134

Sorsfordítók a magyar történelemben 1.

Zsoldos Attila: IV. Béla és Bertényi Iván: Nagy Lajos – Csiszár Antal könyvismertetői

zsoldos-attila-iv-bela-bertenyi-ivan-nagy-lajos-konyvismerteto

A XX. századot végigélt kortárs elmondhatja magáról, hogy legalább öt rendszerváltást ért meg. Ha a történelemben visszatekintünk, láthatjuk, hogy minden kor embere több, legalább alrendszerváltásnak lehetne tanúja, csak - mai mércével mérve- szűkebbre szabott élete jelölte ki intervallumos korlátait.

Sorsfordítók a magyar történelemben címmel könyvsorozat látott napvilágot a Kossuth Kiadó gondozásában. Szerzői a kor avatott szakértői, vékony kötetekben rajzolják meg az adott korszak arcélét. Az egyes periódusok jeles államférfiúinak tevékenysége jelöli ki az epocha vezérfonalát. Ma az Árpád-kor és az Anjou időszak egy-egy jeles képviselőjét mutatom be a kötetek alapján (nem kronológiai a sorrend, hanem a művekhez való hozzáférés alapján történik a válogatás), a többit folyamatosan ismertetem.


Zsoldos Attila: IV. Béla

Úgy adódott, hogy a több mint háromszáz éves Árpád-korban kétszer került sor úgymond honalapításra: Szent István ténylegesen létrehozta a magyar államot, IV. Béla (1235 és 70 között birtokolta a trónt) pedig a tatár dúlta királyságot építette újjá. A második honalapítóról Zsoldos Attila írt színvonalas monográfiát.

Az uralkodó gyermekkora tragédiával terhelt volt: édesanyja gyilkos merénylet áldozata lett, valamint nagybirtokos érdekellentétek kereszttüzébe került (II. András birtokpolitikája). Hatalomra jutásakor kezdetben ezek jelölték ki politikájának csapásirányait is: a gyilkosságban résztvevők megbüntetése, valamit a korábbi birtokviszonyok restaurálása.

A hatalom gyakorlójának tekintélyét nem az elveihez való csökönyös ragaszkodás növeli, hanem annak indokolt felülvizsgálata. IV. Béla képes volt szakítani a mongolok előtti birtokpolitikájával, és ezzel megszilárdította a nemességgel való kapcsolatát, s fokozta az ország védelmi potenciálját.

Ez az időszak is rávilágított arra, hogy mennyire magunkra voltuk utalva. Az osztrák herceg kihasználva királyunk szorult helyzetét, kifosztotta, s a nyugati országrész zálogba adására kényszerítette. II. Frigyes császár és IX. Gergely pápa sem segített, pedig Béla király még azt is megtette, hogy pápai hűbérré ajánlotta országát (amit később a Szentatya érvényesíteni akart). A király és fia, István között is elmélyült az ellentét. Az ifjabb király, a még Béla életében megkoronázott V. István nem elégedett meg a számára kiszabott hatalommal, az egészet akarta.

Az osztrák-magyar háborúskodások változó sikerrel zajlottak. Harcias Frigyes halála után II. Ottokár és IV. Béla váltakozó sikerrel harcoltak, de a magyar fennhatóság egyszer sem bizonyult tartósnak.

Laszkarisz Máriával kötött házassága bő gyermekáldást hozott: számos királylányt boldoggá, kettőt pedig szentté avattak. Később politikai okból Laszkarisz Máriát elűzte férje, de hamarosan újra visszavette (pápai itecióra is sor került ez ügyben).


Bertényi Iván: Nagy Lajos

Károly Róbert gyermeke 1342 és 82 között uralkodott hazánkban. Apja kijelölte a politikai vezérfonalat számára: megszilárdította az ország hatalmi helyzetét, és újjáformálta gazdasági életét.

I. Lajos számtalan alkalommal került veszélyes helyzetbe. Zách Felícián merénylete a királyi család életének kioltására irányult, indítékairól megoszlanak a vélemények. Később - szakadatlan háborúskodása idején - gyakran forgott élete veszélyben (több súlyos harci és vadászati sérülés érte).

Hadakozásainak iránya a Balkán volt, ahol a szomszédos királyságokat függésbe akarta hozni (Havasalföld, Moldva, Szerbia, még a Bolgár Állam ügyeibe is beleavatkozott). Velencével szemben is a dalmáciai fennhatóságért folyt kereskedelmi háború. Felesége is a Balkánról érkezett.

Édesanyja komoly befolyást gyakorolt rá, halálig mintegy "lengyel helytartóként" viselkedett, de lengyel mivolta ellenére sem tisztelték honfitársai a Piast-házból való lányt. (Egy korábbi örökösödési szerződés értelmében lengyel-magyar perszonálunió jött létre, mely királyunk halála után - lánya Hedvig révén - lengyel-litván perszonálunióra váltott.)

A monográfia ismételten leszámol a három tenger mosta Magyar Királyság ábrándképével. A nápolyi trónigényekkel kapcsolatos bonyodalmakat is szétszálazza, bemutatja Lajos öccse, András herceg meggyilkolásának okait, a pápa reagálását, valamit a nápolyi elit viszonyait, a királyi megtorlást és annak visszásságait. A nápolyi trón elnyeréséhez sem anyagi áldozat, sem fegyveres harc, sem diplomácia nem volt elegendő.

A Balkánon ekkor jelent meg a török, terjeszkedésének az nyitott utat, hogy a félsziget entitásai egymás közti rivalizálásuk eszközeként oszmán segédcsapatokat vettek igénybe. Objektíve Lajos valláspolitikája (harc a bogumilizmus ellen a katolicizmus jegyében) is a török félhold uralma alá taszította a balkáni népeket, mert Allah katonái nem törekedtek az iszlám vallás kizárólagosságára az általuk birtokba vett földeken.

Észak irányába is háborúzott Lajos: a litvánok ellen hadakozott.

Erre az időszakra kialakult az egységes jobbágyság, erősödtek és gyarapodtak a városok. A korszak fontos belpolitikai fejleménye az Aranybulla megújítása, valamint az ősiség és a kilenced törvényének megszületése.

A szerző annak is utána ered, hogyan változott a történetírásban I. (Nagy) Lajos megítélése.

Ha IV. Bélával vetjük össze, neki nem volt erőssége a harc mezeje, szemben Lajossal, hogy majd Luxemburgi Zsigmond is a zöld posztós csatatér (diplomáciai asztal) mellett arassa le a babérokat.

 Csiszár Antal

2018.08.16