107

Félni, feledni

David Lowery: Kísértettörténet - filmkritika

david-lowely-kisertettortenet

Kísértettörténet olyan, amilyennek Terrence Malick a horrort elképzeli: lebegő képeivel, évtizedeket ugráló sztorijával inkább szól az elmúlásról, a megbánásról, és a művész felelősségéről, mint a szellemházas ijesztgetésről. Különlegessége, hogy Casey Affleck a fejére húzott lepedővel játssza végig a filmet, de így is szívet szorongat azzal, hogy melankolikus kísértetként szembenéz az élet és halál körforgásával. 

Kísértettörténet nem az a fajta kísértettörténet, amelyben padlót csikorgató szellemek állnak bosszút az albérlőn valamiféle elfeledett sérelemért. És nem is olyan, amelyben a meggyilkolt férfi kísérti a szerelmét, hogy megvigasztalja és jóvátegye a mulasztásait, mint Patrick SwayzeGhostban. A Kísértettörténeté inkább olyasféle szellemjárás, amit a saját életéből kiszorult ember érezhet, esetleg az, aki elveszíti a szerettét, és önmaga árnyékaként kering a lakásban, ahol nemrég még együtt éltek. Az idő megáll és hurokba kerül, hogy az ember átélje újra meg újra, mit ronthattak el, hol kellett volna engednie, hogy másképp történjen minden.

Fiatal, huszonéves pár lakik a szerény kinézetű, enyhén roggyant texasi házban. A nő költözne, a férfi nem, mert valamiért kötődik a helyhez. Veszekednek, kibékülnek, és a férfi meghal autóbalesetben. Alagsorban azonosítják a holttestét, a kamera tekintete a lepedővel takart testen függ egy percig, ahogy a hozzátartozónak is idő kell, amíg beeszi magát a tény a tudatába, hogy meghalt a szerelme, amikor a magára maradt hulla hirtelen felül, és hazasétál. Úgy, a lepedőben, mint Casper, a barátságos szellem. Csak ez a szellem inkább szomorú, mert tehetetlenül nézi, ahogy a barátnője gyászol, majd továbblép – kapcsolatba kezd, költözködik. Kommunikálni vele nem tud, csak a szomszéd házban lakó kísértettel, aki vár valamire, valakire, de hogy pontosan kire, az rég feledésbe merült már.

Épp erről, az elfeledéstől való félelemről szól a Kísértettörténet, és arról, hogy aki nem tanul meg túllépni dolgokon, azon túllépnek. Lowery szemében a szellem nem a lelkünk kivetülése, a túlvilági élet itteni lenyomata, hanem egy ember árnyéka, aki ottmarad, ahol nem kéne lennie, és nem tud már önmaga lenni. Casey Affleck és Rooney Mara párosa a költözködésen veszekednek, azon, hogy haladni kéne a kapcsolatukban, az életükben, de egyikük lehorgonyozna, mert még nem kész elengedni a házat, ahol élnek. Nincs rá különösebb oka, mégis ragaszkodik hozzá – és ő lesz az, akit a sors, vagy a véletlen, megöl.

david-lowely-kisertettortenet

Lowery-nek inkább érzései, mint kifejtett gondolatai vannak erről a témáról. A Kísértettörténet meditáció, nem esszé, egy malicki idő- és tudatfolyam, amiben mintha a múltba lesnénk be egy kulcslyukon keresztül. Kulcslyukon, mert nem szélesvásznú a film, hanem négyzet alakú, akadémiai képformátumában pereg előttünk a történet, mintha dobozba lenne zárva, vagy legalábbis időkapszulába. Láthatatlan köd lengi be a képeket, és nosztalgia, amit a múló idő ébreszt fel, meg persze a formátum, ami maga is letűnt korok filmjeit idézi. Fakított színekben, homályos sarkokban bomlik ki a gyász, melynek állomásait Lowery rezzenéstelen tekintettel, mozdulatlan kamerával filmezi, ahogy Rooney Mara nekikeseredve tömi magába a pitét lassú perceken keresztül, hogy aztán kihányja az egész tálat. Törékeny, mértéktartó jelenetek ezek: az elmúlás érzete nem mindent eltipró kalapácsként sújt le bennük, inkább a természet körforgásának részeként, amit heveny melankóliával visel ember és szellem egyaránt.

