77

The Art of Maurizio Pollini

Ősze Mária zeneajánlója

the-art-of-maurizio-pollini

2011-ben jelentette meg a Deutsche Grammophon 2012 elején 70. születésnapját ünneplő Maurizio Pollini tiszteletére a 3 CD-t tartalmazó The Art of Maurizio Pollini című albumot, amelynek zenei anyagát maga az olasz zongoraművész válogatta össze a kiadónál négy évtized alatt megjelent felvételeiből, amelyek közül néhányat a kritikusok és a szakemberek is referencia felvételnek tartanak.

A nemzetközi zenei élet egyik legismertebb és legelismertebb zongoraművésze, Maurizio Pollini 1942. január 5-én született Milánóban. Tízéves korában lépett először koncertpódiumra. A milánói konzervatóriumban, ahol zongorát, zeneszerzést és vezénylést tanult, 1960-ban kapott diplomát. Ugyanebben az évben legfiatalabb résztvevőként megnyerte a varsói Nemzetközi Chopin Zongoraversenyt. Az 1960-as évek középétől kezdve koncertezik zenekarokkal, ad szólóesteket szerte a világon, valamint a nagy zenei fesztiválok állandó résztvevője. Egyaránt fellépett már Európában, az Egyesült Államokban és a Távol-Keleten is. Olyan klasszikus zeneszerzők zongoraműveinek tekintélyt kivívott előadója, mint Beethoven, Schubert, Chopin, Schumann vagy Brahms, de Schönberg és Webern műveit is repertoárján tartja. Kortárs zeneszerzők, például Pierre Boulez vagy Luigi Nono kimondottan Pollininek komponáltak zongoraműveket. A Deutsche Grammoponnal 1971-ben indult együttműködés a mai napig tart.

Pollinira technikai igényesség, megingathatatlan következetesség és hajthatatlanság, széles repertoárt felölelő koncertprogram, szenvedélyes határozottság jellemző, amivel a zeneszerző szolgálatába áll. „Pollini óriási technikai tudással játszik, bár néha az a kritika éri, hogy érzelmileg konzervatív.”

A CD-n szerepel például Pollini által a varsói versenyen 1960-ban játszott és győzelmet hozó Fréderic Chopin 1. zongoraversenye, vagy Beethoven 5. zongoraversenye, amelyet a mű egyik legjobb felvételének tartanak. Nem kevésbé érdekes Mozart c-moll zongoraversenye is, amelynek felvételén a zongora mellől maga Pollini irányította a zenekart is.

Az album különlegessége a 120 oldalas kísérő könyvecske, amely egyrészt számos fotót tartalmaz, másrészt egy rövid írást Maurizio Polliniről, természetesen több nyelven, harmadrészt egy diszkográfiát, amely a Deutsche Grammophonnál 1960 és 2011 között megjelent albumokat és DVD-t tartalmazza.

Tracklist:

Disc 1:

01. Stravinsky: Three Movements 'Petruschka' - Danse russe. Allegro giusto by Maurizio Pollini
02. Stravinsky: Three Movements 'Petruschka' - Chez Pétrouchka by Maurizio Pollini
03. Stravinsky: Three Movements 'Petruschka' - La semaine grasse. Con Moto - Allegretto - Tempo giusto – Agitato by Maurizio Pollini
04. Chopin: 12 Etudes, Op.25 - No.1 In A Flat "Harp Study"by Maurizio Pollini
05. Chopin: 12 Etudes, Op.25 - No.2 In F Minor by Maurizio Pollini
06. Chopin: 12 Etudes, Op.25 - No.3 In F by Maurizio Pollini
07. Chopin: 12 Etudes, Op.25 - No.4 In A Minor by Maurizio Pollini
08. Chopin: 12 Etudes, Op.25 - No.5 In E Minor by Maurizio Pollini
09. Chopin: 12 Etudes, Op.25 - No.6 In G Sharp Minor by Maurizio Pollini
10. Chopin: 12 Etudes, Op.25 - No.7 In C Sharp Minor by Maurizio Pollini
11. Chopin: 12 Etudes, Op.25 - No.8 In D Flat by Maurizio Pollini
12. Chopin: 12 Etudes, Op.25 - No.9 In G Flat "Butterfly Wings" by Maurizio Pollini
13. Chopin: 12 Etudes, Op.25 - No.10 In B Minor by Maurizio Pollini
14. Chopin: 12 Etudes, Op.25 - No.11 In A Minor "Winter Wind" by Maurizio Pollini
15. Chopin: 12 Etudes, Op.25 - No.12 In C Minor by Maurizio Pollini
16. Beethoven: Piano Sonata No.32 In C Minor, Op.111 - 1. Maestoso - Allegro con brio ed appassionato by Maurizio Pollini
17. Beethoven: Piano Sonata No.32 In C Minor, Op.111 - 2. Arietta (Adagio molto semplice e cantabile) by Maurizio Pollini
18. Webern: Piano Variations, Op.27 - 1. Sehr mässig by Maurizio Pollini
19. Webern: Piano Variations, Op.27 - 2. Sehr schnell by Maurizio Pollini
20. Webern: Piano Variations, Op.27 - 3. Ruhig, fliessend by Maurizio Pollini

