84

Magát falja fel

Alex Garland: Expedíció – filmkritika

expedicio-film

Alex Garland az elmúlt évek egyik legeredetibb sci-fijét rendezte meg az Ex Machinával. Három évvel később egy igéző sci-fi-kudarccal folytatja rendezői pályafutását. Különös, megfejthetetlennek tűnő film az Expedíció, amelybe legalább annyira könnyű beleesni, mint kiábrándulni belőle.

Már azelőtt szimpatikussá vált, hogy bemutatták volna a mozikban, ugyanis a filmet gyártó Paramount túl intellektuálisnak és formabontónak tartotta, ezért az Amerikán kívüli forgalmazási jogokat átpasszolta a Netflixnek (végül hozzánk is csak a streaming-szolgáltatón keresztül jutott el). A franchise-okban és folytatásokban gondolkodó Hollywood ezzel újfent beismerte, hogy nem akar befektetni a filmkultúra jövőjébe, és az izgalmas alkotásokat nem feltétlenül a moziban kell keresnünk. Ugyanakkor az Expedíció ismeretében valahol meg is lehet érteni a stúdió bürokratáit: Alex Garland második rendezése fura hibrid, ami mindenkinek meg akarja adni, ami jár neki – a horrort a nagy-, a metafizikát az értelmiségi közönségnek –, de ezt a kevercset nem tudja igazán életképessé tenni. Akik a csodaszép és elgondolkodtató sci-fiért jöttek, azok túl sok – és sután rendezett – Alien-horrort kapnak, akik pedig a CGI-szörnyek támadásán izgulnának, azoknak egy saját farkába harapó, sokszor pszichedelikusan elszállt, leginkább csak metaforikus síkon értelmezhető narratívában kéne eligazodniuk.

Egy olyan narratívában, ahol a szereplők se tudják, mi történik velük. Lena sejtbiológus, aki katona férjét gyászolja – míg az eltűntnek hitt férfi egy nap haza nem állít. Nem Afganisztánban és nem is Irakban, hanem egy Vibrálásnak nevezett, természetfeletti régióban járt, emberalakú növények és cápafogsorú krokodilok között, ahol az odatévedő emberekre lassú, de biztos fizikai és mentális elsorvadás vár. Lena férje azonban csak vegetál, mióta visszatért az egyesek szerint egy alieninváziót előkészítő, mások szerint természeti anomáliának tűnő helyről, ezért a sejtbiológus vállalja a következő expedíciót a Vibrálásba egy fizikus, egy geológus, egy medikus és egy pszichológus társaságában, hogy a pórul járt katonai csapatok után végre a tudósok megfejtsék a Vibrálás titkát, természetét.

expedicio-film

Az alkotók le sem tagadhatnák, hogy a Sztalker volt a sorvezetőjük ebben a metafizikai kalandban, de nem is akarják: a filmben és a közösségi médiában is utalgatnak Tarkovszkijra. Az Expedícióban nem a potenciális földönkívüli fenyegetés rejti magában az igazi veszélyeket, hanem az, amit ez az idegen zóna az emberből feltár. Ez pedig nem más, mint az önpusztítás, ami Garland szerint sejtszinten van kódolva az emberi természetben. És itt nemcsak a saját testét felzabáló rákra gondolhatunk, amit a főhősnőnk sejtbiológusként az egyetemen kutat, hanem az emberi kapcsolatokban rejlő pusztításra, az idill tudatalatti szétzúzására, vagy arra, hogy bizonyos traumákból kifolyólag az ember nem tudja értékelni a boldogságát. Sejtbiológusunk például régen egy házassági konfliktussal, a jelenben pedig a férje eltűnésével birkózik érzelmileg, így az ismeretlenbe vezető kalandját nehéz nem a gyász metaforájaként olvasni. Azzal, hogy mennyire változunk meg az érzelmi traumák hatására, mennyire tudunk önazonosak maradni, és megőrizni a személyiségünket a sorsfordító tragédiák után. Nem véletlen, hogy a Vibrálásban fizikailag és mentálisan is erodálódnak az emberek, és az sem, hogy a fináléban Lenának saját hasonmásával kell szembenéznie. Ha úgy tetszik, önmaga érzelemmentes klónját kell legyőznie ahhoz (az elmét jelképező, sötét barlang mélyén), hogy visszatérhessen az életbe, az emberi világba.

