elbeszéléseket írt, regényfolyamot és elbeszélésfolyamot, amelynek világa, témája, tárgya, kérdésköre szinte kizárólagosan az amerikai Dél. Az 1929-ben megjelent Sartoris-szal indította a Yoknapatawpha County ciklust, ezt a valóságos sagát, modern mondakört, amely tizenhat regényt és ötvennél több elbeszélést ölel fel, s az amerikai Dél emberi színjátékának, múltjának és jelenének, típusainak és történelmi tapasztalatainak egymásba indázó krónikája. Fiam, Absolon! című regényének bevezetésében a képzeletbeli Yoknapatawpha County térképét is megrajzolta.

Faulkner lényegében ragadja meg az amerikai Dél világát: bűnösségében. Műveiben az egymást váltó nemzedékek minden cselekedetében, életvitelüknek minden mozzanatában, egész életük minden vonatkozásában – a legmeghittebbtől kezdve egész a legnyilvánosabbig – fölfedi a déli arisztokrácia társadalmi és egyéni bűneinek légióját. Az ültetvényes arisztokrácia gazdasági maradisága éppúgy bonckése alá kerül, mint protestantizmusának kiégettsége, eszménytelensége, erkölcseinek torzultságai.

Stílusa a problematikus írásmódok közé tartozik, azok közé, melyeket manapság experimentális irodalmi műfajnak neveznek. Aprólékos figyelmet szentel az előadásmódnak és a hanglejtésnek. Műveiben elvész az úgynevezett egységes perspektíva: a nézőpontok az elbeszélés imaginárius idejében szimultán fogják be a számukra kihasított „élet-világ darabot”. Ugyanazt a történetet több szereplő szájából „halljuk”, akiknek a jelleme különbözőképpen színezi át azokat.

Karakterei változatosak: néger rabszolgák leszármazottjaitól, a fehér szegényektől, a földművesektől és a munkásosztály tagjaitól kezdve az arisztokratákig mindenkiről írt. 1956-ban egy, a The Paris Review amerikai irodalmi folyóiratban közölt interjú alkalmával Faulkner megjegyezte: „Ha egy írót érdekel a technika, forduljon a sebészhez vagy a falazó kőműveshez. Nincs automatikus módja az írásnak, nincs leegyszerűsített megoldás. A fiatal író számára bolondság lenne akármilyen elméletet követni. Tanulj a saját hibáidból – az emberek csak a saját tévedéseikből tudnak okulni. Az igazi művész az, aki nem hisz abban, hogy bárki is elég jó ahhoz, hogy tanácsot tudjon neki adni – hiúsága páratlan. Mindegy mennyire tiszteli az idős írót, célja, hogy felülmúlja.”

1949-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat, majd 1955-ben a Pulitzer-díjat a Példabeszéd című regényéért; két Nemzetközi Könyvdíjban is részesült: 1951-ben egy novellagyűjteményéért, és 1955-ben ismét a Példabeszédért. 1962. július 6-án halt meg Oxfordban.

György Hajnalka
Forrás: olvasoterem.com