Az első kérdés természetszerűleg az volt: Miért kezdett el ezzel a témával foglalkozni? Almási Tibor a 80-as években került a győri múzeumba. Amikor tanulmányozni kezdte a gyűjteményt, azzal szembesült, hogy a hatalmas anyag szerzőit alig-alig ismeri. Természetesen megpróbált tájékozódni, de rájött, hogy nagyon kevés publikáció született e témáról. Az alapinformációk megszerzésében nagyon megbízhatónak bizonyult a Salamon Nándor által összeállított Kisalföldi művészek lexikona, de a továbblépéshez már kutatásokra volt szükség. Forrásként a levéltárak iratanyaga és a korabeli sajtó szolgált, de jó szolgálatot tettek a múzeumi adattárak is. A kutatót nem hagyta el a szerencse sem, hiszen rendelkezésére állt a Győri Képző- és Iparművészeti Társulat (1919-1952) teljes iratanyaga is. A kiemelkedő fontosságú dokumentumok kalandos úton kerültek a múzeum tulajdonába. Gallyas Nándor festő halála után, a hagyaték felszámolásakor a kukába rakott iratokra felfigyelt valaki, és felhívta Salamon Nándort, aki nem volt rest, és odasietett értük. A fellelt információk alapján legelőször az Arrabonában jelentek meg a szerző kisebb publikációi.

Salamon Nándor figyelemmel kísérte Almási Tibor tevékenységét, és a folytatásra biztatta őt; s aztán lassan körvonalazódni kezdett egy közös munka terve: készítsenek egy többkötetes kézikönyvet Győr képzőművészeti életéről. Ennek első részeit Almási, a kortársakkal foglalkozó fejezeteit Salamon írta volna meg. Salamon Nándor sajnálatos halála miatt a munka egésze Almási Tiborra hárult. Emiatt a koncepciót módosítani kellett: a jelenlegi tervek szerint három kötet fog elkészülni, az elsőt most vehették kézbe az olvasók. A második az 1919-1932 közötti időszakot öleli fel, a harmadik pedig az 1933-1945 közötti időszakról szól majd. Pápai Emese itt vetette közbe, hogy mivel alapkutatásról van szó, szerencsés lenne kiterjeszteni az időszakot 1952-ig, a nagy múltú, a helyi művészeti élet alapját jelentő Képző- és Iparművészeti Társulat megszűntéig.

A város művészeti élete iránti érdeklődésen túl még egy kutatásra ösztönző tényezőt említett Almási Tibor. A korábbiakban folyton közhelyekbe ütközött, miszerint: „Győr kalmárváros”. Tényleg az volt, később pedig iparváros, de kutatásai során egyre inkább arra a megállapításra jutott, hogy semmivel sem volt rosszabb a helyzet itt, mint az ország többi, hasonló nagyságú városában. A millenniumi ünnepségsorozat, az új városháza építése és annak dekorálása, a kiállítások, a Nemzeti Szalon által szervezett tárlatok, a városban letelepedő művészek, az általuk működtetett festőiskolák, a műgyűjtés, az egyesületi élet semmiben sem maradt el például a korabeli Pécstől.

Kiknek íródott a kötet? – tette fel a következő kérdést Pápai Emese. Ez egy pozitivista szemléletű, kronologikus rendet követő, kissé talán száraz munka – véli Almási Tibor. A célja mindenképpen az volt, hogy a jövőbeli kutatók munkáját könnyebbé tegye. Most, hogy a kutatás már több évtizedet áttekintett, elmondható, a régi múzeumi leltárkönyvek bejegyzéseinek körülbelül felét lehet az új adatokkal kiegészíteni és pontosítani. Ez nagyon fontos hozadéka az elvégzett munkának. Almási maga úgy tartja, hogy a legértékesebb talán a kiadvány irodalom- és hivatkozásjegyzéke.

A kötetet átlapozva egy dologban ellent kell mondanom a szerzőnek: a könyv igazán olvasmányos, a Győr története iránt érdeklődők minden bizonnyal élvezettel fogják kezükbe venni. A szerző a megadott időszakot áttekintve, évről évre haladva felsorolja azokat a legfontosabb eseményeket, amelyeknek révén kirajzolódik Győr és modern kori képzőművészetének története, fejlődésének íve. Az egyes évszámok alatt felsorolja a város életének fontosabb momentumait, pl.: gyáralapítás, árvíz, sztrájk, kivándorlási adatok, csatornázás, tűzesetek, folyószabályozás. Ezt követően bővebb terjedelemben taglalja az adott év képzőművészeti eseményeit. Ezek kapcsán részletes életrajzokat is közöl, a leírtakat pedig bőséges képanyaggal illusztrálja, melyeknek jelentős része színes. Az olvasók többségének ennyi éppen elég, de aki több információra vágyik, azt a korábban említett függelék segíti.

Az érdeklődőknek szeretném jelezni, hogy a második kötet anyaga lassan-lassan összeáll. Talán nem kell sokáig várniuk arra, hogy azt is kézbe vehessék!

Berente Erika
Fotók: Vas Balázs