225

EKF gálaműsor a győri Széchenyi téren

Képriportunk

ekf-gala-szechenyi-ter

Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 (EKF) pályázat jegyében 2018. szeptember 8-án a győri Széchenyi téren megrendezett EKF-nap záró programjaként 20.30-kor fergeteges gálaműsorban – ilyen még sohasem volt – együtt láthattuk a színpadon a Győri Filharmonikus Zenekart, a Győri Balett tagjait és a Győri Nemzeti Színház kiváló színészeit.

A nagyszerű rendezvényhez, természetesen, ezúttal is a Bencés templom szolgáltatta a hátteret. Borkai Zsolt polgármester köszöntője után a Győri Filharmonikus Zenekar klasszikus zenedarabokkal és filmzenékkel aratott sikert Berkes Kálmán vezényletével.

Kiss János balett-igazgató, miközben felkonferálta Ravel Bolerójára írt előadásukat, hangsúlyozta, bármerre járnak, az a cél lebeg előttük, hogy produkcióikkal elismerést, dicsőséget szerezzenek városunknak.

Forgács Péter színházigazgató, aki bevallása szerint ifjú kora óta bolondul a Beatlesekért, csapatának tagjaival (Nagy Balázs, Cselepák Balázs, Másik Lehel, Csiszár István, Venczel-Kovács Zoltán) együtt énekelte, játszotta el a színházi előadásból is ismert, szeretett dallamokat, háttérben a társulat tagjaiból összeállított kórus kíséretével.

Az est csúcspontján Forgács Péter felhívására a Hey Jude alatt együtt énekelt az egész Széchenyi tér a polgármesterrel, a világ legöregebb Beatles rajongójával (Bede Fazekas Csaba) és a valószínűleg legfiatalabbal is, akit Artúrnak hívnak, s akit a színpad mellett fedeztem fel édesanyja, Agócs Judit vállára borulva.

Egyszóval, feledhetetlen ünnep volt az EKF nap esti gálaműsora.

Molnár György
a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2018.09.13