171

Vidéki Színházak Fesztiválja

A vád tanúja ismét tarolt

videki-szinhazak-fesztivalja

Átadták a Vidéki Színházak Fesztiváljának elismeréseit. A vád tanúja ismét tarolt, Szina Kinga a legjobb női alakítás, Mézes Violetta a legjobb női karakteralakítás díját vehette át szeptember 11-én a Pesti Magyar Színházban.

7. alkalommal szervezték meg a Thália Színház szezonnyitójaként a Vidéki Színházak Fesztiválját, amelynek idén – a Tháliában zajló felújítás miatt – a Pesti Magyar Színház adott otthont. A 8 vidéki társulat bemutatkozását kiemelkedő érdeklődés kísérte.

Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója örömét fejezte ki, hogy a találkozónak otthont adhatott a színház. Mint fogalmazott, a fesztivál kivételes találkozásra adott lehetőséget az alkotókkal és a közönséggel, sokszínű, vibráló, újítani vágyó előadásokat láttak.

A produkciókat ismét öttagú zsűri értékelte: Dobák Lívia dramaturg; Lackfi János író, költő; Tóth Auguszta színművész; Hábermann Jenő producer és a közönséget képviselő Makk Zsuzsa. A díjakat az idén is Szilágyi Imre debreceni grafikusművész készítette.

Legjobb előadás
Csokonai Színház, Debrecen | Csehov: Három nővér | rendező: Ilja Bocsarnikovsz

Kiváló színházi műhelymunkáért járó díj
Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza | Sediánszky Nóra: A név: Carmen | rendező: Sediánszky Nóra

Legjobb női alakítás
Szina Kinga, Győri Nemzeti Színház | Agatha Christie: A vád tanúja | rendező: Simon Kornél

Legjobb férfi alakítás
Balogh Tamás, Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg | Székely János: Caligula helytartója | rendező: Sztarenki Pál

Legjobb női karakteralakítás
Mézes Violetta, Győri Nemzeti Színház | Agatha Christie: A vád tanúja | rendező: Simon Kornél

Legjobb férfi karakteralakítás
Szemenyei János, Katona József Színház, Kecskemét | Stein-Kálmán: Csárdáskirálynő | rendező: Béres Attila

Fotók: Thália Színház
Forrás: Győri Nemzeti Színház

2018.09.16