Naomi Alderman: A hatalom

Könyvkritika

naomi-alderman-a-hatalom-konyvkritika

Naomi Alderman A hatalom című tudományos-fantasztikus regényében eljátszik azzal a gondolattal, hogy mi történne, ha a hatalom egy nap hirtelen és visszafordíthatatlanul a nők kezébe kerülne...

Az elmúlt hónapokban a szexuális zaklatásoktól volt hangos a sajtó, ennek következtében sok, nagy tiszteletnek örvendő férfi feje hullott képletesen a porba a világ minden táján. Házasságok értek véget, karrierek törtek derékba, és fény derült arra is, hogy Hollywoodban a ragadozó nagyobb biztonságban van, mint a préda. Újra bebizonyosodott, hogy ha valakinek hatalma van, akkor szinte bármit megtehet, és nem kell aggódnia a következmények miatt. Ez a hatalom azonban kicsúszhat az adott személy kezéből, ha egy nagyobb erő, mint például a média, nyomást gyakorol rá. Naomi Alderman sci-fi regényében a hatalom az isteni közbeavatkozásnak köszönhetően cserél gazdát.

Az írónő regénye könyv a könyvben, az általa teremtett Neil Adam Armon történelmi műve, amely a múltat hivatott feltárni és megismertetni olvasóival, nagyjából 5 ezer évvel azután, hogy a világot egy kataklizma sújtotta. A történet tíz évvel a fent említett kataklizma előtt kezdődik. A nők a világ minden táján szinte egyszerre fedezik fel, hogy különleges erő került a birtokukba: képesek elektromos energiát generálni testükben, amit akár gyilkolásra is használhatnak. A férfiak által természetesnek/tradicionálisnak hitt rend felborul, a hatalom birtoklásának megnyugtató érzését a félelem veszi át.

Mi, olvasók, a történetet az Alderman által felsorakoztatott, különböző háttérrel és indíttatással rendelkező szereplőkön keresztül ismerjük meg. Van köztük egy nehéz gyermekkort maga mögött tudó árva, nigériai újságíró, angol gengszter és amerikai politikus is. Ennek a diverzitásnak köszönhetően pedig átfogóbb képet kapunk arról, hogy miként és mire használható a hatalom, milyen mértékben képes megváltoztatni egy adott személyt.

A író könyvében a nők nem tökéletesek, azután hogy hatalmat kapnak, a világ nem lesz egy csapásra egy jobb hely, épp ellenkezőleg. Hibákat követnek el, saját szórakoztatásukra kínoznak embereket, férfiakat aláznak meg, sőt akár ölnek is. Ennek ellenére nem érezzük azt, hogy mindez azért történik, mert a férfiak megérdemelik a szörnyűségeket, és a nőknek jogukban áll azt tenni, amit akarnak. Aldermannek nem ez a célja, inkább tűnik úgy, hogy egyszerűen párhuzamot állít a világunkban fellelhető megannyi probléma és a disztópikus regény eseményei között. Könyvében senki sem szent, valamilyen formában sokkal inkább mindenki áldozat.

Az írónő 2016-ban megjelent könyve rendkívül sikeres, megtalálható megannyi könyves sikerlistán. A Guardian korszak-meghatározó thrillernek nevezte és Barack Obama is ajánlotta, mint az év egyik legfontosabb könyvét. A magyar kiadás nagyon igényes, minőségi munka védőborítóval és könyvjelzővel, a szöveg pedig nagyon olvasmányos, és jól szerkesztett. Naomi Aldermannek ez a második magyarul megjelent könyve. Az itthon A rabbi meg a lánya címen kiadott regényéből nemrég film is készült Disobedience címen, Rachel McAdams és Rachel Weisz főszereplésével.

Varga Gábor
Forrás: olvasoterem.com

2018.08.20