155

Idő van, pénz nincs, sör legyen!

A Nyár című filmről

kirill-serebrennikov-nyar-filmkritika

A szovjet underground legnagyobb rocksztárjainak életéből mutat be egy részletet a Nyár, amit Cannes-ban nagyon szerettek, Oroszországban viszont annyira nem, mivel a film rendezője éppen házi őrizetben van. Már megy a mozikban!

Viktor Coj legenda Oroszországban. A Kino zenekar frontembere volt a ’80-as évek Szovjetuniójában, post-punk dalaival a KGB által felügyelet Leningrádi Rock Klubban lépett föl, ami az első legális rockzenei hely volt akkoriban. A közönség feszesen ülve nézhette végig ezeket a koncerteket és semmiben sem hasonlítottak ezek az előadások egy valódi rockbanda fellépésére a rendszer miatt. Viktor Coj mindössze 28 évet élt, korai halálát egy autóbaleset okozta 1990-ben, amikor éppen Leningrádba tartott vissza. A rendszert kritizáló szövegei és underground stílusa miatt nem volt a hatalom kegyeltje és nem is tudott megélni a zenélésből. Moszkvában még mindig áll számára egy emlékfal, ahol a rajongók égő cigarettát és virágot hagynak az emlékére, arról nem is beszélve, hogy halálakor 65 fiatal lett miatta öngyilkos.

Coj felfedezője, mentora, barátja, segítője, kritikusa és egyben rajongója volt a szintén nem túl hosszú életet élt Mike Naumenko, akiért akkoriban már rajongtak a Zoopark frontemberként. Az ő kapcsolatuknak azt a szakaszát dolgozza föl a film, amikor megismerték egymást és Mike segített Viktornak megtalálni a saját hangját, miközben még egy nagyon érdekes szerelmi háromszög is kibontakozott köztük, hiszem Mike nője gyengéd érzelmeket kezdett táplálni Viktor iránt, aki szintén nem volt közömbös a lány felé. A férfiak művészbarátságának azonban még ez sem szabott gátat. A kis szerelmi sztorin és a dalok születésén kívül a Nyár ennél sokkal többről szól. Egyrészt semmiről, mert csak egyik jelenetet látjuk rádobva a másikra, miközben sok minden nem történik, csak kis összejöveteleken vesznek részt, zenélgetnek, boroznak a tengerparton, fellépésért izgulnak, de az első képkockától az utolsóig ott van még egy főszereplő a filmben: a rendszer, amiben élnek. Oroszország szellemiségét nem kell bemutatni, a korrajz pontosan van elénk vázolva. Látjuk, ahogy ezeknek a fiataloknak semmilyen kézzel fogható szabadsága nincsen, érezzük a szocialista hangulatot, amiben hülyét kell magadból csinálni ahhoz, hogy felléphess egy koncerten a helyi kultúrházban. Az, hogy Oroszországban semmi nem változott, mi sem bizonyítja jobban, hogy a rendező, Kirill Serebrennikov házi őrizetben van, mert a művészetet még most is fentről akarják irányítani és a rendszerkritika még mindig nem elfogadott. Ez a két zenész az ellenkultúra fontos alakja, akiknek a rock ’n roll nem ugyanaz volt, mint a nyugati zenésztársaiknak. Meg is emlékeznek róluk, néha csak bakeliteget lebegtetnek a kamera előtt, néha bejátszanak egy egy számot, amit meg is koreografálnak és animálnak a filmen belül. Ezek a betétek úgy hatnak, mintha egy videoklipet néznénk éppen Oroszországból szeretettel, Nyugatra vágyódva. Lou Reed, Iggy Pop, David Bowie, The Velvet Underground, Sex Pistols mind beleivódtak ezeknek a fiataloknak a bőrébe és vagy szólnak is, vagy csak megemlítődnek a filmben, de jelen vannak.

A fekete-fehér film jól adja vissza a kilátástalanság életérzését, viszi tovább a kultuszt, építi a legendákat, a gond viszont a hosszával van és a néha túlzottan használt művészfilmes hangulattal. A történet monotonitása miatt nem tud annyira feszes maradni, hogy néha ne unja egy kicsit magát a néző. A bő két órás játékidő túl hosszú és sokkal többet mondhatna, ha kicsit lecsíptek volna belőle. A zenei betétek és vizuális megvalósításuk eredetiek és egyértelmű csúcspontjai a Nyárnak, de az, hogy a film közben folyamatosan ezeket várjuk, jól jelzi, hogy a köztes időt nem sikerült végig érdekesre megcsinálni. Az érzést viszont hibátlanul adja át, hogy mennyire lehet szabad a fiatalság a nyárban, hogy kell megőrülni a tengerparton zenélve, miközben páran betépnek vagy lerészegednek és ha bár a rendszer csak kilátástalanságot kínál és a szabadság egy lehetetlenség, attól még a képzelet és a vélemény lehet szabad egy pillanatra, akkor is, ha aztán következményei vannak. De a legnagyobb lázadás mégis az, ha valakinek ebben a feszült helyzetben van pofája lazának lenni és ahogy a srácok is éneklik: Idő van, pénz nincs, sör legyen!

Sz. Ági
Forrás: langologitarok.blog.hu

2018.08.24