218

Bogár Erika magáról, mesékről, irodalomról

Író-olvasó találkozó a Marcalvárosi Fiókkönyvtárban

bogar-erika

Május 24-én a győri könyvtár Marcalvárosi Fiókkönyvtárában Bogár Erika volt a vendég író-olvasó találkozón, melynek érdekességét az adja, hogy a szerző az intézmény alkalmazottja is egyben. A könyvtáros-művelődésszervező eddig megjelent könyveit mutatta be a közönségnek.

A szépre fogékony, érdeklődő közönség különös irodalmi élményeket várt el Bogár Erikától, és várakozásaikban nem is kellett csalódniuk: avatott kalauzra leltek a szép bogozásában, az írás művészetének műhelytitkaiba történő beavatásban. „Az irodalom életem része” – vallja a szerzőnő, aki novellákat és regényeket egyaránt ír. Eszmélésétől kezdve kapcsolatban áll az irodalommal, az éjszakai sötétség titokzatossága kiváltotta szorongást a hallott mesék továbbgondolásával oldotta, mindez pedig hatékony fegyvernek bizonyult a félelem démonainak elűzésében.

Fantáziája, mesélő tehetsége aztán különösen jó szolgálatot tett neki az úttörőtáborban, ahol serdülő lánytársaival egyetemben fittyet hánytak a kötelező takarodó időpontját követő hivatalos csendnek. Társai kérésére meséibe az általuk igényelt fordulatokat szőtte. Híre hamarosan túljutott a sátor falán, akarom mondani, ponyváján, és rövidesen az egész magyar közösség hallgatta a menetrend szerinti „esti mesét”. A kísérő tanárok előtt sem maradt mindez titokban, javukra írható, hogy felismerték a kipattanó tehetség szikráit, s a történetek rögzítésére sarkallták.

Pályája kezdetén vegyes fogadtatásban, elutasításban és bíztatásban is része volt, de szerencsére a negatív kritikák sem térítették el az irodalomtól. Részt vett a Kisfaludy Pályázaton, majd egyre intenzívebben kötelezte el magát az írott szó mellett – ma már több kötetes író. A novellához a verseken keresztül érkezett el, egykori mentorai közül egyikük tanácsolta neki a műfajváltást: a sokrétű, tartalmas mondanivaló szétfeszítette a versek kereteit, mederben csak a prózában lehetett tartani.

A nyilvánosság elé nem csupán műveinek lapjain keresztül lépett, író-olvasó találkozók részeseiként is szerepelt, olyan rangos eseményeket is beleértve, mint a Győri Könyvszalon vagy az Ünnepi Könyvhét. Kérdezőként neves írók beszélgetőtársa volt, valamint vele is a szó művészetének jeles képviselői társalogtak.

Úgy gondolja, hogy egy 10-12 oldalas mű alkalmas a lényeg feszes tempóban való kivitelezésére. Munkamódszere a történet magjának felvázolása, majd a részletek kidolgozása. A délután folyamán szó esett továbbá irodalompolitikai kérdésekről, a kiadók szigorú elvárásairól, az olvasói igényekről.

Miközben ugyan maradtak még a szépre fogékony, igényes olvasók, a fősodor kedvezőtlen irányba tart: sekélyesen akar szórakoztatni, s így a művészi szépség, a „valamit elmondani” szándék hovatovább mostohagyermekként tengődik. A korszellem a „királyfijára” vár, aki majd remélhetőleg kiszabadítja a veretes irodalom Hamupipőkéjét az igénytelenség, bulvárosodás csapdájából, hogy újra elfoglalhassa méltó helyét, folytatva azt a missziót, melyet a többi művészettel együtt évezredek óta betölt. Reménysugárként megjegyzendő, hogy akadnak még jó értelemben vett „kakukkfiókák”, azaz igényes, tartalmas mesék, irodalmi alkotások.

A fentiek miatt ma elég nehéz verseskötetet vagy olyan novellát eladni, mely tanítani akar – ez az írónő nagy bánata. Véleménye megegyezett a hallgatóság tapasztalataival, az előző generációk meséitől meglehetősen távoliak a maiak: a „szórakozzon, ne tanuljon a gyermek” hamis koncepciója szerint.

A hallgatóság körében osztatlan sikert aratott az irodalmi délután, Bogár Erika könyvei (Tullia meséi – Őrző, Végtelen mezők vándora) iránt fokozott érdeklődés mutatkozott, melynek során dedikálásra is sor került.

Csiszár Antal
Fotók: Simonné Horváth Éva

2018.05.31
106