120

40. évadát kezdi a Győri Balett


gyori-balett-evadnyito

40. évadát kezdi meg a Győri Balett ezen az őszön: évfordulós ünnepi produkció, két új bemutató és egy felújított gyermekelőadás a repertoár újdonsága.

Augusztus 30-án délelőtt Kiss János igazgató köszöntötte a színház nézőterén összegyűlt társulatot, akik közül hárman valóban a 40. évüket kezdik meg a csapatban. Majd bemutatta az új tagokat: Guti Gerda, Horányi Eszter, Kovács Eszter, Gulubkovics Gergely és Téglás Bánk Bonifác. Augusztus 1-jétől pedig igazgatóhelyettesnek nevezte ki Faludi Armillát.

Megjegyezte, hogy a nyár sem múlt el eseménytelenül, és az új évadra készülve a munkát már villámgyors tempóval augusztus 21-én megkezdték, hiszen három jubileumi esemény is lesz a közeljövőben. 25 éves évfordulójára készül az együttes fő támogatója, az Audi Hungária Zrt., ez alkalommal szeptember 20-án a Győri Filharmonikus Zenekarral lépnek fel az egyik üzemcsarnokban. Ugyancsak negyed évszázados fennállását ünnepli a művészek egészségére is ügyelő Kardirex Egészségügyi Központ, valamint a Nemzeti Kulturális Alap. Ez utóbbi jubileumi rendezvényének első nyitóestjén a Művészetek Palotájában, a Bartók Teremben a művészeti ágak közül a táncművészetet a Győri Balett képviselheti. A nagy megtiszteltetésre a Velekei László által koreografált PianoPlays című produkcióval készülnek, amelyen Balázs János zongoraművész közreműködik.

Egyébként a balettnek otthont adó színházépület szintén születésnapos, hiszen 40 éve épült. Az igazgató hangsúlyozta, hogy bár a munkálatok miatt sok a kerítés, az idén még itt lesznek az előadások.

Az idei évadban két új bemutatót terveznek. November 10-én állítják színpadra Ángel Rodriguez spanyol koreográfus Sötét csönd című darabját, egy osztrák tervező díszleteivel. Ez tulajdonképpen az első világháborúra való megemlékezés a tánc nyelvén, a történelmi esemény elgondolkodtató költői megfogalmazása.

Február 16-án az új Nemzeti Táncszínház épületének avatóján mutatják be Beethoven VII. szimfóniájára Velekei László koreográfiáját Passage címmel, amelyet a premier után Győrben is láthatunk majd.

gyori-balett-evadnyito

Műsoron marad a Rómeó és Júlia, a Romance, A skarlát betű, a Boleró, az Antigoné, és új szereplőkkel felújítják a sikeres gyermekelőadásokat, vagyis újra forog a Forgószél (avagy a képzelet csodája). Számos fellépést terveznek hazánkban és a határainkon túl is. Ezek közül kiemelte a marokkói, a torinói és szicíliai vendégszerepléseket.

Végezetül Kiss János megköszönte a csapatmunkát, és jelképesen mindenki megkapta azt a Kék Szalag kitüntető címet, amelyet a társulat vezetője a megyei közgyűlés döntése alapján a közelmúltban nyert el.

Legközelebb szeptember 8-án az Európa Kulturális Fővárosa napon, a Széchenyi téren találkozhat a közönség a Győri Balett táncosaival.

Szabó Szilvia
Fotók: Vas Balázs

2018.09.03