A lovagkirály ünnepe Győrben

Berente Erika képriportja

szent-laszlo-napok-gyor

A ráérős városlakó fesztiválok sokaságából válogathat egész éven át. Van bor-, sör-, édes-, tánc-, könyves-, gitár- és barokk. Van, amelyik évtizedes múlttal, a másik pár éves történettel bír. A legmélyebbre nyúló gyökerekkel azonban minden bizonnyal a június utolsó hétvégéjén megtartott Szent László Napok rendelkeznek.

A lovagkirály tisztelete Győrben évszázados. A legendás uralkodó ezüstből készült hermáját 1606-ban Naprághy Demeter veszprémi, majd győri püspök hozta magával. A szent király ereklyéjének tisztelete az 1762-es földrengés után terjedt el. A hívek ugyanis Szent Lászlóhoz imádkoztak, hogy a földrengéstől mentse meg a várost. Győr csodálatos módon csupán kisebb károkat szenvedett. Zichy Ferenc püspök rendeletére ettől kezdve minden évben körmenetben hordozzák körül az ereklyét. A város évente megrendezett több napos történelmi fesztivállal mutatja be a kora középkori mindennapokat, és őrzi Szent László király emlékét.

Fotógalériánk bepillantást enged a gazdag programba és az Aranyparton berendezett kicsiny falucskába.

Fotó és szöveg: Berente Erika

2018.07.04