david-lowely-kisertettortenet

Mert Lowery-t a film második felvonásában már nem a párkapcsolati haláldráma érdekli, hanem hogy mindezt kozmikus léptékbe helyezze. A Kísértettörténet ihletése is ebből a két forrásból táplálkozik: a magánéleti konfliktusból, ami – szinte szó szerint – lezajlott a rendező és felesége között a Texasból Los Angelesbe költözés ürügyén, és az egzisztenciális válságból, amit egy újságcikk hatására élt át a Lowery, amelyben azt taglalta a New Yorker szerzője, hogyan pusztulhat el Észak-Amerika lakosságának tetemes része egy óriási földrengés hatására. Lowery pedig így a Vétkező szentek után ismét Malickot idézi, és a Kísértettörténetet Az élet fája és Az univerzum története elemelt stílusában bontja ki, és mereng benne arról, hogy milyen nyomot hagyunk magunk után, és mi értelme az alkotásnak, ha úgyis pusztulás vár az emberre és az emberiségre.

Mesterkélt dramaturgiával szerkesztett, de hathatós nagymonológban fejti ki azt a felfogását, hogy az ember, vagy ha úgy tetszik, a művész az elmúlás biztos tudatában is újra és újra nekifeszül az alkotásnak, éppen azért, mert az elmúlástól való félelem motiválja erre. Nem lehet olyan racionális magyarázatsort felállítani a várható világégésekről, a Földet elnyelő Napról, a magát felszippantó univerzumról, ami ezt megakadályozhatná. Mindebből egy melankolikus és mégis reményteli világkép bontakozik ki, amiben mintha Müller Péter Sziámi szavai visszhangoznának, aki az Egy vagy egy se című dalában fejtette ki, hogyan érdemes élni egy felsőbb cél nélküli világban: „Hogy van-e Isten vagy nincsen / Hogy te hiszel vagy nem hiszel benne / Az mindegy, de az életed arra van / Hogy úgy éld le, mintha lenne.”

david-lowely-kisertettortenet

Ha viszont a karrierépítést nézzük, Lowery már sokkal inkább Soderbergh modelljét követi, aki a 90-es években is független filmeket vállalt egy-egy hollywoodi rendezés után, hogy abból finanszírozza a szerelemprojektjeit, amit a blockbusterekkel keresett. Lowery a Disneytől kapott fizetéséből hozta tető alá a mindössze 150 ezer dolláros Kísértettörténetet, amit két nappal az Elliot, a sárkány remake-je után, szülővárosának környékén forgatott, teljes titokban, mert nem tudta, egyáltalán vállalható lesz-e filmnyelvi kísérlete. Az lett: a befektetett pénzt megtízszerezte a legizgalmasabb amerikai független filmeket gondozó A24 (ők juttatták Oscarhoz a Holdfényt is), a kritika pedig egyöntetűen szerette a Kísértettörténetet, amit nálunk a Titanic Filmfesztiválon vetítettek, a nyáron pedig DVD-n került forgalomba. Ezen ráadásul a rendező audiokommentárban is kifejti gondolatait a filmről, amit érdemes így is végignézni egyszer. Nem csak azért, mert Andrew Droz Palermo úgy fotografálta a filmet, hogy az szavak nélkül teljesedjen ki igazán, és a mélyebb jelentést a mozdulatlanul tartott képekből olvassuk ki a gyászról, vagy éljük át a kísértetek éveken, évszázadokon átugráló időtapasztalatát egy körmontázsnak köszönhetően, hanem mert Lowery az a fajta rendező, aki mesélni is élvezetesen tud. Legalább annyira, mint filmet rendezni.

Kísértettörténet
(A Ghost Story)
amerikai dráma, 87 perc, 2017
írta, rendezte és vágta: David Lowery
operatőr: Andrew Droz Palermo
zene: Daniel Hart
producer: Adam Donaghey, Toby Halbrooks, James M. Johnston
szereplők: Casey Affleck, Rooney Mara, Augustine Frizzell, Brea Grant, Barlow Jacobs
forgalmazza: Cirko Film
bemutató: 2017. július 21

Soós Tamás
Forrás: filmkultura.hu

2018.08.16