96

Mészáros János - Németh Levente: Királyok és keresztek I. - Voluntas tua

Horváth Gábor képregény-kritikája

meszaros-janos-nemeth-levente-kiralyok-es-keresztek1

Nem szeretem a képregényeket. Na jó, kivéve a Garfieldot. Plusz a Kázmér és Hubát. A legjobb, az már csaknem filozófia. És az Asterixet is szeretem. Meg persze a Lucky Luke-ot. Szóval tényleg nem szeretem a képregényeket, mert a történetmesélés egy lebutított ágának tartom, amely vizuálisan akarja adagolni a szellemi táplálékot, ezáltal olyan a viszonya a klasszikus prózához, mint az intravénás táplálásnak a rántott velőhöz.

Olyanoknak való, akiknek nincs elég történelmi hősük, és mindenféle szuperképességekkel vagy szuperkütyükkel megáldott protagonistára van szükségük, hogy példaképeket mutathassanak fel. A semminél jobb a képregény, de hiányzik belőle az élvezet. Legalábbis az olvasás élvezete. Mert bármennyire is szépen legyen megrajzolva egy történet, a szöveg mindenképpen apró buborékokká silányul benne. Ráadásul ezért roppant nehéz műfaj is a képregény, tudni kell képekkel megmutatni, mi történik, s kevés párbeszéddel bemutatni a karaktereket.

De miért ez a bevezető? Egy lelkes kardforgató barátom hozta el nekem a Királyok és keresztek című új magyar képregényt, amely az 1030-as német-magyar háborút eleveníti fel; s ha már így történt, gondoltam, elolvasom, és kritikát is írok hozzá. Úgyhogy: Fiat voluntas tua, Legyen meg a Te akaratod! Mert egyébként így teljes, a Fiatra szükség van, még ha nem is olasz közútra készülünk...

A képregény könyveket megszégyenítő módon kötésben jött ki, és nem is túl vékony, így első ránézésre roppant bizakodó voltam. Látható, hogy ezen nem spóroltak, kellemes kézbe venni. A történet két részre osztható. Az elsőben Szent István még mint Vajk megy el Tonuzaba besenyő vezérhez, hogy a kereszténységre kényszerítse apja követelésére, mely aztán a besenyő vezér önkéntes halálához vezet. Ezt követően ugrunk 35 évet, és máris az 1030-as német-magyar háborúban járunk. Ekkor már a korábban Istvánt meglopni akaró Jeke az indokolatlanul Fertőhöz áthelyezett besenyő törzs(?) vezére. Jeke megmenti a németeket a mocsárban, holott Istvánnak kellene hálával tartoznia.

A besenyő szál egyébként is tökéletesen értelmetlen: ha magyar alávetettségben vannak, miért nem harcolnak a magyarok mellett? Ha utálják Istvánt Tonuzaba halála miatt, miért nem harcolnak ellene? Funkciójuk csak annyi, hogy végül kiirtják őket. Ezt követően Bécsnél a magyarok fogságba ejtik a német-római császár fiát (ilyen nem történt a valóságban), majd megbékélnek egymással. Szent István fel sem bukkan a háborúban! Konrád császár is csak azért, hogy átadja a parancsnokságot fiának, Henrik hercegnek, és hazamegy egy tökéletesen életszerűtlen csatajelenetet követően…

