77

1861-ben megnyitotta kapuit a Budai Népszínház – Ezen a napon történt

Szabó Szilvia írása

budai-nepszinhaz

A színházak kusza történetét böngészve fontos tisztázni, hogy a Budai Népszínház, amely a Lánchíd budai oldalán állt, nem azonos a később épült Budapesti Népszínházzal, amely egy időben Nemzeti Színház néven működött a Blaha Lujza téren. Ma már csak a fényképek őrzik emléküket, az idő eljárt felettük, lebontásra ítéltettek. Pedig ha azok a világot jelentő deszkák mesélni tudtak volna!

A szabadságharc okozta gyászból felocsúdott, színházi élményre vágyó lakosság az 1850-es évek végén két megoldás közül választhatott: vagy német színházba ment (három is működött a fővárosban), vagy elment a Nemzetibe (1837-ben épült Pesti Magyar Színház néven), ahol a legújabb bécsi darabok mellett drámákat, vígjátékokat, operákat láthatott, hallhatott magyarul. A közönség azonban igényelte volna, ha róla, vagy főleg hozzá szóló hétköznapibb darabokat játszanak, mint a vándorszínészet virágkorában. Nagyon fontos volt az is, hogy magyarul szóljanak. A szélesebb néptömegek szórakoztatását szorgalmazta a sokoldalú tehetséggel megáldott nagyváradi születésű Molnár György is (a lenti képen balra), aki úgy érezte, hogy a klasszikusok mellett eljött az ideje, hogy a népszínművek és a megjelenőben lévő, Európa-szerte már oly népszerű operett is otthonra leljen. Ötlete kedvező politikai fogadtatásra talált, és hamarosan megkapta a játszási engedélyt, a Lánchíd budai hídfőjénél pedig azt a nagy raktárépületet, amely Mátyás király egykori lovardája volt. Ezt építtették át Gerster Károly és Frey Lajos tervei alapján színházzá, amely Budai Népszínház néven 1861. szeptember 14-én nyitotta meg kapuit.

A színháztörténet ezt követően viharos esztendőkről számol be, a köztudatból pedig szinte teljesen eltűnt, legfeljebb néhány anekdota révén él még emléke. „Tudnak a pajkos kánkán táncról, amelyen Buda és Pest előkelőségei mohón siettek „megbotránkozni”. Az ördög pirulái látványosságainak is él az emlékezete: hisz ez volt az első darab, mely nálunk száznál több előadást ért meg egyhuzamban. Még tudnak a Bem hadjárata előadásainak a krisztinavárosi színkörben, mikor kinyitották a színpad hátsó felét, s a Gellérthegyet is bevonták a látványosságba. S minden megemlékezésben, jubiláris előadásban és lexikoncikkben olvashatjuk, hogy mikor a budai Népszínház épületét lebontották, a falak nem engedtek a csákányütéseknek és dinamittal kellett felrobbantani.” – írja Pukánszkyné színháztörténeti bevezetőjében. Ezeknek az adomáknak a forrása Molnár György érdekes, színes történetekben gazdag emlékirata, amelynek nyelvezetére a divatjamúlt pátosz oly jellemző (Világostól Világosig, Arad, 1881.), s amelyet a szakirodalom is forrásként kezel.

Molnár igazgató úr hihetetlen energiával vetette bele magát a társulat munkájába, s a pozitív fogadtatás sem maradt el. Ennek ellenére már 1862 nyarán nehézségekről szólnak a hírek, és a politikai széljárás is megváltozott. A komoly bukástól Apraxin Júlia grófnő közbelépése mentette meg az intézményt. A mecénásként jelentkező hölgy maga is vágyott a színpadra, s az anyagi támogatáson túl, sikeres fellépéseivel hozott népszerűséget a színháznak. Az igazgató úr párizsi tanulmányútra mehetett, illetve darabokat szerezhetett, állíthatott színpadra. Rendezéseiben tudatosan törekedett a hatáskeltésre, amit látványos díszletelemekkel, fény- és hanghatásokkal, a tömegek aprólékosan megtervezett mozgatásával igyekezett elérni. Különösen ezek a látványos szórakoztató darabok, operettek voltak vonzóak a közönség számára. Ám a siker sokba került.

1864-ben újabb csőd következett, s a hazai közigazgatás bezáratta az intézményt. Három év múlva, a kiegyezés után mozgalom bontakozott ki a könnyű múzsa szolgálatában álló Népszínház ügyének védelmében, szócsövük a Reform című polgári lap volt. Vezéralakjai Rákosi Jenő újságíró (később a Budapesti Hírlap főszerkesztője és laptulajdonosa) és Steiger Gyula ügyvéd voltak. 1867-70 között a társulat ismét felújította munkáját. Repertoárjuk nagy részét továbbra is a népszínművek és operettek alkották. Mindemellett a színház kiváló tehetségeket nevelt, köztük Blaha Lujzát, Jászai Marit (a lenti képen jobbra). Sok jeles színész a színház végleges megszűntekor (1870-ben) innen került (közvetve vagy közvetlenül) a Nemzetibe: Vízvári Gyula, Boér Emma, Navratyil-Náday Ferenc, Kocsisovszky Borcsa, Szőllősy Róza és a már említett két színésznő, akik igazi sztárokká nőttek az új környezetben.

molnar-gyorgy-jaszai-mari

A Budai Népszínház becsukott, Molnár igazgató úr lemondott, a Bizottmány 1870. szeptember 16-án lebonttatta az épületet, eladta a telket (ezen állt később a Kereskedelmi Minisztérium palotája, amely 1944-45-ben ment tönkre).

Ide kívánkozik még, hogy szót ejtsünk utóéletéről is. Az első magyar népszínház hírneve tovább élt a fiatal tehetségek által. Eszmeiségét pedig a fentebb említett (Deák-párti) újságírócsoport ápolta, akik 1870 második felétől minden este összegyűltek a Kávéforrás kávéházban. Molnár György is az ügy lelkes elkötelezettje maradt. Kitartásuk eredményeképpen 1872. március 15-én megalakult a Pesti Magyar Népszínházat Alapító Társulat, majd tető alá hoztak egy háromemeletes, páholysoros, neoreneszánsz stílusú, a korban a legmodernebbek közé számító színházat (392 gázláng és 140 „lángzós” csillár világította meg!), a Budapesti Népszínházat, amelynek avatását 1875. október 15-én az uralkodó Ferenc József és a trónörökös, Rudolf herceg személyesen megtisztelt. Megnyitásával megkezdődött a népszínművek másodvirágzása és a Nemzeti Színház aranykora (amely 1908 és 1964 között itt működött). De ez már egy másik történet.

Érdekesség: A színház legsikeresebb darabja Offenbach műve volt, amelyet összesen 180-szor játszottak.

A Budai Népszínházról a Győri Közlöny 1861. szeptember 19-i lapszáma is közölt írást, amely innen tölthető le.

Szabó Szilvia

Források: Magyar színháztörténet I. kötet 1873-1920 (szerk. Gajdó Tamás) Bp., 2001.; Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története, Budapest, 1978.; Wikipédia

A kép az Europeana Collections gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítőj, birtoklója. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző, birtokló megnevezésével ezen a linken található.

Az alsó képek az Országos Széchényi Könyvtár digitális képarchívumából származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2018.09.14