76

A vád tanúja színészei díjat vehettek át

Elismerés a Győri Nemzeti Színház művészeinek

gynsz-vad-tanuja-dij

Szeptember 3-án adták át a Városmajori Színházi Szemle díjait. A legjobb női főszereplő díját Szina Kinga, az idei év Különdíját Csankó Zoltán vehette át, a Győri Nemzeti Színház társulatának tagjai. A 2018-as versenyprogram A vád tanújával indult június 15-én: Agatha Christie tárgyalótermi krimijét Simon Kornél rendezésében láthatta a fővárosi közönség.

A Szemle díjátadóján Bán Teodóra, a Budapesti Nyári Fesztivált működtető Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a fesztivál keretében 6 vidéki színház 6 előadását mutatták be. Az előadásokat telt ház előtt játszották a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A szakmai zsűri az idén is hét kategóriában értékelte a versenyprogramban bemutatott produkciókat, A vád tanúja, az Illatszertár, a Cabaret, A képzelt beteg, a Volpone és a Furcsa pár című előadást.

A győri, nyíregyházi, kaposvári, kecskeméti, szombathelyi és miskolci társulatokat figyelemmel kísérő szakmai zsűri tagja volt Szinetár Miklós rendező, Bagossy László rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének vezetője, Deres Péter dramaturg és Bán Teodóra.

A szakmai zsűri döntése alapján
Legjobb előadás: nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház | László Miklós: Illatszertár (rendező Mohácsi János)
Legjobb társulat: szombathelyi Weöres Sándor Színház | Ben Jonson: Volpone (rendező Alföldi Róbert)
Legjobb női főszereplő: Szina Kinga, Győri Nemzeti Színház | Agatha Christie: A vád tanúja (rendező Simon Kornél)
Legjobb férfi főszereplő: Bányai Kelemen Barna, szombathelyi Weöres Sándor Színház
Legjobb női mellékszereplő: Märcz Fruzsina, kecskeméti Katona József Színház
Legjobb férfi mellékszereplő: Adorjáni Bálint, kecskeméti Katona József Színház
Az idei év Különdíját Csankó Zoltán színművész kapta, aki a győri és a szombathelyi előadásban is emlékezetes alakítást nyújtott.
A legjobb előadásnak járó közönségdíj: Miskolci Nemzeti Színház | Furcsa pár

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad fennállásának 80. évfordulója alkalmából megrendezett fesztiválon az opera-, operett- és musicalbemutatókat, balett-előadásokat, klasszikus, könnyűzenei és crossover-koncerteket, a színházi előadások, szuperprodukciók, kiállítások és gyerekelőadások sorát csaknem 110 ezer néző láthatta.

Fotók: Szabad Tér Színház
Forrás: Győri Nemzeti Színház

2018.09.10