Ez a csodálatosan szürreális fél óra, amit Garland az Expedíció végére illesztett, hogy utazásra induljunk ebben a bizarr paradicsomban, ahol gyönyörű műalkotásokba rendeződik, de közben szörnyszerű mutációkat is létrehoz a természet, teszi a filmet igazán különlegessé. A regényírónak indult, majd forgatókönyvírásra váltó, de önmagát végül a rendezésben kiteljesítő Garland itt csillanthatja meg vizuális fantáziáját, Rob Hardy operatőrrel egyetemben. Pszichedelikus tripként, metafizikai gondolatkísérletként és hollywoodi filmben kötelező látványfináléként is tökéletes ez az epizód – vagyis hát tökéletes lenne, ha addig a világépítéssel, a karakterrajzzal jobban megalapozott volna neki a rendező.

expedicio-film

Hiába lehet tudni, hogy Garlandék nem voltak hajlandók a stúdió kívánalmaihoz puhítani a filmjüket, az Expedíció olyan, mintha hollywoodi hivatalnokok írták volna át, hogy megpróbálják visszahúzni a földre ezt a formabontó kísérletet. Amiben épp az az érdekes, hogy a lelki folyamatok szimbolikus vizsgálata mellett a horrorklisékkel is játszadozik, és egy alternatív, intellektuális variációját kínálja az Alien-filmeknek, amiben nem egy szűk, klausztrofób, gépi térben, hanem egy burjánzó, zöld és tágas természeti környezetben kell szembenézni az ismeretlennel, és nem az éjszaka sötétje rejti az esetleges űrlényeket, hanem a dzsungel sűrűje. De Garland a szörnytámadások többségét mégis az éjszakába helyezi, valószínűleg költségvetési okok miatt: a különböző fajok keresztezéséből született CGI-szörnyekre nem jutott elég pénz a hollywoodi mércével szolid (kb. 50 millió dolláros) költségvetésből, így azt sem tudták hitelesen lefilmezni, ahogy például egy farkasmedve széttép egy embert. Ráadásul a suspense sincs pontosan felépítve, felplánozva, mert Garland fantáziáját valószínűleg most sem az akció technikai kivitelezése izgatta. Csakhogy a karakterépítés nüanszai is feledésbe merültek ebben a filmjében: a Vibrálásba hatoló tudóscsapat tagjai egy-egy tollvonásból álló skiccek, akiknek az érzelmi traumáira nem játszik rá a forgatókönyv, nem szembesíti őket a természetfeletti környezet a félelmeikkel, pedig ez lenne minden horrorfilm legalapvetőbb dolga. A neves színészekből álló tudósok háttérfigurák maradnak, de ennek ellenére Lena és férjének kapcsolata sem kap gazdag kontúrokat. Garland késlelteti az információkat, és csak a film második felében fedi fel, mi fúrta a házasságukat, de a rövid flashbackek nem rajzolnak annyi árnyalatot ebbe a történetszálba, hogy a gyász és az önpusztítás általános metaforájának valami egyedi és szívbemarkoló variánsává formálják a finálét.

Garland Sztalker-fantáziája vizuálisan kétségkívül lenyűgöző, de az ambíciója végül önmagát falja fel, és a film valódi mélységei helyett azt díjazhatjuk igazán, hogy van valaki, aki végre valami mást, valami különlegesebbet akar művelni Hollywoodban. Még akkor is, ha nem mindig sikerül neki.

expedicio-film

Expedíció (Annihilation)
angol-amerikai thriller, 2018
írta és rendezte: Alex Garland
operatőr: Rob Hardy
vágó: Barney Pilling
zene: Geoff Barrow, Ben Salisbury
producer: Andrew Macdonald, Allon Reich
szereplők: Natalie Portman, Oscar Isaac, Jennifer Jason Leigh, Gina Rodriguez, Benedict Wong

Soós Tamás
Forrás: filmkultura.hu

2018.09.05