172

100 éve született Ingmar Bergman

Nagy Mária írása

ingmar-bergman

Ingmar Bergman a legnagyobb, és erről nem nyitunk vitát” (Woody Allen) 100 évvel ezelőtt, 1918. július 14-én született Ingmar Bergman a svédországi Uppsalában egy lutheránus lelkész gyermekeként. Édesapja, Erik Bergman végül a stockholmi Hedvig Eleonora templom lelkipásztora lett, édesanyja, Karin Akerblom ápolónő volt. Szigorú, vallásos nevelésben részesült, tízéves korában már bábszínházi előadásokat rendezett.

Tizenhat évesen családjának barátaival Németországban nyaralt, ahol részt vettek egy náci gyűlésen, amelyen Hitlert is megpillantotta. Visszaemlékezésében megírja, hogy a vendéglátó család az ágya fölé is kiakasztott egy Führer-portrét. „Évekig Hitler pártján álltam, lenyűgöztek a sikerei és elszomorítottak a veszteségei.

1937-ben a Stockholmi Egyetemen kezdett művészetet és irodalmat tanulni. Szabadidejének nagy részét a diákszínpadon töltötte, és igazi mozi-fanatikussá vált. Majd egy szerelmi kaland miatt megromlott viszonya édesapjával, és tizenkilenc évesen elhagyta a szülői házat. Bár nem diplomázott le, több színdarabot, illetve egy operát is írt, majd színházigazgató-asszisztenssé vált.

1942-ben lehetőséget kapott, hogy saját művét, a Caspar halálát színpadra vigye. A Svéd Filmipar tagjai közül többen is megtekintették a darabot, majd forgatókönyvírói állást ajánlottak neki. 1944-ben kinevezték a helsingborgi városi színház rendezőjének. Filmes munkái mellett is folyamatosan rendezett vidéki színházakban.

Karrierje során több mint ötven mozifilmet készített, a tizediknél talált rá saját hangjára. Első filmrendezése az 1946-os Krízis című, színdarabon alapuló dráma volt. Innentől kezdve folyamatosan rendezett. Az 1955-ös Egy nyári éj mosolya című filmjével szerzett nemzetközi hírnevet. A következő három alkotása meghatározó lett Európa filmművészetére: A hetedik pecsét (1957), A nap vége (1957) és a Szűzforrás (1960) az egész európai filmművészet lényegét sűrítette magába. Az 1960-as évek elejétől kezdve élete nagy részét a Gotland partjaitól nem messze fekvő Farö szigetén töltötte, ahol több filmjét is forgatta.

Ingmar Bergman egyik legnehezebb éve 1976 volt. Két titkosrendőr Strindberg Haláltáncának próbái közben letartóztatta a Királyi Drámai Színházban. Adócsalással vádolták, arra hivatkozva, hogy hét évvel azelőtt a Cinematograf nevű svéd vállalata által szerzett bevételeit utólag közölte. 1976. március 23-án végül ejtették a vádat, mondván, az állítólagos bűnténynek nincs jogi alapja. Idegösszeomlást kapott, elhagyta az országot, önkéntes száműzetésbe vonult Münchenbe. Megfogadta, hogy nem készít több filmet hazájában, hiába kérte személyesen Olof Palme miniszterelnök is a visszatérésre, kizárólag német, amerikai és brit produceri irodákkal működött együtt. Ebben az időben született egyetlen angol nyelvű filmje, az Őszi szonáta.

Nemcsak svéd témák, hanem saját önéletrajzi elemei is megjelennek a filmjeiben (Kígyótojás, 1977 – története 1923-ban, Berlinben játszódik). 1978-ra hazája iránt érzett keserűsége múlni látszott, bár továbbra is Münchenben alkotott. Júliusban visszatért Svédországba, hatvanadik születésnapját már Farö szigetén ünnepelte. Hazatérésének tiszteletére a Svéd Filmintézet megalapította az Ingmar Bergman díjat, mellyel minden évben a filmművészet kiválóságait jutalmazzák. 1982-ben elkészítette a Fanny és Alexander című filmjét, de rossz kritikákat kapott. A negatív véleményeket nem tudta elviselni, elhatározta, hogy visszavonul a filmezéstől, és kizárólag a színháznak szenteli idejét. Forgatókönyveket még írt, és tévéfilmeket is dirigált, a mozinak azonban valóban végleg búcsút intett. 2003 decemberében vonult vissza a filmkészítéstől. Döntésének okaként betegségét és az öregedést nevezte meg.

Kilencszer jelölték Oscarra, de a legjobb rendező vagy a legjobb film díját sosem nyerte el. 1971-ben egy Irving G. Thalberg-emlékdíjjal vigasztalódhatott, három filmje pedig, a Szűzforrás, a Tükör által homályosan, illetve a Fanny és Alexander a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját nyerte el. Több nagy színész, köztük Liv Ullmann és Max von Sydow pályáját indította el. Színházi és operarendezőként is elismerték: a stockholmi Nemzeti Színházban eseményszámba mentek a rendezései.

Ötször házasodott, kilenc gyermeke van, többen házasságon kívüliek. Daniel és Eva Bergman maguk is rendezők, Anna és Mats Bergman színészek. Liv Ullmann színésznővel volt a legmeghatározóbb magánéleti és munkakapcsolata, több filmje épült a színésznő személyiségére, mint a Persona, a Szenvedély és az Őszi szonáta. Nem házasodtak össze, egy közös gyerekük van, Linn Ullmann írónő.

2006-ban csípőműtéten esett át, és csak nagyon lassan épült fel. Végül nyolcvankilenc évesen, 2007. július 30-án békésen, álmában hunyt el faröi otthonában. Augusztus 18-án a legnagyobb titokban temették el a faröi templom kertjében, jelöletlen sírba, nevét csupán felesége síremléke őrzi.

Egy nyári éj mosolya című filmjével, valamint a róla szóló Bergman – A Year in a Life című dokumentumfilmmel emlékezik rá 2018. július 14-én, születésének századik évfordulóján az Uránia Nemzeti Filmszínház. Az ELF Pictures és az Uránia szervezésében az idei Cannes-i Filmfesztiválon bemutatott, Jane Magnusson rendező munkáját premier előtt láthatja a közönség.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia.hu, mandiner.hu, Györffy Miklós: Mágia és mesterség – Ingmar Bergman művészete. Budapest Európa Könyvkiadó, 2014.

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2018.07.14