Disc 2:

01. Chopin: Polonaise No.5 In F Sharp Minor, Op.44 by Maurizio Pollini
02. Chopin: Polonaise No.6 In A Flat, Op.53 -"Heroic" by Maurizio Pollini
03. Beethoven: Piano Concerto No.5 In E Flat Major Op.73 -"Emperor" - 1. Allegro by Karl Böhm and Maurizio Pollini and Wiener Philharmoniker
04. Beethoven: Piano Concerto No.5 In E Flat Major Op.73 -"Emperor" - 2. Adagio un poco mosso by Maurizio Pollini & Wiener Philharmoniker & Karl Böhm
05. Beethoven: Piano Concerto No.5 In E Flat Major Op.73 -"Emperor" - 3. Rondo (Allegro) by Maurizio Pollini & Wiener Philharmoniker & Karl Böhm
06. Liszt: La Lugubre Gondola, S.200 No.1 by Maurizio Pollini
07. Liszt: Richard-Wagner - Venezia, S.201 by Maurizio Pollini
08. Debussy: Préludes / Book 1, L.117 - 6. Des pas sur la neige by Maurizio Pollini
09. Debussy: Préludes / Book 1, L.117 - 7. Ce qu'a vu le vent d'ouest by Maurizio Pollini
10. Debussy: Préludes / Book 1, L.117 - 10. La cathédrale engloutie by Maurizio Pollini

Disc 3:

01. Mozart: Piano Concerto No. 24 In C Minor, K.491 - 1. (Allegro) by Maurizio Pollini and Wiener Philharmoniker
02. Mozart: Piano Concerto No.24 In C Minor, K.491 - 2. Larghetto by Wiener Philharmoniker & Maurizio Pollini
03. Mozart: Piano Concerto No.24 in C minor, K.491 - 3. (Allegretto) by Maurizio Pollini and Wiener Philharmoniker
04. J.S. Bach: Das Wohltemperierte Klavier: Book 1, BWV 846-869 - Prelude In C Sharp Minor BWV 849 by Maurizio Pollini
05. J.S. Bach: Das Wohltemperierte Klavier: Book 1, BWV 846-869 - Fugue In C Sharp Minor BWV 849 by Maurizio Pollini
06. J.S. Bach: Das Wohltemperierte Klavier: Book 1, BWV 846-869 - Prelude In G Major BWV 860 by Maurizio Pollini
07. J.S. Bach: Das Wohltemperierte Klavier: Book 1, BWV 846-869 - Fugue In G Major BWV 860 by Maurizio Pollini
08. Chopin: Piano Concerto No.1 in E minor, Op.11 - 1. Allegro maestoso by Maurizio Pollini & Jerzy Katlewicz & Warsaw Philharmonic Orchestra
09. Chopin: Piano Concerto No.1 in E minor, Op.11 - 2. Romance (Larghetto) by Maurizio Pollini & Jerzy Katlewicz & Warsaw Philharmonic Orchestra
10. Chopin: Piano Concerto No.1 in E minor, Op.11 - 3. Rondo (Vivace) by Maurizio Pollini & Jerzy Katlewicz & Warsaw Philharmonic Orchestra

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Fidelio

2018.08.27