287

Böszörményi Gyula: Mindörökké várni

Horváth Gábor könyvkritikája

boszormenyi-gyula-mindorokke-varni-konykritika

Böszörményi Gyula az egyik kedvenc magyar ifjúsági íróm (nincs sok…), érdekes módon azonban nem a közismert Álomfogók-ciklus, hanem a Rémálom-trilógia okán. Böszörményi ugyanis képes volt egy olyan antiutópiát létrehozni a 9…8…7…-tel magyar célközönségnek, amely rendkívül hangulatos, budapesti helyszíneken játszódik, s a fiatalok tényleges problémáira koncentrál. Kockázatos vállalás volt, de szerintem nagyon sikeres

Ezt úgy is fenntartom, hogy Böszörményi - sajnos – túlságosan is meg akart felelni a közönségnek, s demokratikus „Szavazzuk meg, miként folytatódjon a regény!” módszerével rendre elérte, hogy az érdekes választások helyett a kézenfekvő mentén folytatódjon a sztori a következő részben. Így a trilógia kötetről kötetre süllyedt le a kiemelkedőtől a jóig. Noha tudtam, hogy Böszörményi írt már sci-fit, de eddig nem olvastam tőle ilyen jellegű regényt vagy novellát, így mikor a könyvtárba megérkezett a Mindörökké várni című gyűjtemény novelláiból, éreztem eljött az idő tesztelni írónk ezen - mondhatni sötét - oldalát. Nézzük meg röviden, miként tetszett hát a tucatnyi, de nem „tucat” novella!

1. Dogma (7-14 o.)

Isten megteremtette az embert, az ember elpusztította Istent, majd megteremtette a robotot, hogy a robot elpusztítsa az embert, s megteremtse a saját Istenét. Patchwork-szerűen összedobált összefüggéstelen jelenetek, hogy a végén kapjunk egy nem túl meglepő, de legalább humoros lezárást.

2. A Xonsi körzet (15-33 o.)

Han Solo-féle csempész-kalandor történet, csak Csubit két star trekes orioni nőstényállatra cserélte írónk. Mai zaklatáscunamik öntözte civilizációnkban pusztán ezért tíz pontot érdemelne a novella, mert mára egy nagykorúak közötti férfi-nő kapcsolat leírása csaknem extrémmé és merészséggé lett…  Értékeltem a Galaktikus gégepukkasztó utalást, s az egész írás egyfajta sablonparádé. Egyébként nem egy izgalmas történet.

3. Tű és pajzs (35-58 o.)


Az egyik legjobb novella a kötetben, voltak benne eredeti ötletek, jó a történet, van meglepetés és mondanivaló. Jix bácsi története egyszerre jelzi, hogy sohasem tudhatjuk, ki miért vált olyanná, amilyen, s milyen múlttal érkezett a közösségünkbe. A novella a történelem, a felelősség vállakat súlyosan nyomó terhéről is szól, s arról, hogy döntéseink mennyire kihathatnak közösségünkre és saját jövőnkre.

4. A kutya (59-88 o.)

Nem volt rossz történet, de kutyának éppen nem találtam épen. Csonkának bizonyult ugyanis, mert se füle, se farka nem volt. Igazából nem tudom, mit akart mondani ezzel a költő… Egyébként jól megírt történet.

5. Három nappal később (89-109 o.)

Egyszerű, könnyen követhető és lineáris felépítésű sztori arról, hogy „kard által vész, mind, ki kardot ragad.” Az ötlet csak annyira új, mint Hollywoodban a szereposztó dívány, de a novella tetszett.

6. Isa por es homou (110-133 o.)

2015-ben Böszörményi ezért a Galaktikában megjelent novelláért kapta a Zsoldos Péter-díjat, s valóban nagyon egyedi és érdekes ez a hardcore mese. A csak a végén kerekké alakuló történet ráadásul irodalmi szempontból is szép munka. Hiába, örök tanulság, hogy az ember kísérletező hajlamával óhatatlanul úgy nyúlhat a világ rendjébe, hogy végül önnön koporsóját engedi le a mélybe, hogy aztán utánaugorjon.