Az olyan mondatok, mint: „A nyílvessző nagyon demokratikus fegyver, nem válogat...”, tökéletes az előadásaimon, mert a jelentre reflektál, viszont abszurd hülyeség egy középkori történet közepén. A szöveg tartalmát és annak elosztását jobban át kellett volna gondolni. Kevesebb leírással több párbeszédnek lett volna hely. Rengeteg a magyarázó és leíró szövegrész, gyakorlatilag minden párbeszéd- vagy gondolatbuborékra jut egy. Pedig nagyrészt teljesen feleslegesek, képregényben a képeknek kell mesélni, nem a szövegnek, hiszen utóbbival nagyon bölcsen kell sáfárkodni. Ráadásul a meglevő párbeszédekben sincs sok köszönet. Annyira hat természetesnek, mint a kék hajfesték. Egy pingvinen. Kissé fájdalmas ez számomra, mert a sok ilyen leírás ellenére a történet szétesik, darabokra szakad. Igaz, eleve nem könnyű egy regényt adaptálni képregény formátumra, de ez sem ment fel az alól, hogy egy konzisztens történetet kapjunk. Egyszerűen ilyen rövid sztorihoz túl sok ennyi nézőpont és szereplő. Ráadásul ennek ellenére a számunkra igazán fontos szereplőket, Szent Istvánt vagy Szent Imre herceget alig ismerjük meg, az igazi főszereplő Henrik német herceg, ha egyáltalán kiemelhetünk annak valakit. Nincsenek karakterek, és ezt nem pótolja, hogy kaszaboló vikingeket csempésztek a sztoriba, mert az most olyan felkapott. De ők legalább kicsit szórakoztatóak. Az írók helyében erre mindenképpen figyelnék a folytatásokban, mert a túl nagy vállalás (a honlap szerint az egész térség történetét mutatnák be a XI. század közepéről) szétfeszítheti a képregény kereteit.

Egyébként is, ha már Királyok és keresztek a cím, jó lett volna egy király is bele, s a kereszténységnek is nagyjából annyi a szerepe eddig, hogy miatta ölik meg Tonuzabát, és van benne ármánykodó pap, ennél azért árnyaltabb is lehetne a dolog… Amire pedig kifejezetten mérges vagyok: a besenyőknél volt egy súlyos ábrázolásbeli problémám. Hogyan, mi okból, nem tudom, de a besenyők a hátukra kapták a tegezt a rajzokon, ami lovasnomád népek esetében egészen nonszensz, ilyen csak hollywoodi filmekben történhet meg. Lovaglás közben egy így használt puzdrából úgy hullanának ki a nyílvesszők, mint a huzat. Talán nem nagy baki, de bosszantó.

A képi világra nem lehet panasz, hangulatos és szép, bár itt-ott történelmileg téves a felszerelés ábrázolása, s minden harcoson palást lobog, ami már a 300 című filmben is látványos marhaság volt. Ez utóbbit nem rovom fel nagy hibának, de azért zavart. A hősiesség nem függ a palást lobogásának szögsebességétől. A szöveg sorrendje időnként, úgy érzem, követhetetlen, ugyan végül rájöttem, hogy a koncepció az, hogy fentről lefelé olvasható össze, de logikátlanul néha másik képkockából nyúlnak át a buborékok. Ezt ügyesebben is meg lehetett volna oldani. Esztétikailag a kötet kifogástalan, a barnás árnyalatú rajzok hangulatosak. A marketinges elemekkel bőven rendelkező honlap sem akármi.

Összegezve: továbbra sem lesz az én műfajom a képregény – olvasmánynak nem elég hosszú, művészetnek nem elég művészi. Viszont kíváncsi lettem a regényre, amely ez alapján nem lehet ugyan valami jó, de érdekes lenne összehasonlítani, miként viszonyul egyik a másikhoz. A kiadók szerint 2018-ban lát napvilágot a történelmi regény, majd meglátom, erőt veszek-e magamon. Az mindenképpen pozitívum, hogy a fiatalok számára a magyar történelmet igyekeztek bemutatni modern és izgalmasnak tűnő formában, de azt hiszem, ezen még dolgozni kell. Célszerű lenne elmélyedniük, mit is akarnak pontosan elmesélni, mert eddig nem nagyon látszik. Érteni vélem, hogy mivel nemzetközi piacra is szánják a képregényt, ezért nem pusztán a magyar szereplőkre koncentrálnak, de azért csak kellene valakire/valamire fókuszálni.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2018.09.10