A húszas évei elején még a nevét is megváltoztatta, hogy mindenki számára egyértelművé tegye férfi identitását, amiről egyébként szinte minden vele készült riportban nyíltan és a legnagyobb természetességgel beszélt.

Édesanyja az Ermitázsban volt művésztörténész, édesapja pedig fizikus. Szülei korai válását követően – apja Kínába távozott – anyai nagyszüleinél élt Nyizsnyij Tagilban. Nagyapja tervező-mérnök és mellesleg hegedűtanár is volt, nagyanyja gyermekorvos. Édesanyja 1955-ben férjhez ment Skoda Lajos építészmérnökhöz, és 1957-ben Magyarországra költözött. Itt először a Szépművészeti Múzeumban, majd az Országos Műemlékvédelmi Hivatalban dolgozott.

El Kazovszkij általános iskolai tanulmányait Nyizsnyij Tagilban végezte, a nyarakat pedig Magyarországon töltötte, gyakran üdült a Balatonnál. 1964-től kezdve élt hazánkban. 1964 és 1968 között a Radnóti Miklós Gimnáziumban tanult, osztálytársa volt Szilágyi Ákos, Felcsuti Péter, Valló Péter, Kántor Péter – előbbivel élete végéig jó barátok voltak. Már ekkor kapcsolatba került a No. 1 csoporttal, és többször is kiállított velük. Mivel édesanyja művészettörténész volt, már gyerekkorában megbabonázták a szobrok, nem véletlenül vonzódott a képzőművészethez. Akkor kezdett el festeni, amikor Magyarországra költözött, de még nem beszélte a nyelvet.

Az érettségi után jelentkezett a Képzőművészeti Főiskola festői szakára, 1970 és 1975 között itt, majd 1975-1977 között művészképzőn tanult, Kádár György és Kokas Ignác voltak a mesterei. 1976-ban a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának és a Művészeti Alapnak, 1978-ban a Képző- és Iparművészek Szövetségének lett a tagja. 1980 és 1983 között Derkovits-ösztöndíjas, 1982-ben a Smohay Alapítvány ösztöndíjasa volt.

Számos egyéni és csoportos kiállítása volt Magyarországon és külföldön is 1968 óta (a legfontosabbak: Amszterdamban, New Yorkban, Párizsban, Berlinben, Rómában és Szentpéterváron). Bár festőként vált a szélesebb közönség számára is ismertté, de munkásságában nagy hangsúlyt kaptak az installációi, performanszai, díszlettervei is. Alkotói pályafutása a 70-es évek végén kezdődött. Ekkor indította el performansz-sorozatát, a Dzsan-panoptikumot is, amelyben a színpadi teret, a mozgást, a szöveget és a zenét kapcsolta össze a hagyományos festői és szobrászi szemlélettel. 1978 és 2001 között 36 performanszot rendezett. 1981 és 2005 között sok jelmez- és díszlettervet készített, elsősorban a győri Kisfaludy, a szolnoki Szigligeti, a kaposvári Csiky Gergely, az egri Gárdonyi Géza, valamint a Budapesti Bábszínházban. A legtöbb színházi munkáját Szikora János és Csizmadia Tibor alkotótársaként készítette. Verseket is írt, orosz nyelven. Első verseskötete csak halála után, 2011-ben jelent meg Moszkvában, a verseket édesanyja válogatta, a kötetet Szilágyi Ákos szerkesztette. Majd ezt követően jelent meg magyarul egy válogatás Homokszökőkút címmel a Magvető Kiadónál.

Képein titokzatos, jellegzetes mitológiát teremtett. Állandó jelentéssel bíró motívumokkal dolgozott, melyeket a görög mitológiából, a Távol-Kelet világából és magából az emberi létből merítette. Emblematikussá vált a szinte minden vásznán szereplő, hosszú orrú kutyafigura, a lélek szimbóluma.

12 képét a székesfehérvári Deák Gyűjteményben őrzik, de a győri dr. Nagy Miklós is jelentős gyűjteményével rendelkezik. Továbbá a Magyar Nemzeti Galéria, a Kiscelli Múzeum, a szolnoki Damjanich János Múzeum, a Hatvani Galéria, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, a Galerie Gadens Depedit (Ausztria) és a Muzeum Sztuki (Lengyelország) közgyűjteményeiben is megtalálhatók alkotásai.

Munkásságát 1989-ben Munkácsy Mihály-díjjal ismerték el, 2002-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. 2005-től harcolt súlyos betegséggel. 2008. július 21-én hunyt el Budapesten, augusztus 6-án helyezték örök nyugalomra a budapesti Farkasréti temetőben.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia.hu, elkazovszkij.hu