7. Jó éjt, kapitány! (134-155 o.)

Ismét egy nagyon szép történet, nálam ez nyert a válogatásban. Szép, érzelmes, ugyanakkor figyelemfelhívó mondanivalóval bír. Igazából a mondanivaló még a legbonyolultabb regények esetében is könnyen megragadható, ettől klasszikusok: jó és rossz örök harca (A gyűrűk ura), a politika győzelme az egyén fölött (1984), a hazaszeretet (Egri csillagok), stb. Itt is borzasztóan egyszerű igazság mondatik ki: Nem zárkózhatunk el a világ elől, pláne, ha tönkretettük, mert akkor már késő lesz. Ebből a szempontból hasonló a kicsengése, mint az előző novellának. Klassz volt.

8. Mindörökké várni (157-175 o.)

Azt vártam, hogy a címadó novella ütni fog majd, mint egy kubista gömb. Ehhez képest olyan volt, mint egy nagy zacskó csipsz: sok levegő, kevés tartalom. Ez a történet is pármondatos foltokból kellett volna, hogy összeálljon felvehető báli ruhává, ám ehelyett egy modern divatbemutatóra kreált ruhakölteményt kapunk, amiről azt sem tudjuk, hol kell belebújni. Egy-egy kiragadott pillanatot, színt mutat be a novella az emberiség kezdetétől annak végéig, Az ember tragédiájára emlékeztetően, ám a végén semmi megoldást nem kapunk, hanem simán kipusztulunk magányosan az élettelen világűrben.

9. Üvöltő szörnyeteg (177-189 o.)

A kilencedik írás voltaképpen egy halott memoárja, amiben egy hölgynek írja meg érzéseit halálba küldésével kapcsolatban. A hasznosság és (ön)feláldozás kérdését firtató rövidke mű, semmi kiemelkedő.

10. Vörös kendővel válladon (191-254 o.)

Ez is klasszikus csempészkedős sci-fi zsánerként indul, hogy aztán Solaris-os agyrémmé legyen, ahol a határ csak annyira létezik a valóság és képzelet között, mint szír migránsnak Németország és Dánia között. Tartalmához, jelentőségéhez képest a novella meglepően hosszú, s nem keltette fel különösebben érdeklődésemet.

11. A bolond (255-271 o.)

Ellenben ez nagyon jó volt! Rövidsége ellenére egy az értékrendünkről elgondolkodtató, nagyon szépen megírt, hatásos szösszenetet kaptam, amely levett a lábamról. Hogy ez az én lelkivilágom okán történt-e, vagy mindenkire hatást gyakorol, azt nem tudhatom. Mindenesetre Böszörményi megint csak kiváló hangulatfestőnek bizonyult, úgy tűnik kifejezetten a nyomott, keserédes világok, a lelki nyomor leírásának mestere. Számomra ebben a novellában Asimov Öszvérének magyar testvérére leltem. Visszavonom korábbi ítéletemet, inkább ez a legjobb a válogatásban!

12. Nemzedékek (273-303 o.)

A robot versus ember kapcsolat lassan egy évszázada érdekli az emberiséget, hiszen a lét és nem lét közötti különbség meghatározása nagyon fontos metafizikai kérdés. Nem meglepő, hogy Böszörményi szintén írt e kimeríthetetlen témában. Izgalmas, hogy a fiatalok kegyetlenségét, és a generációs különbségeket is belevegyíti a történetbe, nem is hatástalanul. Számomra is sokszor feltűnt, hogy ma mennyire eldobható használati tárgyként tekintünk csodálatosan kifinomult eszközeinkre, miközben a régi korok embere megbecsülte minden holmiját. Tényleg így lesz-e az emberekre megszólalásig hasonlító androidokkal is? Egyáltalán szabad-e ilyet létrehozni? Ezek azonban már filozófiai kérdések.

Összegezve: Sajnos a kockázatvállalás ismét hiányzott itt-ott számomra, a novellák többször talán nem voltak kellően merészek, s a csattanók kiszámíthatónak bizonyultak. Jó válogatásról van ugyan szó, de hiányzott belőle valami, ami igazán remekké tenné. Az illusztrációkról. Tulajdonképpen nincs többről szó, mint a novellák elé felskiccelt alakok, illetve a lap alján mintegy jelzőként szolgáló díszítés, nincs igazából jelentőségük, hozzá nem adnak a kötetnek, igaz el se vesznek belőle. A könyv külcsínre nézve esztétikus, én puha, fűzött példányt használtam, amelynek borítása hamar törik és gyűrődik. Amennyiben valaki megvásárolni szeretné, mindenképpen kemény kötésben tegye (ha adtak ki olyat is belőle)!

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2018.08.15