Verséneklő jubileumi hétvége a 15 éves Hangraforgóval és vendégeivel

Bári Edit írása

hangraforgo-jubileum

Hangraforgó” – beszédes névválasztás, melyhez az ihletet Radnóti Miklós adta, aki új szót alkotva így ültette magyarra a sokkal jobban elterjedt gramofont. A Hangraforgó duót – F. Sipos Beát és Faggyas Lászlót – nem kell bemutatni az énekelt verset szerető közönségnek, hiszen rendszeres előadások, fellépések során láthatjuk és hallhatjuk őket. 2018. szeptember 14-én este hat órakor a József Attila Művelődési Házban egy versekkel és zenével gazdag 15 évet ünnepelhettünk.

Fantasztikus este volt. Soha nem hittem volna, hogy egy „verskoncert” ugyanolyan lelkesedést, tapsvihart képes kiváltani a jelenlévőkből, mint egy rockkoncert vagy színházi előadás. Gyönyörű költemények, dinamikus zene és egy kis humor kísért végig bennünket az elmúlt 15 éven. Ez idő alatt a Hangraforgó több mint 150 költő verseit énekelte meg 1700 fellépésen, melyeken neves hazai előadókkal dolgoztak közösen. Minderről egy vetítés során kaphattunk ízelítőt.

Péntek este tehát kezdetét vette egy zenés hétvége, melynek során Győrött és Budapesten került sor a zenés poémák előadására a Hangraforgó Klub és a budapesti Strófa Klub közös produkciójaként. A műsorvezető Balogh Anna jóvoltából kaptunk ismertetőket a „megzenésített” költőkről és az előadókról.

Hallhattuk Bodroghalmi Lászlót, aki kortárs költők és saját versét is megzenésítette, majd színpadra lépett a budapesti Strófa trió. A 2006 óta működő együttes a vokális hangzás nagy mestere, amit a különleges hangszerek alkalmazásával koronáznak meg. Az együttes tagjai, Dara Vilmos, Silling Tibor és Tábi Tamás hat költeményt hoztak nekünk neves poétáinktól.

Ezt követően elérkezett az est fénypontja: F. Sipos Bea és Faggyas László lépett a pódiumra. Az általuk megzenésített verseket különleges formációban adták elő – már-már nagyzenekari hangzást produkálva. Együtt volt a színpadon a Hangraforgó, a Strófa trió, Bodroghalmi László és Bogdán Krisztina.

Így hallhattunk – stílszerűen – 15 csodálatos verset, amelyekhez ugyanolyan csodálatos zenét komponáltak. Lelket, elmét megérintő gondolatok, érzékekre ható zene, fűszerezve verset szerető zenészekkel, akik szívvel-lélekkel tolmácsolták nekünk mindazt a szépséget, ami egy költeményben és a muzsikában fellelhető.

Zenei és irodalmi utazás volt ez az este, ahol ismert vagy kevésbé ismert költők és verseik hangzottak el. Ahogy hallgattam az előadást, egy gondolat erősen megfogalmazódott bennem, és remélem, nemcsak bennem – bizony lefújom a port egy-két verseskötetről.

Ha tudnék verset faragni, gondolatokat rímekbe szedni, ódákat zengenék az előadókról és erről az ünnepi koncertről. De sajnos nem tudok, így csak remélem, hogy van még sok-sok szépséges költemény, amely megihleti és zene komponálásra sarkallja a Hangraforgót és vendégeit.

Bári Edit
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2018.09.18