William Wallace a filmbelivel ellentétben nem egyszerű, „alulról jövő” gazdálkodó felvidéki volt, hanem arisztokrata földbirtokos lovag, s nem flangált skót szoknyában sem bágyadt skót tavaszi hajnalokon (akkor a kilt még nem is létezett jelent tudásunk szerint!). Nem létezett az „első éjszaka joga” sem – amely a film egyik fordulópontjaként veszejti el minden középkorász hajkoronáját –, hisz a ius primus noctis pusztán egyike a felvilágosodás korában a középkor gyalázására született legendáknak! Wallace természetesen sohasem találkozott az angol király lányával, és a csatákat sem úgy vezényelte, ahogy Gibson remekében látható. Egyébként minden stimmel… Ja nem, még egy csomó hiba van, és kétségtelenül A rettenthetetlen az egyik, a valósághoz legkevésbé hűséges történelmi film, ami valaha is elkészült.

A film egyik ikonikus része a Stirlingi csatát mutatja be, amelyet 1297. szeptember 11-én vívott meg az angol és skót haderő, s talán mondanunk sem kell ezután, hogy amit a moziban láthattunk, az halványan sem emlékeztet a valódi ütközetre. A filmben az angol és skót sereg szemtől szemben sorakozik fel, a valódi csatában óriási szerepet játszó hídról szó sincs (az alsó képen a Forth folyón átívelő mai híd). Az angolok majdhogynem egyenruhában, páncélosan vonulnak fel (egyenruhát a XVII. század svéd hadseregében vezettek be először), a skótok meg leginkább ókori keltáknak maszkírozva rongyokban. Van itt angol lovassági roham, amit fanyársakkal vernek vissza a felföldiek, és van gyalogsági támadás, ahol mindkét fél úgy szaladgál, mint aki WC-t keres nehéz helyzetében. Mondanom sem kell talán, hogy éles kardokkal az ember nem szaladgál jamaikai sprinterként, ha életben akar maradni, és szereti a testrészeit ott tudni, ahová eredetileg tartoznak.

A történelmi csata „kicsit” másként festett. 1286-ban meghalt III. Sándor, Skócia királya, s angol támogatással John Balliol vette át az ország vezetését, aki angol hűbér alá adta magát. Ám az angol haderő távoztával, és a skót előkelők nyomásától hajtva egyre inkább angolellenes politikát folytatott, így szövetkezett a francia királlyal. I. Eduárd angol király erre csapataival megtámadta Skóciát 1296-ban, s le is győzte Balliolt, majd megszállta a királyság déli részét. 1297-ben azonban felkelés robbant ki az angolok ellen. A William Wallace és Andrew de Moray vezette 6 ezer fős skót hadsereg Stirling vára alatt csapott össze a 9 ezer fős angol haderővel, melyet Surrey earlje, John de Warenne parancsnokolt. Szó sem volt azonban nyílt mezei csatáról. A Stirling vára alatt folyó Forth folyó elválasztotta a két sereget, s csupán egy fahíd kötötte össze a két partot.

1297. szeptember 11-én reggel az angol lovasság és a gyalogság egy része – miközben a parancsnoka még sátrában aludt… – átkelt a folyó „skót” oldalára a hídon keresztül. William Wallace és vezértársa csak erre várt, és a vezér nélküli seregrész ellen teljes erővel támadást indított. A folyókanyarulatba szorult angolok a keskeny hídon képtelenek voltak rendezetten visszavonulni, és az erősítés sem jutott át hozzájuk időben. A skótok lekaszabolták az átkelt angol gyalogság szinte egészét, csak a lovasságnak volt esélye átvergődni a folyó túlpartjára a sajátjaihoz. Az angol átkelő erőket vezető Hugh de Cressingham bőréből egyes elbeszélések szerint Wallace kardszíjat készíttetett, más leírások szerint megnyúzták, és bőrét szétdarabolták, hogy a skót katonáknak legyen relikviájuk a gyűlölt ellenségből. Annyira nem meglepő a dolog, mivel kincstárnokként egyik feladata Skócia bevételeinek angol kincstárba juttatása volt.

De ha már brutalitás! Ami a filmben még viszonylag pontos, az Wallace kivégzése, bár ott is vannak pontatlanságok. Wallace-t 1305-ben az angolok végül elfogták, és mint árulót, brutális kegyetlenséggel megölték, melybe a kiheréléstől (ez úgy látszik, nem illett a hollywoodi koncepcióba, mert nem említették a filmben) a megnyúzáson át a felnégyelésig minden volt. Ám ez sem segített. Skócia 1306-ban megválasztotta új királyát, Robert de Bruce-t – I. Róbert néven –, aki végett vetett az angol uralomnak, és sikeresen kivívta országa függetlenségét, mikor 1314-ben döntő győzelmet aratott a bannockburni csatában. Megjegyzésre méltó, hogy a középkori krónikák nem William Wallace-t, hanem Robert de Bruce-t hívták Braveheart-nak, azaz Rettenthetetlennek.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: mult-kor.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.