1897

Humor a költészetben, költészet a humorban

„Kéne egy kis hogyishíjják” a Hangraforgó együttessel

„Jól rendelték az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni” – írta Móricz Zsigmond a Hét krajcár című elbeszélésében. A kacagás adománya lehetővé teszi az emberek számára, hogy levessék a napi gondokat, feloldják a felgyülemlett feszültséget. A humor az élet sója, a mindennapi élet fűszerezője.

Közhely, hogy a poén az utcán hever. Lépten-nyomon találkozunk olyan témával, jelenséggel, ami mosolyra fakaszt. Nem véletlen, hogy a humor a költészet kiapadhatatlan forrása: a költők, írók már a legrégibb időktől éltek a nevettetés adta lehetőségekkel. Arisztophanész vígjátékai, vagy a Canterbury mesék, illetve a Dekameron című művek szemléletes példái az irodalmi humornak.

A humor orvosság a búskomorságra, hangulatteremtő egy rendezvényen. Sokszor a konfliktusok megoldásának legjobb módszere, különböző nehéz élethelyzeteken segít át. Petőfi Sándor azt írja: „Ez ínségben csak az vigasztal, hogy ennél nagyobb ínségem is vala”. A kritikai realizmus – miközben a társadalmi visszásságokat leplezte le – előszeretettel élt a nevettetés eszközeivel. Gogol humoros formában önkritikára szólított fel A revizor című drámájának mottójában: „Ne a tükröt szidjad, ha a képed ferde”. A helyzet- és jellemkomikum okoz felejthetetlen kacagtató perceket Moliére vígjátékaiban.

A megyei könyvtár Központi Könyvtárának Klubja rendszeresen ad otthont különböző témájú, műfajú és hangulatú rendezvényeknek, ahol természetesen a humor is szívesen látott vendég. Jelképesnek tűnik, hogy a Hangraforgó együttes péntekenként lép fel itt: a munkás hétköznapokban felgyülemlett gondokat magunk mögött hagyhatjuk, amikor elfoglaljuk helyünket műsoraik előtt a nézőtéren. Munka után édes a kikapcsolódás, s ha ez még költészettel és humoros tolmácsolással is párosul, felerősíti a hétvégi fizikai és szellemi feltöltődést.

2014. december 5-én az együttes művész-házaspárja, Faggyas László és Sipos Bea Bodroghalmi Lászlót hívták meg vendégelőadónak. Az est folyamán gyönyörködhettünk az előadók kreativitásában, ének- és hangszertudásuk virtuozitásában. Az előadott költeményekben felcsillant a finom, szellemes humor, a művészi átélés magával vonzotta a közönséget. Változatos formákban aknázták ki a humorban rejlő lehetőségeket, felhasználták az egyes szavak tagolásában rejlő lehetőségeket, ha az más mókás jelentést eredményezhetett. Epigrammák csattanóival szórakoztattak, miközben a klasszikus versmérték szabályosságában gyönyörködhettünk. Részesei voltunk palindrom játéknak is.

Furulyaszó, hegedű muzsika, gitár akkordok voltak az énekesek kísérő társai. Egyes műsormozzanatok utaltak a közelgő szeretet ünnepére, valamint az éppen aznap esedékes Mikulásra. Bodroghalmi László amellett, hogy zeneszerző és zenekari tag, pedagógus is. Egy modern Mikulás-képet rajzolt meg az általa tolmácsolt dalban: a megénekelt Mikulás akár egy rocksztár is lehetne, nem emlékeztet az öreg, szakállas, puttonyos apókára.

A közönség a magyar hagyományos édességből, a szaloncukorból is kapott kóstolót. Mindez a szereplők figyelmességét, közönségbarát magatartását tükrözi, mintegy érzékeltetvén: ez az est értetek van, nektek játszunk, a ti örömetek a miénk is.

A Hangraforgó együttes sokszínűségét jelzi, hogy minden előadás az újszerűség varázsát kelti, valamennyi fellépésüket a hitelesség, a művészi átélés, a frissesség, a hangszerek mesteri megszólaltatása, valamint a közönséggel történő, csodálatra méltó kapcsolatteremtő képesség jellemzi. Az estére pontosan rímeltek Hofi Géza ismert sorai: „Lazítani, próbálj meg lazítani, / Nem győzlek tanítani, / Hogyan csináld, /Kell egy kis áramszünet, / Időnként mindenkinek, /És aztán megint mehet /Minden tovább.”

Ez a másfél óra zenés-verses üzenet, ha rövid időre is, de felvillantotta az élet – sokszor komor – oldala melletti kellemes, vidám arcát, bevezetett a szépbe, befogadásának titkába, és részesévé tette a közönséget.

Csiszár Antal
Fotók: Burián György


2014.12.10