Az író és a közönség találkozására a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárában került sor, ahol finom humorral átszőtt stílusban mesélt magáról, családi hátteréről, íróvá válásának folyamatáról, a könyv keletkezésének körülményeiről és – persze – magáról a műről.

Amióta az eszét tudja, ír – már óvodás korában történetekkel volt tele a feje, s ez azóta is így van. Újságírók sokszor kérdezik, miért kezdett el írni, ezekre különböző válaszokat ad, de az az igazság, hogy nem tudja. Normális emberek nem kezdenek gyerekkorukban írni, egészen más dolgokkal vannak elfoglalva. Egy angolszász mondás szerint minden író mögött áll egy nagy trauma, de Vámos szerint több is (az egy traumát átélőkből lesznek az alanyi költők (nevetés)). Nála is erről van szó, egy apai és anyagi ágon is problémás családban nőtt fel, szeretet nélküli légkörben, valószínűleg ez terelgette az írás felé.

Vámos Miklós prózaíró. Novellistaként kezdte, mint mindenki, s meg volt győződve arról, hogy ez a legjobb műfaj, hiszen gyorsan el lehet olvasni őket akkor is, amikor az embernek nincs ideje. Aztán persze rájött, hogy azokat, akik csak kisprózával foglalkoznak, nem veszik komolyan a szakmában, ezért kezdett el regényeket is írni, és most már a kilencediknél tart (a kisregények ebbe nem számítanak bele, sőt A New York-Budapest metró sem), aminek ez lesz a címe is: Kilenc (vagy 9), és annyit árult el róla, hogy Beethoven kilenc szimfóniája lesz a vezérfonala, és a szerkezete is követni fogja a zeneműveket, a kilenc rész a tételek szerint fog tagolódni.

A szerző beszélt az alkotás folyamatáról is, és megtudtuk, hogy regényírással csak naponta 2 órát foglalkozik, mert nála az a hatékony. Ha ennél többet ír, akkor „túlírja magát”, és mindig át kell dolgoznia az elkészült részt. Bevallotta, hogy nem mindig könnyű elszakítani magát a formálódó szövegtől, amikor éppen lendületben van, de megtanulta, hogy ezt kell tennie, és erőt vesz magán. A nap többi részében mással foglalkozik, pl. kisprózával – amitől sose vált meg –, televíziós műsorokkal, forgatókönyvekkel, dramaturgiával, vagy valami teljesen mással.

Tehát a novellák maradtak, mindig születtek újak, melyek megjelentek különböző antológiákban, saját gyűjteményes kötetekben és folyóiratokban. Egy nyomtatásra szánt, átlagos novella kb. 10-12000 karakterből áll, de ez a szám a lapokban megjelent írások esetében az évek során erősen lecsökkent. Először 8000 karakterre, aztán 4000-re, majd egyre kevesebb és kevesebb lett. És mit csinál az író, ha hosszabb lesz a mű, mint kellene? Húz belőle. Kosztolányi azt mondta egyszer, hogy minden kész elbeszélés első oldala eldobható, Vámos szerint az utolsó is, és ha kell, a közepében is találhatók ilyen részek, csak kicsit ki kell pofozni utána a szöveget. Hát ő ezt tette. És ez adta az ötletet a Töredelmes vallomáshoz. Rájött, hogy ezekben a „töredékes” írásokban mindig olyan dolgokról írt, amikre nem büszke vagy egyenesen szégyell. Viszont a megírásukkal feldolgozta ezeket az élményéket, meg tudott bocsájtani magának, és ez jó dolog. Így születtek a Töredelmes vallomás egyre rövidebb és rövidebb novellái, míg a kötet végére eljutott a szerző az egy mondatos, sőt nulla mondatos írásokig, és arra biztatta olvasóit, hogy az üres sorok helyére nyugodtan írják be saját szégyellnivaló dolgaikat, s meglátják, hogy ez segít túllépni ezeken.

Szó esett még a magyar könyvkiadás lényegéről és üzleti modelljéről, valamint az Ünnepi Könyvhét elődjéről, a Supka Géza által 89 évvel ezelőtt kitalált Ünnepi Könyvnapról is, mely arról szólt, hogy az év egy napján felhívják a figyelmet az írókra. Éppen ezért a Nemzeti Színháznál tartották, és a Társulat tagjai (mint pl. Blaha Lujza vagy Jászai Mari) aznap együtt mutatkoztak a könyvsátrakban, könyvstandoknál az írókkal (mint pl. Móricz Zsigmond), akik sokkal kevésbé voltak ismertek és népszerűek, mint ők. És bizony működöt…

Végül Vámos Miklós azzal zárta a könyvbemutatóját, hogy a közönséggel való kapcsolattartásról beszélt: az e-mailekről és a Facebookról. Elmondta, hogy milyen levelekre nem válaszol, és ecsetelte a legnagyobb közösségi oldal előnyeit: a szerzők azonnali visszajelzést kapnak, és a rajongók, ill. a beszólogatók egymással beszélik meg a véleménykülönbségeket. És ez így jó, mert hasznos.

tmoni
Fotó: Vas Balázs