Vöröskő, a rézraktár


vorosko-rezraktar

Pozsonytól már csak egy ugrás, pontosabban 30 kilométer Vöröskő, 350 éven át a Pálffyak fészke. Akik egy szerencsés házasság révén jutottak hozzá az addig rézérc raktárnak használt hatalmas építményhez. És alakították barokk várkastéllyá.

Bizony, Vöröskő mai formájához nagyon is sok köze van a Felvidék (Besztercebánya) rezének, amin a Thurzók osztozkodtak sokáig a Fuggerekkel. De még azelőtt is történt itt egy és más említésre méltó. Leginkább az, hogy a Cseszte falucska fölé magasodó 340 méteres kvarcsziklára még III. Béla rakatott várat hozományul Konstancia nevű lányának. Akinek anyja, a dúvad Châtillion Rajmund lánya volt – lásd az Isteni királyság című filmet is –, és a Szentföldről került Magyarországra. Ez a Konstancia pedig hű felesége volt 1199-től a cseh királynak, I. Ottokárnak, aztán magára maradván, ide a várba húzódott vissza egészen 1240-ben bekövetkező haláláig. Ezután hol királyi tulajdonban, hol pedig arra érdemes vagy éppen érdemtelen emberek kezén volt a vár. Így a Csák nemzetség 200 ezüstért és egy díszes páncélért jutott hozzá, de Zsigmond urunk is parancsolt felette, hogy aztán II. Lajos szeretett feleségének, Máriának adja.

vorosko-rezraktarA várkastély egy 1913-as képeslapon (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Tőle került Thurzó Elekhez 1526-ban, aki a Fuggerekkel üzletelve mesés gazdagságra tett szert a Felvidék ásványkincseivel kereskedve. Thurzó Elek itt tárolta jó pénzért a Fuggerek rezét, akik beleunva a fizetésbe, egyszerűen megvették Elek uramtól a várat. 1535-ben Anton Fugger lett 105 ezer aranyért Vöröskő tulajdonosa, aki azon nyomban építkezésekbe kezdett, és a térség legnagyobb, 72 méter hosszú és 9 méter magas pinceraktárát alakíttatta ki itt, amit még most is mutogatnak a látogatóknak. Húsz évig épül a Fuggerek kör alakú sarokbástyákkal megerősített vára, de aztán szép lassan kivonul innen is a család. 1581-ben a vitézségéről ismert, amúgy hat nyelven beszélő és világlátott Pálffy Miklós jó megfontolásból elveszi feleségül Fugger Máriát, aki hozományként a család kezébe adja a vár és a környező birtokok nagyobbik részét. A többit már a Győrt 1598-ban a töröktől visszafoglaló Pálffy Miklós váltja meg 95 ezer aranyon, amire telik a hadizsákmányból és Rudolf király adományaiból. Aki grófi címmel megajándékozva Pozsony vármegye örökös főispánjává is megtette a famíliát.

vorosko-rezraktarA várkastély 1973 októberében (Gróf Esterházy Károly Múzeum CC BY-NC-ND)

Vöröskő pedig pompás barokk várkastély lett a sivár rézraktárból Miklós és Mária keze nyomán. Lovagtermének, kápolnájának, gyógyszertárának, háló- és dolgozószobáinak freskóiban, stukkóiban a mai napig gyönyörködhetnek az ide látogatók. Aki pedig mozgóképen nézné meg, mit tud Vöröskő, annak a Sárkányszív című filmet ajánljuk, amit itt forgattak.

Még annyit, hogy 1945-ben innen is el kell menniük a Pálffyaknak, azóta a mindenkori állam a gazda a várkastélyban. És gondos gazda, ahogy ezt e cikk írója is megállapíthatta.

Címlapkép: A főbejárat feletti címerek (Gróf Esterházy Károly Múzeum CC BY-NC-ND)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2018.05.28