A Társulat nem ismeretlen a győri könyvtár látogatói előtt, hiszen nagy sikerrel léptek fel már többször is: Epizóddal, Impoetryvel (Import Impró feat. Slam Poetry Győr), Nyúzzal (improvizáció újsághírekre) és Figurával (improvizáció egy meghívott vendég történeteire). Ez alkalommal egy különleges produkciót láthattunk: „imprókat könyvekre, versekre, regénycímekre, lapokra, költőkre, írókra, mindenre, ami csak nyomtatott formában megjelenhet” – így fogalmazták meg előadásuk lényegét, mely a Könyvtár Extra címet kapta.

Az improvizációs színház sem új dolog, de a köztudatban még mindig vannak róla téves elképzelések. Akadnak, akik azt hiszik, hogy az impró teljes egészében a színpadon születik. Nem technikának tekintik, mely panelekből, struktúrákból, gesztusokból, szövegekből, stb. áll, s melyek segítségével a szemünk előtt épül fel – na nem a darab, mert itt nincs szerző, fix szövegkönyv, kőbe vésett cselekmény, hanem – a jelenet, jobban mondva a jelenetek sora, mely minden alkalommal más és más, hiszen a lényeg a rögtönzés, a spontaneitás. Persze nem árt a dolgokat valamilyen szinten kézben tartani, főleg, hogy a közönség is szerepet kap: erre való a játékmester.

A Könyvtár Extra is a játékmester felügyelete alatt zajlott, aki kezdetnek nagyon röviden elmondta az improvizáció lényegét, majd az ilyen előadásokon szokásos bevezető-ismerkedő feladattal alapozta meg a hangulatot, hiszen azonnal bevonta a közönséget, mely a hangzavarból ítélve meglehetősen aktív volt. Az egymás mellett helyet foglalók bemutatkoztak, majd beszámoltak egymásnak legemlékezetesebb könyvélményükről (nicsak, egy kis olvasásnépszerűsítés).

Ezután vette kezdetét maga az improvizációs színházi előadás a játékmester vezetésével. Nyolc játszó volt a színpadon egyszerre, az est első felében négyen alakították az aktuális feladatnak megfelelő szerepüket, négyen pedig mellékszereplők, segítők voltak – az est második felében cseréltek. Így a műsor végére mindenki megmutathatta többféle arcát és tehetségét. Tíz vidám kis etűdöt adtak elő, mindegyik kapcsolódott valamilyen módon a központi témához, de a maga nemében mindegyik más volt, így láthattuk az improvizációs színház eszköztárának és módszereinek javát, miközben jól szórakoztunk.

A jelenetek egy részének a közönség adta meg az alaphangját, a többihez a játékmester instruálta a feladatokat, de mindegyik más volt. Láttunk hagyományos imprót a nézők által kitalált címmel és szereplőkkel; láttunk olyat, amiben az egyik szereplő csak könyvből felolvasott mondatokkal válaszolhatott (ez roppant vicces volt); láttunk olyat, ami egy még meg nem írt könyv gondolatának megszületését mutatta be, és a csattanóra volt kihegyezve; láttunk olyat, ahol az író éppen írja a regényét, a játszók pedig eljátsszák azt. Persze mindezt valós időben: az író mondja a narrációkat, a színészek pedig a párbeszédeket – s mindezt olyan összhangban, egymásra annyira koncentrálva, mintha nem ott születne meg a jelenet, hanem előre begyakorolták volna. Jó, tudom, hogy vannak panelek, amiket használnak, de akkor is… Volt olyan, ahol mind a nyolcan egyszerre szerepeltek mint könyvek egy polcon, s néhány percben bemutatták egy közösség életének negatívumait; volt fiának esti mesét felolvasó apa, ahol a lírai hangnem dominált, és volt olyan, ahol a könyv mint ajándék szerepelt. Láttunk jelenetek egy jelenetben imprót a könyvek nem rendeltetésszerű használatáról, valamint láttunk egy roppant szórakoztató jelenetet egy ember élete utolsó könyvélményéről szinkronizálva, azaz 2 játszó csak tátogott, másik kettő pedig beszélt helyettük, ami persze majdnem gondolatolvasás szintű összjátékot igényel. És a kedvencem: egy tv-műsor felvétele, ahol négy teljesen különböző stílusú költő mutatkozott be, s szavalta el kedvenc versét. Mindezt egy könyvtári könyv tartalmától vagy címétől inspiráltan tették, melyet ott vettek kézbe. Ez volt – szerintem – a legnehezebb feladat, de megoldották, és mi láttunk négy modern költőegyéniséget, s hasizomlázat kaptunk a nevetéstől.

Egy roppant szórakoztató, mégis tanulságos előadásnak lehettünk részesei, mely körbejárta a téma minden vetületét, és megmutatta az improvizációs színjátszás sokoldalúságát. Remélhetőleg továbbra is visszatérő vendégek lesznek a könyvtárban.

tmoni
Fotók: Pozsgai Krisztina