7. Vidéki Színházak Fesztiválja

A Győri Nemzeti Színház részvételével

videki-szinhazak-fesztivalja-2018

A Thália Színház szervezésében idén a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg szeptember 3-9. között a 7. Vidéki Színházak Fesztiválját, amelynek keretében nyolc előadás várja majd a fővárosi közönséget - hangzott el sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

A Thália Színházban zajló felújítási munkálatok miatt idén ősszel a Pesti Magyar Színház fogadja be a fesztivált, amely jó alkalom arra, hogy a vidéki társulatok a budapesti közönséggel találkozzanak, párbeszéd alakuljon ki a művészek és a közönség, valamint a szakmabeliek között - mondta Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója a teátrumban rendezett sajtóeseményen.

Lantos Anikó fesztiváligazgató elmondta: hetedik alkalommal nyílik meg a Thália Színház évada a fesztivállal, amelynek nyitóelőadásaként, szeptember 3-án Anton Pavlovics Csehov Három nővér című művét láthatja a közönség a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásában. A darabot az orosz Ilja Bocsarnikovsz állította színpadra, akinek ez a második rendezése Debrecenben.

Szeptember 4-én a kecskeméti Katona József Színház előadásában, Béres Attila rendezésében tekintheti meg a közönség Leo Stein-Kálmán Imre örökzöld operettjét, a Csárdáskirálynőt. Ezt követi szeptember 5-én az Agatha Christie bűnügyi novellájából készült előadás - melyet a szerző maga alkalmazott színpadra -, A vád tanúja. A darabot Simon Kornél rendezte, és a Győri Nemzeti Színház viszi színre.

Szeptember 6-án, csütörtökön Székely János Caligula helytartója című drámáját láthatja a közönség Sztarenki Pál rendezésében a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásában.

Szeptember 7-én, a Miskolci Nemzeti Színház mutatkozik be az "Ahogytetszik" című vígjátékával, mely William Shakespeare "azonosnak tűnő" műve alapján készült. A produkció rendezője Rusznyák Gábor.

Szeptember 8-án, szombaton két előadás is várja az érdeklődőket. A Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán Dario Niccodemi Hajnalban, délben, este című vígjátékát a Békéscsabai Jókai Színház társulata játssza Tege Antal rendezésében. A Nagyszínpadon a Pécsi Nemzeti Színház társulatának előadásában tekintheti meg a közönség Pierre Choderlos de Laclos-Christopher Hampton Veszedelmes viszonyok című színművét, Horgas Ádám rendezésében.

A Vidéki Színházak Fesztiválja szeptember 9-én, vasárnap a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház A név: Carmen című előadásával zárul. A Prosper Mérimée 1845-ben született műve nyomán készült új drámát a teátrum művészeti tanácsadója, Sediánszky Nóra jegyzi íróként és rendezőként. Az előadást a nagyszínpadra épített stúdiótérben láthatja a közönség.

A programot ezúttal is öttagú zsűri kíséri figyelemmel, akik a fesztivál díjait ítélik oda. A zsűri tagjai: Dobák Lívia dramaturg, Lackfi János író, költő, Tóth Auguszta színművész, Hábermann Jenő producer és Makk Zsuzsa közönségzsűri, a Mezei néző blog írója. Az előadásokról további információ a Thália színház honlapján érhető el.

MTI

2018.08.25