213

Ünnepi évad a Győri Filharmonikusoknál

Szabó Szilvia írása

gyori_filharmonikusok_sajtotajekoztato

A Győri Filharmonikus Zenekar az idén ünnepli hivatalossá válásának 50., jövőre pedig alapításának 125. évfordulóját. Nem véletlen, hogy az új évadot ünnepi hangulat lengi körül, amelynek mottója Tradíció és innováció. Ennek értelmezését Fűke Géza, a zenekar igazgatója ecsetelte a keddi évadnyitó sajtótájékoztatón. Az új szezon bemutatásán túl jubileumi koncertekről, az együttes újonnan megjelent CD-jéről, és a Győrben rendezendő 8. Európai Klarinétfesztiválról is szó esett.

A szlogen hitelességéről a májusban meghirdetett műsor alapján is képet kaphatott a közönség. A bérletkínálatban a klasszikus zenei értékeket hol világsztárok, visszatérő vendégek, hol kivételes hazai művészek interpretálják, emellett azonban remek újdonságokkal igyekeznek frissíteni a programsorozatot. A műsorrendet böngészve találkozhatunk a világhírű hegedűművész Sarah Chang, vagy a 2015. évi Nemzetközi Csajkovszkij verseny győztese, Dimitry Masleev zongoraművész nevével, de Wolf Kati és Vastag Tamás is szerepel a vendégek között. A dirigensek közül a helyi tehetség, Rajna Martin éppúgy ki lett emelve, mint Kobayashi Ken-Ichiro vagy Czifra János. Az évad talán legígéretesebb hangversenye a világhírű, Grammy-díjas Arnold Schoenberg Chor Wien kórus, ami a győriekkel közösen Bach: János passióját adja elő. A kórus vezetője Erwin Otner Grammy-díjas karigazgató, aki jelen volt a sajtótájékoztatón és elmondta, hogy évtizedek óta foglalkozik a művel, és külön örül annak, hogy a győri zenészekkel együtt adhatják elő az oratórikus darabot egy méltó helyszínen, a győri Nagyboldogasszony Bazilikában.

A 2018/2019-es évad újdonsága a kamarazenekari bérlet, amelyben az együttes vonós szekciója ad koncerteket az Evangélikus Öregtemplomban. A tavalyi sikeren felbuzdulva az idén is meghirdették a 17:18-as bérletet, ami kora esti időpontjával az idősebbeket, családosokat, vagy az agglomeráció távolabbi pontján élőket invitálja hangversenyekre.

Fűke Géza bemutatta a Győri Filharmonikus Zenekar jubileumi évre készült, a NAXOS kiadó gondozásában 2018. augusztus 1-jén megjelent, három CD-ből álló felvételgyűjteményét, ami Brahms összes szimfóniája mellett a Tragikus Nyitányt és az Akadémiai Ünnepi Nyitányt is tartalmazza.

Az együttes az évfordulót egyébként nagyszabású gálaműsorral kívánja megünnepelni november 14-én az Olimpiai Sportközpontban, aminek vendégeként fellép a szintén félévszázados jubileumát ünneplő The King’s Singers énekegyüttes is.

A zenekar nemcsak a klasszikus zene reprezentánsa, hanem a könnyebb zenei műfajokban is otthonosan mozog, így a filmzenében is, mint azt a korábbi években már bizonyították. Az idén is lesz filmzene! 2018. november 12-én, Az Olimpiai Sportközpontban olasz filmek közismert dallamai csendülnek fel, melynek hatását kivetített filmrészletekkel igyekeznek fokozni.

Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester lenyűgözőnek nevezte az együttes teljesítményét, hiszen nem csak itthon dolgoztak meg a sikerért, hanem a magyarországi szimfonikus zenekarok közül elsőként mutatkozhattak be a világ egyik legújabb és legimpozánsabb hangversenytermében, a hamburgi Elbphilharmonie-ban augusztus elején. Magas színvonalú munkájuknak nagy szerepe van az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséért folytatott versengésben, a pályázat megnyeréséhez a zenekar a zászlóshajó, akik a zászlót magasan tartják – fogalmazott az alpolgármester.

Ehhez kapcsolódva Berkes Kálmán művészeti vezető röviden szólt hamburgi szereplésükről, arról az élményről, amelyet a telt házas koncert, a tetszésnyilvánítással kísért sikeres előadás jelentett a rangos helyszínen.

"Az Európai Klarinét Szövetség döntése nyomán Győrben rendezzük meg nyolcadik alkalommal az Európai Klarinétfesztivált augusztus 28. és 31. között" – mondta Varga Gábor klarinétművész (a fesztivál művészeti vezetője). A négy nap alatt a Richter-teremben és az Egyetemi Hangversenyteremben (volt Zsinagóga) több mint száz hazai és nemzetközi művész ismerteti meg a hangszerrel a közönséget, mutatják be tudásukat és adnak ízelítőt a klarinétirodalom legkedveltebb műveiből. Emellett két korcsoportban versenyt is rendeznek a fiatal tehetségek részére. A fesztiválnapokon szakmai szemináriumok, workshopok, kiállítások is lesznek, majd a programsorozat gálakoncertekkel zárul a Richter-teremben, ahol a kísérő zenét a Győr Symphonic Band és a Győri Filharmonikus Zenekar adja. Az esti koncertek programjaiban a klasszikus klarinétrepertoár mellett számos ősbemutató is szerepel.

Részletek, jegyvásárlás a fesztivál honlapján. 

SzaSzi
Fotó: Hatvaniné Ragány Klára

2018.08.22