Elszállítják a Kisfaludy-szobrot

Sajtótájékoztató a Bécsi kapu téren

kisfaludy-szobor-elszallitasa

Látványos pontjához érkezett a Bécsi kapu tér felújítása. A Kisfaludy-szobor elszállítására a nagy melegben csak kisszámú bámészkodó és a sajtó munkatársai gyűltek össze, várva, hogy mikor emelkedik a magasba a bronz hazafi.

Dr. Fekete Dávid alpolgármester elmondta, hogy a szobor restaurálása annak az 1,8 milliárd Ft-os beruházásnak a része, amelynek egyik felét Győr városa, másik felét a Magyarország kormánya finanszírozza. Az egyedi kormánydöntés alapján létrejött komoly összefogás eredményeként nemcsak a tér, hanem a környező közterületek is megszépülnek. A Sarkantyú köz, a Káptalandombi feljáró gyakorlatilag már új burkolatot kapott, és a vízparti lejáró is készül.

Az Útkezelő Szervezet intézményvezetője, Prédl Antal ehhez kapcsolódva arról beszélt, hogy nem csak a burkolat, hanem a közművek és a köztéri alkotások is megújulnak. A hosszú építési folyamat alatt számos feladatot meg kellett oldaniuk mind az előkészítés, a közműépítés, a régészeti vizsgálatok, engedélyeztetés során, de az építkezés mára már a látványosabb szakaszába érkezett.

felujitjak-a-kisfaludy-szobrot

A Nimród szobor után most Kisfaludy Károly szobra is elszállításra, felújításra kerül. A 126 éves alkotáshoz és talapzatához eddig még soha nem nyúltak hozzá, így a felújítást vállaló Szórádi Zsigmond szobrásznak a korabeli technológiát is tanulmányoznia kellett. Nem véletlen, hogy nem csak a szikrázó napsütés, hanem a százéves rögzítési technika is megizzasztották a mestert és segédeit. A háborús sérüléseket is viselő szobor és talapzatának restaurálását csak műhely körülmények között lehet elvégezni, ezért több ütemben Budapestre kerül a 27 tonnányi műemlék.

Az Útkezelő vezetője arról is tájékoztatott, hogy eddig különös tekintettel voltak a rendezvényekre, a Szent László napi körmenetre, a Győrkőcfesztivál programjaira, de ezek lezárultával a munkálatok gőzerővel folytatódnak. Ehhez kérik az itt élők, erre járók türelmét, hiszen behajtás csak az Apáca utca és a Kisfaludy utca felől lesz.

Remélhetőleg az adventi időszakra elkészülnek a tér munkálataival, és Kisfaludy Károly szobra - Mátray Lajos (1850 – 1906) műve, melyet eredetileg 1892. október 2-n állítottak fel a Sétatéren - újra a mai helyére kerül.

Szabó Szilvia
Fotó: N.B.

 

2018.07.10