317

Útkaparók világa


utkaparok-forumhungaricum

Talán már csak kvízjátékokban találkozhatunk az útkaparókkal is, akik a régmúltban feleltek Magyarországon egy-egy útszakasz állapotáért. Olyanok voltak, mint az őrházakat lakó bakterok, akik egy adott pályaszakaszt felügyeltek a vasúton.

Az útkaparókat most úgy hívják, hogy KPM, ami még a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium rövidítése, de a hivatalt mostanság Nemzeti Közlekedési Hatóságnak, avagy Közlekedésfelügyeletnek nevezik. Feladata Magyarország állami kézben lévő úthálózatának fenntartása és működtetése, ami a kátyúzástól egészen a téli sózásig, az árokpartok kaszálásáig, út menti fák gondozásáig terjed. Ezt a munkát egészen a második világháborúig az útkaparók végezték el, akik – ahogyan a vasúti bakterek is – a felügyeletükre bízott útszakasz közelében, az útkaparóházakban éltek, többnyire családjukkal együtt. Nem volt ez valami nagy presztízsű munka, ugyanakkor mégis csak nyugdíjas állásnak számított. A kiegyezés után az akkor meglévő 4400 kilométeres állami úthálózatot a Közmunka és Közlekedésügyi Minisztériumra bízták, az „országos utak” fenntartása komoly szervezeti hátteret igényelt. Általában járásonként volt egy útmester, aki az országutakra figyelt, és ha nagyobb beavatkozásra volt szükség, akkor napszámosokat, tatarozókat vett fel, az állagmegőrzés és a napi jelenlét az útkaparók feladata volt. Korábban a vármegyei kezelésű utakat az útbiztosok felügyelték, akik segédeikkel állandóan ellenőriztették az állapotokat, a javításokat itt is az útkaparók végezték el. Mégpedig a helyben rendelkezésre álló anyagokkal dolgozva, tehát ahol folyami kavics volt, ott azzal, ahol kőbánya, ott kőzúzalékkal tömték a lyukakat, de az iparosodás miatt megnövekvő forgalom gyorsan semmivé tette munkájukat.

utkaparok-forumhungaricumTényleg ott laktak az út mellett (Diószegi Balázs: Útkaparóház – Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Így aztán folyamatosan arról szólnak a jelentések, hogy még a „makadám” megjelenése előtt a csapadékos évszakokban sártengerré változnak a magyarországi utak, lehetetlenné válik a szállítás, de a személyi közlekedés is. Aztán ott voltak még a hidak is, amikre szintén figyelniük kellett, a 19. század második felében egyébként úgy 1800-2000 ölnyi úthossz volt egy-egy útkaparó felügyelete alatt. Tehát kicsivel kevesebb, mint 4 kilométert kellett bejárnia nap mint nap (a 19. század végétől szolgálati biciklivel), és kéziszerszámaival, leginkább lapátjával megszüntetni a problémákat. Talán ezért az állandó neszezésért, kapirgálásért nevezte el a népnyelv őket útkaparónak. Aztán a források szerint sok baj volt a munkamoráljukkal is, különösen a vármegyék illetékesei panaszkodnak rájuk, őket téve felelőssé a sokszor tényleg tarthatatlan állapotok miatt.

(A Közlekedési Múzeumban és a Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményben többet is megtudhatnak erről a foglalkozásról, és szerszámait, egyenruháit is megnézhetik.)

Címlapkép: Útkaparóház mérnöki szobával (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2018.06.29