114

Hajdina, kerékrépa, miegymás


hajdina-kerekrepa-tarlo

Mikor a gabona a hombárokban volt már, sorra került a tarló is. Ahová egy gyorsan elvégzett szántás és boronálás után az ország csapadékosabb vidékein kerékrépát vagy hajdinát vetettek. Vagy egyszerűen kihajtották rá a libákat legelni.

A főleg a Dunántúlon, annak is a nyugati részén termelt tarlórépa vagy kerékrépa formájában is különbözött a takarmányrépától. Míg az utóbbi jórészt a földben növekedve leginkább henger vagy kúp alakú volt, az utóbbi csak egy szál, egyre vékonyodó gyökeret indított el a földbe, maga a kissé lapított gömb alakú répa a levelek árnyékában, nagyobb részt a föld felett vagy ötven, száz nap alatt érte el jó esztendőkben a tíz, tizenöt centiméteres átmérőt. A júliusi vetés után, a csapadékmennyiségtől függően már augusztusban megjelentek a kis növények, de a növekedést az őszi esők indították igazán be. Így aztán szedése is szeptemberre, októberre tolódott, ami általában nem egy lendülettel történt, hanem mindig csak annyit fuvaroztak be a rövid szekérrel, amit a következő napokban meg tudtak enni az állatok. Az asszonyok savanyították, és rétest is sütöttek belőle, de a szarvasmarhák voltak a fő fogyasztói, megvágott, ledarált állapotban került eléjük a jászolba, de voltak olyan gazdák is, akik leszecskázott kukoricaszárral keverték már késő ősszel. Viszonylag fagytűrő volt, az első hóharmatokat még átvészelte, de aztán november közepére már illett az egészet behordani.

hajdina-kerekrepa-tarloA hajdina szárogatása a somogyi Darányban (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum CC BY)

A rövid, száz napos tenyészidejű hajdina is a Dunántúl növénye volt, de Erdély csapadékos völgyeiben is jól megélt. Itt haricskának nevezik, és a nyugati országrész mellett itt is termesztik a mai napig. Igaz, csak kis területeken, inkább hagyományőrzés céljából, mert kevésbé fagyálló, és meglehetősen macerás a fogyasztható magjához hozzájutni. A hántolás után leginkább kását, esetleg levest főztek belőle, de főtt állapotában nagyon jól használható volt a véres hurkák töltelékében is. Virágzatát pedig az egyik utolsó lehetőségként keresik fel tömegével a méhek.

hajdina-kerekrepa-tarloÖreg, részben fából készült eke (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Aztán a kézi aratással járó szemveszteség néhány eső után már megmutatkozott mindig a felszántatlan tarlón, ami valósággal ki szokott zöldülni. A falusi ember pedig nem hagyja kárba veszni ezt a lehetőséget sem, kihajtotta rá legelni a teheneket, vagy éppen a libákat, ha voltak neki.

Címlapkép: Tüskeborona az eresz alatt (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2018.09.16